Köztelek – 1894. 53-103. szám
1894-10-10 / 81. szám
1394 Csakhogy rövid idő alatt nagyot for Idult a világ kereke. A fejlődő magyar gazdasági élet teremteni kezdett vidéki központokat. A vidéki városok szaporodó népessége emelte a vidék lisztfogyasztását, és lassan-lassan, megalakultak a vidéki gőzmalmok. Az aradiak, a nagyváradiak, a temesváriak luxusnak találták, hogy a kis malmaik által fel nem őrölt búzát felvasutaztassák Budapestre, ahonnét megint visszafuvarozzák a lisztet, meg a korpát. Csináltak maguknak gőzmalmokat s ellátták maguk vidékük szükségletét, sőt az ország határain kivül is szállítottak lisztet, különösen az osztrák tartományokba. Mi lett ennek következménye? A fővárosban összpontosított nagy malomipar, kezdette veszíteni a talajt a lába alatt. Minden vidéki malom egy kontingensét a lisztfogyasztásnak vonta el a fővárosi malmoktól s egy nagy csomó búzát dolgozott fel, ami eddig Budapestre vándorolt. S most kitűnt annak az iránynak a helytelensége, amely a nagy malomipart a fővárosban összpontosította. A monarchia, a közös vámterület fogyasztása folytonosan emelkedett és körülbelül három éve ott vagyunk, hogy elfogyasztjuk a monarchia területén mindazt a búzát, amit termelünk. És ennek örülnünk kell. Mert a brazíliai, angol, franczia liszt és búzakivitel lehet szép dolog, de bizony nem gazdaságos, mert tekintve a külföldi piacokon Amerika és India óriási versenyét, a magyar gazda és a magyar molnár akkor jár legjobban, ha megtakarítja a fuvarbért és idehaza értékesítheti termelését. Magyarországnak ma olyan búzája, olyan lisztje nincsen, amit a külföldön kellene értékesíteni és semmi szükségünk nincsen arra, hogy az angolokat és francziákat lássuk el olcsón finom liszttel s ezáltal idehaza is tönkre tegyük az árakat. A viszonyoknak a magyar közgazdaságra e kedvező fordulata, hasznára volna mindenkinek, csak a ma már túltengett s jó részben feleslegessé vált fővárosi malomiparnak nem. Mert az egész malomkérdés onnét került napirendre, hogy a vázolt viszonyok összejátszása folytán, feleslegessé vált mai arányában a budapesti malomipar. Hogy ezt az érdekeltek nem akarják belátni, hogy a sajtóban a közvéleménycsinálás és a kormánybefolyásolás minden eszközével, még ma is az ő nagy nemzeti hivatásukat és gazdasági fontosságukat akarják elhitetni, az természetes dolog. Pedig a budapesti malomipar, fennállásának mai nagyságában, ma már felesleges, létalapja elveszett és ha hozza is az állami gyámkodás és támogatás mellett életét még egy ideig, mint olyan iparnak, amely létalapját nem a nemzet közgazdasági szükségletéből meríti, előbbutóbb össze kell dőlnie. Reánk csak az a szomorú, hogy a fönnmaradását elősegítő mentőkísérletek, az elevenbe vágnak s végveszélylyel fenyegetik nemcsak a kis malomipart, hanem a magyar mezőgazdaságot is. A vidéki malomipar elvette a hazai piaczot, konkurrencziát csinált a fővárosi malmoknak az osztrák piaczokon, egyszóval abszorbeálta előlök a búzát. Ezért ő nekik létérdekük mentől olcsóbb búzát kapni, mert ma már csak olcsó búzából készült olcsó liszttel képesek a versenyt felvenni Angliában és Amerikában. Márpedig az, hogy mi, a mi veszteségünkre, Angliát és Francziaországot forszírozva olcsó liszttel lássuk el, az nem nemzeti, nem magyar érdek. És ebben a kérdésben sikerült a fővárosi nagy malmoknak a kormányt és közvéleményt, a nemzet nagy kárára, alaposan félrevezetni. Az 1882-iki törvénynek azon szakasza alapján, mely az ipari vállalatoknak megengedhetővé teszi, hogy a fennálló külföldi vámtételek daczára is, vámmentesen hozzanak be nyersterményeket, azzal a kötelezettséggel, hogy a belőlük előállított ipari czikkeket ismét kiviszik, megengedte úgy a magyar, mint az osztrák kormány, hogy különösen a fővárosi malmok nagymennyiségű romániai és szerbiai búzát hozzanak be. A malmok, amelyeknek érdekükben volt minél olcsóbb búzát kapni, hogy abból a hazai fogyasztást kielégítsék és ezáltal fölöslegessé és olcsóvá tegyenek Magyarországon bizonyos búza- és lisztmennyiségeket, amelyeket azután külföldre szállítanak, kapva-kaptak az alkalmon s óriási mennyiségű búzát hoztak be a monarchia területére. Ezáltal újra beállott a magyar búza kiviteli kényszere s az amerikai és indiai verseny" ismét teljes egészében érvényesült óráinkra. Ezt a kérdést Önök ismerik tisztelt Uraim! Tudják azt, hogy az 1882-iki törvény világosan megköveteli, hogy a kikészítési eljárás czéljából behozott nyerstermény azonossága konstatálható legyen a kivitelnél, ami határozottan kizárja azt, hogy a kikészítési eljárás végett vámmentesen behozott termények, hazai fogyasztás tárgyát képezhessék. Amint a kikészítési eljárás czégére alatt, vámmentesen hozatik be búza s az idehaza fogyasztatik el, az már nem törvényes rendelkezésen nyugszik, hanem egyszerűen törvénysértés, egyszerűen jogtalan visszaélés, mit az államnak nem megengedni, hanem a legszigorúbb fegyverekkel megtorolni, megbüntetni kellene. De hát azok a hangzatos jelszavak, az a téves közgazdasági rendszer, amely e jelszavak után indul, nem akarja meglátni e törvénysértést, nem akarja meglátni azokat a káros befogásokat, amelyeket a fővárosi malmok e visszaélései, úgy a magyar nyerstermelésre, mint a vidéki kisebb malmok és a vidéki molnárok megélhetésére gyakorolnak. Tariffa-kedvezmények a román búzának. De nem csak, hogy e visszaélést nézi el az állam, hanem a kezében levő vasúti tariffákkal az idegen gabonának a becsempészését a magyar piaciakra még elősegíti, ezáltal is előmozdítva azt a kártékony versenyt, amit a román és szerb búza Magyarországon okoz. Csak egy példát, hozok fel. Budapest Zimonytól 343 kilométer. E távolságra, a búzának és lisztnek rendes fuvardija 81 kr. Ha tehát egy erdélyi vagy délvidéki gazda búzát akar erre a távolságra szállítani, vagy egy vidéi malom lisztet, ezt a 81 kr. fuvardíjat teljes egészében meg kell fizetnie. Hogy a fővárosi malmok visszaélései még elősegíttessenek a román és szerb búza behozatalánál, a m. kir. államvasutak a zimony—budapesti viszonylatban, ezt a 81 krós tételt 55 krra szállították le. Ez azonban még nem volt elég! Egyes vállalkozó cégeknek, az úgynevezett e speditőröknek, a magyar államvasút a román búza behozatalának elősegítése czéljából még nagyobb kedvezményeket is adott. Így ha valaki 10.000 g. búzát hoz be egy esztendőben, Zimonytól Budapestig nem fizet csak 51 krt s ha valaki, 100.000 g.-t hoz be, a tariffa már csak 45 kr., 300.000 g. szállításánál pedig 43 kr. dijkedvezménynyel viszik a magyar államvasutak a romániai búzát, szemben a magyar búzának 81 kros fuvardijával. Nemcsak az 1 frt 50 kr. aranyban fizetendő vám van elengedve tehát, a fővárosi malmoknak, hanem a román búza behozatalánál még külön 38 kr. fuvardíj-kedvezményt is élveznek, a magyar gabonával szemben. Még nagyobb e két kedvezmény, ha a zimonyi bécsi viszonylatot vesszük. Egy másik ugyanoly távolságban levő magyar állomásról Bécsbe, a búzának a fuvardíja 1 frt 25 kr., míg a román búzát Zimonyból Bécsbe a vasút 85 krért viszi. A bécsi malmoknak tehát, maga a magyar kormány, szemben a magyar búzakivitellel 40 kr. métermázsánkénti előnyt ad. Emez igazságtalan tariffa-kedvezmények nem állanak egyedül s nemcsak a búza behozatalára vonatkoznak. A lisztkivitelnél hasonló előnyben részesíti a vasút a vidéki malmokkal szemben a fővárosi malmokat; óriási kedvezményeket ad például a fővárosi malmoknak a budapest—fiumei viszonylatban. Míg a vidéki malmok ezt a kedvezményt csak Budapesttől a Fiuméig élvezik, saját állomásuktól Budapestre a rendes fuvardíjat kötelesek megfizetni. A fővárosi malmok szubvencziója. Minden erőszakos s a közérdeket sértő támogatás daczára, daczára ama visszaéléseknek, amelyeket a fővárosi malmok ipari hivatásukon kivül állóan, mint börze spekulánsok elkövetnek; daczára a kárnak, mit eljárásuk által a nemzetnek okoznak, ők maguk nem tudnak s nem fognak tudni boldogulni. Három és fél milió méter mázsa gabonájuk van ma elszámolatlan, a mi után öt milliónál több arany forint vámmal tartoznak az állam kasszájának. És az állam, ezt az óriási summát hitelezi nekik hónapról-hónapra, negyedévrőlnegyedévre, kamat nélkül. És ez az óriási adósság, amely folyton növekedőben van, a fővárosi malmok vagyon és nyereség mérlegében sehol sem szerepel. Mert ha szerepelne, vége volna minden osztaléknak, minden nyereségnek, amit most részvényeseiknek, csak e titkos állami subvencióból tudnak megfizetni. Hogy meddig sikerül ez nekik, hogy a pénzügyminiszter úr meddig tartja jónak, a többi néposztály rovására ily óriási összeggel szubvenczionálni néhány budapesti nagy malmot, az most nem tartozik a dologra. Lesz talán idő és hely is, más alkalommal, ahol ezzel is foglalkozhatunk. Mi most csak azokkal a szomorú eredményekkel törődjünk, amit a fővárosi malmok e visszaélései , törvényellenes istápolásuk előidézett. E visszaélések okozói elsősorban a gabonaárak katasztrófaszerű hanyatlásának. Mert daczára külföldi szerződéseknek, daczára törvénynek, daczára annak, hogy a nyugati államok mind gabonavédvámokkal csultakoznak el előlünk, a keleti államok gabonájával vámmentesen elözönlötték Magyarországot. És a molnárok tisztelt gyülekezete előtt, bővebben fejtegetni a malomipar mai fejlődésének haladatlan szerepét, a gabona értékesítése terén, fölösleges volna. Azt hiszem, mindnyájan egyetértünk abban, hogy a hatás, amit a budapesti nagy malmok vámvisszaéléseikkel a magyar búza termelésére előidéznek, a legveszedelmesebb és nagyban hozzájárul annak a gazdasági katasztrófának a siettetéséhez, aminek ma Magyarország termelő és kisiparos közönsége menthetlenül eléje néz. És ha szociális szempontból nézzük a kérdést, ha azt tekintjük, hogy a vidéki nép kenyerének megdrágítása, a gabonaárak tönkretétele mellett, hogyan befolyásolják e visszaélések az ipari népesség élelmezését azt fogjuk találni, hogy szintén rosszul, mert a silány román búzával rontják a kenyérnek minőséget. A malomipar mint foglalkozás. Különösen veszedelmes azonban s ezzel már foglalkoznom kell, a nagy malmok ez igazságtalan támogatása a magyar malomiparra. Köztetek, 1894. október 10