Köznevelés, 1986 (42. évfolyam, 1-44. szám)
1986-01-03 / 1. szám
Az iskolarendszerű technikusképzés bevezetése Több mint egy évtizedes, túlfűtött indulatoktól sem mentes társadalmi és szakmai vitát zárt le az 1982. évi oktatáspolitikai állásfoglalás, amikor megfogalmazta az iskolarendszerű, nappali tagozatos technikusképzés megvalósításának feladatát. A döntést megalapozó érvek a technikusképzés intézményesítését, pontosabban a nappali tagozatos képzésbe való viszszahozatalát műszaki-termelési kultúránk fejlődése és a szakképzés között kiéleződő ellentmondásokkal indokolták. Kétségtelen tény, hogy a húsz évvel ezelőtt a középiskolai rendszerről leválasztott technikusképzési (minősítési) rendszer a hetvenes évek végére a középfokú műszaki szakképzés intézményrendszerének leggyengébb láncszemévé vált. A három évtizeddel ezelőtti hőskorszakban évente átlag tízezer olyan technikus végzett, akik többsége továbbtanult a műszaki egyetemeken, illetve középszintű irányítási teendőket végzett. A hetvenes évek végére azonban mind keresztmetszetében, mind minőségében megváltozott ez a képzés. A tanfolyami keretek között az ipari szakokon csupán néhány ezer fő végzett, s a technikusképzés tartalma jelentősen elmaradt a korszerű műszaki elmélettől, gyakorlattól. Általánossá vált az a felismerés, hogy a tanfolyami keretek között a technikusképzés nem hatékony, az oktatás tartalma nem felel meg a társadalmigazdasági igényeknek, képtelen a technológiai fejlődéssel kapcsolatos változások közvetítésére. A korszerű műveltséggel, középiskolai végzettséggel rendelkező szakemberek iránt a fejlett gazdasági rendszerek mindegyikében ugyanakkor nő az igény. Ezt az igényt távlatilag s az iskolarendszer jelenlegi fejlesztési folyamatait tekintve a szakközépiskoláknak kell kielégíteniük. Ez az iskolatípus a szakképzési rendszer központi intézménye. A tartalmi és szerkezeti megújulása eredményeként a jövőben a szakmastruktúra döntő hányadában alkalmas arra, hogy általános műveltséget, technikusképesítést, szakmunkásképesítést nyújtson, valamint felkészítsen — elsősorban szakirányú — továbbtanulásra. Ennek az iskolatípusnak lehetővé kell tennie a korszerű képzési vertikumok kialakítását. A szakmák elsajátítása, az ipari, a mezőgazdasági és a szolgáltató ágazatok középvezetőinek kiképzése az egymásra épülő és egymást kiegészítő tartalomnak, a dinamikus és alternatív szakképzést és továbbképzést biztosító oktatási formáinak rendszerré szervezésével oldható meg. * A technikus sajátos szerepet tölt be a társadalmi munkamegosztásban. A technikus megjelölés világszerte a szakmunkásnál magasabb, a mérnöknél alacsonyabb képzettségű szakemberek iparáganként eltérő csoportjainak jellemzésére szolgál. A megfogalmazás kétségtelenül tág, ugyanakkor tény, hogy tőlünk keletre és nyugatra, ahol a technikusképzés töretlen hagyományokkal rendelkezik, a műszaki középkáderek (technikusok, művezetők) és mérnökök magasabb aránya — a hazai 1:2-vel ellentétben a fejlett műszaki színvonallal rendelkező országokban, például Japánban 4:1, az NDK-ban 2:1 — kiegyensúlyozottabb műszaki vezetési-irányítási struktúrát tükröz. Az utóbbi évtizedben mind a technológiai fejlődés felgyorsulása következtében, mind a műszaki kultúrában, mind a termelési-gazdasági szerkezetben jelentős változások mentek végbe. Ez, valamint az iparban, az építőiparban, a közlekedésben, a mezőgazdaságban fokozódó középkáderhiány az újonnan induló technikusképzés formálódó szerkezetére, a műszaki szakközépiskolákban közvetítésre kerülő műveltség kialakítására érezhető hatással volt. Annak ellenére, hogy a régi technikumokkal kapcsolatos nosztalgiák a mai napig is jelen vannak a bevezetést kísérő szakmai vitákban, megállapítható, hogy a fő feladat egy új típusú, a mai követelményeknek megfelelő technikusképzés megvalósítása szakközépiskolai keretek között. A szakképzés iskolatípusainak — éppen a képzés sokfunkciós volta miatt — társadalmi-gazdasági hatékonysága csak komplex elemzés tárgya lehet. Ezért a stabilitás és a rugalmas fejlődés igénye a technikusképzés esetében egy időben jelenti a középiskolai jelleg erősítését, valamint az igényes szakmai képzést. A szakközépiskolák számára ezek a törekvések progresszívek, s mivel az oktatás minőségére közvetlen hatással vannak, ezért komoly presztízsértékkel is rendelkeznek. Mivel az önálló technikumok visszaállítását — túl a már említett és érthető nosztalgián — csupán szűk szakmai körökben hangoztatták, ezért elsősorban a döntéseket azok az elképzelések alapozták meg, amelyek a nyolcvanas évek elején már ismertté vált egységes középiskolai kísérlet tapasztalataira épültek. Ezek az iskolakísérletek a középiskolák közötti közeledést szorgalmazták, és az integrált szakmai alapozás lehetőségét tárták fel. * A technikusképzés szerkezetéről hozott döntés alapján a négy és öt évfolyamos képzés kialakításával a szakközépiskola olyan szakképzési alapiskolatípussá vált, amely a tanulóknak lehetőséget ad differenciált középfokú szakmai képzettség megszerzésére, valamint a középiskola jellegének megfelelő korszerű általános műveltség elsajátítására. A technikusképzés bevezetése tehát együtt jár a szakközépiskolai képzés tartalmának — túlzás nélkül mondható — minden eddiginél jelentősebb átalakításával. Ez azért is lényeges, mivel az 1978-ban bevezetett tantervi reform ebben az iskolatípusban már jelentős változásokat hozott. Az ötnapos munkahétre való átállás, a tantervi reform beváltásának tapasztalata, valamint a már módosított általános iskolai tananyagot elsajátító tanulók középiskolákba való belépése új — jelenleg korrekciónak nevezett — részleges tartalmi fejlesztés elkezdését igényelte minden középfokú iskolatípus esetében. Mi a technikusképzést folytató műszaki szakközépiskolai képzés lényege? Az előzetesen kialakult szerkezeti megoldás alapján az iskola a tanulók számára egy-egy, a műszaki-termelési kultúrára sajátosan jellemző szakcsoportban azonos ismeretanyagot és ezáltal közös szakmai alapozást nyújt. Ennek megfelelően az elsőkét évben a tananyag nagyobb részben az általános képzést szolgálja, előkészítve a fiatalokat a harmadik évtől kezdődő további hároméves technikus-, illetve kétéves szakmunkásképzésre. A tantárgyak a következő három csoportba sorolhatók: • Az általános képzést szolgáló tantárgyak a szakközépiskola és a gimnázium közelítését szolgálják, lehetővé téve a második idegen nyelv tanulását is. • A szakmai alapozó tantárgyakat egy úgynevezett szakmai alapismeretek tantárgy keretei között modul rendszerben dolgozták ki. Ezek a modulok (természeti és társadalmi környezet, műszaki rajz, anyag- és gyártásismeret, méréstechnika, számítástechnika technológia, elektrotechnica stb.) a szakcsoport jellegének megfelelően közvetlenül kapcsolódnak a szakmai alapozást segítő természettudományos tantárgyakhoz (fizika, kémia, biológia, földrajz). A képzés szakiránya szerint illetékes szakminisztériumok által kialakított szakmai tantárgyak a technikusi szakok igényeinek megfelelően differenciáltan tartalmazzák a technikusi munkakör betöltéséhez szükséges elméleti és gyakorlati ismereteket. A konstrukció további sajátossága, hogy a szakcsoportos alapozó képzési szakaszt olyan alapvizsga zárja, amely a két képzési ág (technikus és szakmunkás ág) felé való továbbhaladást elsősorban a tanulók képességei szempontjából szabályozza. Mindkét ág esetében a negyedik évet érettségi, illetve a szakmunkásképzés esetében szakmunkásvizsga zárja. Az ötödik év a technikusok szakmai képzését szolgálja, és szintén képesítő vizsgával zárul. Ezek a szerkezeti sajátosságok sommásan jelennek meg a „2+2” és „2+3” nem hivatalos elnevezésekben. * A jelenleg zajló tartalmi fejlesztés célja a technikusképzés szakközépiskolai keretek között folyó megvalósítása. Ezt azért szükséges hangsúlyozni, mert a fenti két képzési ág tartalmi illeszkedésének kimunkálásában és az 1985/86. tanévi beiskolázásokban már számos ellentmondás kirajzolódott. Néhány szakma esetében objektíve nem volt megoldható (például építőipari, mezőgazdasági szakok esetében) a két képzési ág együttfutása, mivel a szakmunkásképzéshez szükséges gyakorlatok számára nem volt elégséges a két évben biztosított időkeret. Azokban az iskolákban, ahol egy-egy szakcsoportban csupán egy osztály beiskolázása történt meg, ott nyilvánvalóvá vált, hogy az adott tanulócsoportokban valójában ötéves „technikumi” képzés indul. Ezzel egy időben — mivel az iskolák egy része így döntően a technikuskép- ,