Kurír - esti kiadás, 1992. szeptember (3. évfolyam, 170-191. szám)

1992-09-01 / 170. szám

4 Ujjfir Világszenzáció vagy szélhámosság? Miről is van szó az Otz-völgyi Alpokban lassan már egy éve feltűnően jó állapotban megtalált gleccser­ember esetében: a legnagyobb régészeti világszenzá­cióról, vagy egyszerűen példátlan szélhámosságról? Miközben egyre többen töprengenek ezen, az állító­lag mintegy ötezer éve jégbe fagyott férfival kapcso­latban mind több adat kerül napfényre. Hajmeresztő: Otzit - azaz magyarosan Öcsit - annak idején nem szakszerű régészeti módsze­rekkel, hanem egyszerűen kézzel ásták ki. A né­met ARD tv-csatornán Michael Heim műsorveze­tő­ többek között a feltárás körülményei miatt is hirdeti azt, hogy Öcsi nem egyéb, mint lopott egyiptomi múmia, amit felelőtlen, szenzációhaj-­­hász alakok válogatás nélkül összehordott haszná­lati tárgyak kíséretében a napfényes Nílus vidéké­ről „áttelepítettek” az alpesi hó világába. Egy biztos: Öcsi titkának megfejtésén sokan dolgoznak. Összesen 120 különféle kutató és tudós foglalkozik már vele, évi hárommillió márka (150 millió forint) költséggel. Egy bécsi őstörténész, Andreas Lippert még arra is vállalkozott, hogy a 3200 méter magasban található lelőhely közelében gőzsugár segítségével megolvasztják a mintegy hat­van tonna havat, majd az olvadt hólevet átrostálják, s a szitán fennakadt tárgyakat megvizsgálják. A Lippert-expedíció már eddig is meglepő­ dolgokat hozott a felszínre: legújabb kincsük egy zergeszőrből készült, feltűnően szép varrá­­solddal díszített sapka, amelyet Öcsi akkor is vi­selt, amikor vándordíján elfáradva, fejét egy kő­re fektetve végül elaludt­­ és megfagyott! Ezenkívül megtalálták az eredetileg pásztornak, majd vadásznak, jelenleg pedig gazdag, nyáját terelgető parasztnak vélt férfi több izomdarab­ját, inát, nemi testszőrzetét és körmét. Az innsbrucki őstörténeti intézet hűtő­házában mínusz hat fokon őrzött leletről időközben kide­rült: nincsenek nemi szervei! Ez előtt a tény előtt egyelőre tanácstalanul állnak a fagyott Öcsit ma­guknak követelő osztrák és olasz szakemberek. Eddig ugyanis csupán az ókori Keleten jegyezték fel, hogy a halottból eltávolították a nemi szerveit, mivel azokat feláldozták egy istennő oltárán. A hí­res alpesi hegymászó, Reinhold Messner szerint a gleccserember esetében ez semmiképpen sem el­fogadható magyarázat. A jégbe fagyva meglelt Öcsi állítólag már a maga korában az egészséges életmód híve volt. Legutolsó vándorújára is valóságos úti patiká­val szerelte fel magát. Különösen arra ügyelt, hogy legyen nála vérzéscsillapító é­s sebgyógyító növény. Erre a célra nyírfán termett gombát tett a tarsolyába. A vizsgálatokba bevont és a gleccserember va­lódiságát hangoztató tudósok úgy vélik, a leletek előzetes értékelése is éveket vesz majd igénybe. Akkor talán arra is fény derül, hogyan került réz­ből készült fegyver az Ötz-völgyi Alpoknak erre a részére, ahol a tudomány jelenlegi állása szerint ezer évvel ezelőtt ezt a fémet még nem ismerték. (FERENCZY-EUROPRESS) Alig fejezi be az ameriaki űrhajózási hiva­tal, a NASA legutóbbi programját, amelynek célja, hogy Földön kívüli értel­mes lényekre bukkanjanak, az intézet újabb sci-fibe illő tervekkel rukkol elő. Mint arról már lapunkban korábban be­számoltunk, október 12-én - ötszáz év­vel azután, hogy Kolumbusz felfedezte Amerikát - új kísérletekbe kezdenek. Az Új-Mexikóban felállított hatalmas rádió­­teleszkópokkal fogják regisztrálni az űr­ből érkező jelzéseket. Közben tizenöt tudóst bíztak meg egy atommeghajtású rakéta tervezésé­vel. Az új űrjárműnek az ezredforduló­ra kellene elkészülnie, és képesnek len­nie arra, hogy a fénysebesség egyhu­szadával száguldjon a világűrben. A ha­talmas sebesség elérésének technikai ötlete már adott. Nukleárisan felheví­tett hidrogén és plazmaállapotú argon elegendő energiát kölcsönözhet egy speciális hajtóműnek ahhoz, hogy egy űrhajót elektrosztatikus hátralöketek­kel gyorsítson. Ha sikerülne ilyen gyorsaságú rakétát előállítani, egy ki­rándulás a hozzánk legközelebb eső csillaghoz, az Alpha Zentaurihoz nyolcvan évig tartana. Hagyományos űrhajóval a 3,4 fényéves távolság 900 millió évig tartana. A. U. Földönkívüliek nyomában Képzeletbeli földönkívüli Rádióteleszkópok Új-Mexikóban 1992. szeptember 1. Lyukas birodalom Az egykori szovjet birodalom határait az óriási méretűre fel­­duzzasztott ország legjobb ka­tonái őrizték. Az Északi-sark jeges pusztáitól Közép-Ázsia forró sivatagain át egészen a Csendes-óceán partjáig húzó­dott egy áthatolhatatlan vörös vonal, amelynek biztonságért a KGB különleges, harckocsikkal és helikopterekkel felszerelt alakulatai is felelősek voltak. Éjjel-nappal radarok figyel­ték az eget, rohamcsónakok és tengeralattjárók cirkáltak a part menti vizekben, gyalogos és lovas járőrök tízezrei mene­teltek az ország peremét jelen­tő vadonban. A szögesdróttal és az aknazárral megerősített halálzónának nemcsak a külső behatolókat kellett távol tarta­ni, de ez nyújtotta a biztosíté­kot arra is, hogy a belső elége­detlenkedők ne tudják elhagy­ni a cárok földjét. A birodalom széthullásával a határok őrizete is összeom­lott. Az orosz határőrök még anyaköztársaságuk határainak ellenőrzésére sem képesek. A zöld sapkás katonák manapság legfeljebb a seremetyevói re­pülőtéren és a breszti nemzet­közi útvonalon vizsgálják a megszokott szigorral a külföl­diek útlevelét, és itt senki sem léphet be, akinek nincsen ér­vényes vízuma. Oroszország­nak azonban ma hatalmasak a hátsó bejáratai. Bárki besétál­hat Litvánián keresztül, és ek­kor csak a Litván Köztársaság vízumát kell beszereznie. A lit­vánokat tökéletesen hidegen hagyja, hogy a távoli utazó rendelkezik-e orosz, ukrán vagy belorusz vízummal. A Minszkből Moszkvába vezető országúton is végig lehet úgy hajtani, hogy csupán terepszí­nű egyenruhás litván vámo­sokkal találkozik az ember. A baltiak őrbódéja mögött lát­szólag a senki földje kezdődik, az oroszok még egyetlen határ­­állomást sem állítottak fel! VA Szentpétervári járőr Észt határállomás Narvánál Torkig van a bujkálással Nem vagyok hajlandó tovább úgy viselkedni, mint akit sikerült megfélemlíteni - jelentette ki egy rögtönzött sajtókonferencia résztvevői előtt Salman Rushdie, aki augusztus végén meglepe­tésszerű vizitet tett a norvég fővárosban. Ám hiába van torkig a rejtekhelyen, gyakorlatilag illegalitásban töltött életmóddal a hajdan Khomeini ajatollah által halálra ítélt brit író, egyelőre ne­migen lenne tanácsos számára, hogy felhagyjon a rejtőzködéssel. Elvégre - diplomáciai nyomás ide, nemzetközi tiltakozások oda - a jelenlegi teheráni vezetés továbbra sem hajlandó visszavonni az Irán egykori első számú vallási vezetője szájából elhangzott „fatwát”. (Khomeini ítélete szerint a neves irodalmárral azért kell leszámolni, mert Sátáni versek című regénye szentségtörő, és gúnyt űzött az iszlám szent tanaiból.) Nos, Rushdie immár csaknem négy esztendeje kénytelen állandó halálfélelemben, szigorú konspirációs szabályok betartása mellett élni. Ám a jelek szerint kezd betelni a pohár. „Ezentúl több külföldi útra fogok vállalkozni - ígérte Oslóban -, s mindent megteszek, hogy magas rangú politikusokat ügyem képviseletére rábírjak.” Ko­rábban járt már ugyan Dániában és Spanyolországban, de kétségte­lenül most tárgyalt először kormányzati tényezőkkel (a norvég kul­turális, illetve oktatási miniszterrel), közbenjárásukat kérve a teherá­ni vezetők kiengesztelésében. „Mióta a Nyugatnak szüksége van Iránra az Irak elleni lépések­hez, azóta helyzetem sokkal reménytelenebb” - panaszkodott az író, akinek érdekében a brit diplomácia kétségtelenül képtelen volt áttörést elérni, így azután jobb az óvatosság. Több utazást tervez - ismételte meg például Rushdie, de somolyogva hozzátette, hogy az úti célokat azért ezentúl is csak utólag hozza majd nyilvánosságra. Amúgy pedig minden nehézség ellenére nem hajlandó felhagyni irodalmi tevékenységével. Most is egy új regényen dolgozik, bár - ismerte be őszintén - a mondanivalójával való küszködés néha leg­alább olyan rossznak tűnik, mint a ajatollah ítéletével való szembe­nézés. „Mikor most hazatérek, megint ott vár rám a szövegszerkesz­tő által képviselt zsarnokság.” S tökéletesen még akkor sem változna meg az élete - mondta -, ha Teheránban érvénytelenítenék Kho­meini döntését, elvégre midig számítania kellene egy-egy magányos muzulmán radikális őrületére. „Igaz, ha Madonnával hasonlítom össze magam - fejezte be hangos tűnődését az író -, neki még rosszabb dolga lehet lerázhatatlan rajongóinak tömegei miatt.” SZ. G.

Next