Kurír - reggeli kiadás, 1994. január (5. évfolyam, 1-30. szám)
1994-01-02 / 1. szám
1994. január 2. Méregből pénzt csinálni Kit tudja, mi a nagyobb veszteség, ha egy vállalkozó a pénzét, vagy ha a vállalkozókedvét veszti el. Takács László szombathelyi vendéglős az óévben mindkettőből csak mínuszt tudott elkönyvelni. Nemdohányzó étterméből nemcsak a bagófüst, hanem ha vendégek is elszálltak, így a megye egyik legpechesebb embere lett, aki még a tiszta levegőre is ráfizetett. - Több mint tíz éve üzemelt már a borozóm - mondja Takács úr -, amikor megjelentek a lerakatokban a zugkimérések, amelyeknek az áraival nem tudtunk konkurálni. Némileg ezért is át kellett alakítani az egységet, más részről 1966 óta vagyok a vendéglátós szakmában, folytonos cigarettafüstben, és ettől az orvosok szerint kialakult egy krónikus légcsőhurutom. Váltani akartam, a nemdohányzóknak szerettem volna éttermet csinálni. Egészséges környezetet biztosítani. Sajnos nem sikerült az elképzelés. Szép csöndben megbukott az egész. Bár, az elején is szóltak, hogy ha ilyen ötleteim vannak, akkor építsek két külön éttermet, mindkét tábor számára. Voltak olyan korábbi törzsvendégek, akik durván visszautasították az elképzelést, mondván, csak őket akarom innét eltüntetni. Nem volt kellemes látni, hogy a terveim dugába dőltek. - A történtek után milyen tervei vannak 1994- re? - Rájöttem, kocsmáros ne legyen népművelő, finanszírozza más a dolgot. Biztos vagyok benne, hogy füst helyett nem fogok bosszúságot szívni. Az idén a pénzem után fogok futni. Amit elbuktam, most vissza kell hozni. Újra árulok cigarettát. Ha az embereknek a méreg kell, akkor abból kell pénzt csinálni. (PAJOR) Szász Endre és az új év - Nagy, minden részletre kiterjedő tervekről nem tudok beszámolni, a mai világban nem is lehet ilyet készíteni, az ember legtöbbször csak sodródik. Ami viszont biztos: márciusban egy németországi kiállításom lesz, 25-30 új képet fogok bemutatni, az elkövetkező hetek ennek jegyében telnek majd. Ettől a bemutatótól és az új évtől is azt remélem, sikerül újra felfrissíteni kapcsolatomat a Nyugattal, az utóbbi években ezen a téren adósságaim keletkeztek. Ilyenkor, új év táján politikai jövendölések is elhangzanak, nem állom meg, hogy amolyan kávéházi politikusként ne mondjam el a sajátom. Szerintem, ha csupa zseni ülne a kormányban, akkor sem tudnának csodát tenni. A mostani válság ugyanis világjelenség, és alapvetően más, mint a húszas évek válsága. Ma az egész világon filozófiai zűr van, véleményem szerint Róma végnapjait éljük, erre utal a dekadencia, az erőszakosság, a családok széthullása. De ez nem keserít el, ellenkezőleg, kifejezetten örülök, hgy ebben a korban élhetek, ugyanis egy kultúra szétesését, végnapjait látni kivételes lehetőség. Az új évtől tehát azt is remélem, felvázol valamit a következő kultúrából, ami minden bizonnyal a számítógépek rohamos fejlődésével függ össze. Optimista vagyok, egy új, másféle gondolkodás megjelenését várom. Ami pedig az otthonomat illeti, szeretném végre befejezni a váradi házat. Korábban, ha egy házam elkészült, általában otthagytam, onnantól már nem izgatott annyira. Mostanában van olyan elképzelésem, hogy ezt már nem hagyom itt, bárki tudja. Ez a ház megadja nekem a „teremtés örömét", és a ráfordított energia újabb energiát ad, amit a munkám során tudok hasznosítani... Hiszem, hogy 1994-ben is sikerül valamit megőriznem a gyermeki kíváncsiságból, ez egy művész számára nagyon fontos. És végül, de egyáltalán nem utolsósorban remélem, hogy az esztendő a Kurír olvasóinak és munkatársainak is sikeres év lesz, az olvasók továbbra is egy jó, profi módon szerkesztett lapot olvashatnak 1994-ben is. Lejegyezte: BALOGH P. FERENC Gyors, vékony, fiatal A Győrtől húsz kilométerre fekvő Rábapatonán járva az ország leggyorsabb, legvékonyabb és egyben legfiatalabb világbajnokánakajtaján kopogtattam be. Éppen kedvenc pacaljának utolsó falatkáját majszolgatta. - Elnézését kérem, ifjú hölgy, alkalmatlankodásomért, de az embernek nincs lehetősége mindennap ilyen egyéniséggel találkozni. Másrészt szeretném bemutatni lapunk olvasóinak is. Ugye megbocsát? - Természetesen - néz rám hűséges kutyaszemekkel, maja lógó frizuráját megigazítva folytatja. - Javasolnám a pertut. Egyrészt oly fiatal vagyok, másrészt nő is. Szia! Ebben a házban születtem két évvel ezelőtt, őseim Afganisztánból érkeztek már 15 éve. Csupa Európa-bajnokok, illetve helyezettek. Apukám Mohaházy Haraam Hamadshan, aki két éven át volt Európa-bajnok. Anyukám, Thasi Tauria nemzetközi versenyeken keveset futott, mert korán szerelmes lett és megszült engem. Csodálatos nevemet, az Aryanát tőlük kaptam. - Elmondanád, miként lettél ilyen fiatalon világbajnok? - Mondhatnám - ásít nagyot így ebéd után -, hogy kitűnő adottságaimnak köszönhetem, de szerénytelen lennék. Edzőim csak olyan versenyen indítottak, amit érdemes megnyerni. Mindössze 19 hónapos voltam, amikor a rotterdami vb-re kerültem. Tapasztalatlanságomnak köszönhetően az előfutamot sikerült elrontanom, így vigaszágra kerülve egy futammal többet futottam. Úgy álltam starthoz a döntőben, hogy semmi esélyem nem volt. Éppen ezért az edzőm úgy döntött, ha fáradt vagyok, legalább éhes ne legyek, megetetett. Leesett mindenki álla, amikor ezek után megnyertem a versenyt. Igazából az hajtott, hogy apukámnak örömet szerezzek, aki aznap töltötte be tizedik életévét. Idehaza mivel honorálták sikereidet? - Sok simogatást, szeretetet kaptam, mást nem. Nagyon sóherek voltak velem. Még enni sem kaptam rendesen. Féltik az alakom, pedig jól állna, ha híznék egy kicsit - teszi keresztbe lábait kényesen. - Hogy telt a karácsony, és mit vársz a ’94-es évtől? - Nagyon szép volt, különösen a szaloncukrok tetszettek, de nem ehettem belőlük. Jövőre is hasonló sikereket szeretnék elérni. A júniusi pályaavatóval egybekötött nemzetközi versenyen, Rábapatonán nyernem kell, míg júliusban a finnországi világbajnokság megnyerésére a hírnév kötelez. - Hogy állsz a szerelemmel Aryána, ha ebben a korban lehet erről beszélni? - Úgy tudom, nem akarnak még férjhez adni. Attól még lehet, hogy szerelemre lobbanok egy szép fajtatársam iránt - süti le szemérmesen a szemét, de mindjárt hozzáteszi: természetesen csak afgán lehet, mert én más agárral nem barátkozom. - Négyszemközt megsúghatnád véleményed a gazdáidról. - Nagyon szeretem ezeket a csupa szív embereket, csak az ételt ne sajnálnák annyira. * - Dopping? - Soha! Ne sérts meg! - emeli büszkén a fejét -, elvből nem, másrészt ellenőrzik. Legjobb dopping a kaja. - Mit üzensz agártársaidnak? - Azt, hogy legyenek gyorsak, beszéljék ragazijukat a versenyeztetésre. Az jóval több örömöt jelent, mint az unalmas kiállítások, amelyek csak a gazdiknak valók. Egyébként mindenkinek boldog új évet kívánok. TÓTH GYULA Aryána gazdájával I HATÁRON INNEN 3 Gregor békét kíván Gregor Józsefet az Év emberének választották Szegeden, noha már két éve Gárdonyban (is) lakik, ott van az állandó bejelentett lakása. A szegediek egyszerűen nem hajlandóak tudomásul venni, hogy a kitűnő operaénekes immáron már nem az övéké. De szavazataikkal is kifejezték, hogy ragaszkodnak hozzá, mint ahogy Gregor is - és ezt nem is titkolja, már évtizedek óta a városhoz. Hogy mégis miért költözött el, az egy másik történet. A méltán világhírű művészt december 31 -én otthonában kerestük fel, és megkérdeztük tőle, mit vár az új évtől, mit kíván mindannyiunknak és magának. (Mielőtt válaszolt volna, előrebocsátotta, hogy neki az év nem december 31-én fejeződik be, és nem másnap január 1-jével kezdődik, hanem mint a művészeknek általában, szeptemberben.) Hogy mit kívánok? Először is mindenféleképpen békét. Ez nem pacifizmust jelent, egyszerűen csak arról van szó, hogy szerintem nem lehet másképp építeni. Véleményem szerint ugyanis kötelező a különböző véleményeket, eszméket megvitatni, sőt nagyon jónak tartom, hogy létezik ez a politikai sokszínűség, mertazt mindannyian tudjuk, mit jelentett az elmúlt negyven év nagy „egyetértése”. Kötelezővé tenném, hogy a különböző pártok vezető politikusai üljenek le, és fehér asztal mellett beszéljenek egymással, ha szükséges, vitatkozzanak is. Megengedhetetlennek tartom, hogy pártok ,nem beszélnek egymással. És ha már a politika szóba került, mindenkit kérek, menjen el májusban a választásokra, nehogy a fejünk felett döntsenek, dönthessenek ismét, ugyanakkor ne mondhassa senki: én nem ezt akartam. Azt is tudom - Churchill szavaival -, demokráciában élni nagyon nehéz, de egyelőre ennél nincs jobb. - Azt beszélik, hogy önt több párt is megkereste, kérték, színeikben induljon a 94-es választásokon. - Valóban történt ilyen kezdeményezés, mégpedig a szabad demokraták részéről. Az SZDSZ kampánymenedzsere, Magyar Bálint, valamint Rózsa Edit országgyűlési képviselő keresett meg, de nem vállalom. Ugyanis, ha megválasztanának, nem tudnék eleget tenni parlamenti kötelezettségeimnek, mivel én elsősorban művész vagyok, és az év jelentős részét külföldön töltöm. Az idén négy hónapot voltam az Egyesült Államokban, több netet töltöttem Franciaországban, Belgiumban és Olaszországban. 1994-ben is várnak. Ezzel együtt - nem titkolom - lehetőségeimhez képest támogatni fogom az SZDSZ-t. (OLÁH) Kendős Manci, a keresztanya Kendős Manci neve fogalom Bács-Kiskun megyében. Szinte minden korosztály úgy tartja nyilván, mint az első magyar milliárdosok egyikét, aki vagyongyűjtési karrierjét még a hatvanas években kezdte. Az éles szemű üzletasszony és férje, aki a szövőmesterséget kisiparosként művelte, hamar felismerte, hogy az általuk gyártott, a falusi asszon Iy nyolc fejéről nélkülözhetetlen kendő és a gyapjúszövésű vállkendő hiánycikk az országban. Óriási a kereslet a rózsás, a fekete, a legkülönbözőbb mintájú fejűi kendők iránt. Szorgos munkával, alkalmazottak nélkül, éjt nappallá téve gyártották a kendőket. Nem volt olyan vásár, búcsú, ahol meg ne jelentek volna. A kendők árusítójára hamar ráragasztották a Kendős Manci nevet, amelyet lassan az egész magyarországi vidék emlegetett. Legföljebb, ha a sátor oldalára függesztett kis tábla árulkodott arról, hogy az egyébként párját ritkítóan szép asszony igazi neve: Jakab Péterné. A lovas szekeret, majd a teherautóplatót hamar felváltotta az akkor még ritkaságszámba menő Moszkvics. Később épültek sorban a házak, üdülők ■ minden jelentősebb helyen. A házaspárnak nem született gyermeke, így Manci pontosan 105 gyereknek lett a keresztanyja. Ahogyan az évek haladtak előre, úgy szaporodtak az általa tett alapítványok a támogatott szegény sorsú, de jó képességű gyerekek számára. Az első hazai állampolgár volt, aki a kalocsai kereskedelmi középiskola részére alapíványt jegyeztetett be, amelynek stílusos elnevezése ma is „Kendes Manci-alapítvány”. A kalocsai főutcán épült, márvánnyal burkolt emeletes ház és üzlet nem irritál senkit. A dúsgazdag asszonyhoz - aki mindvégig megőrizte közvetlenségét és a helyi népviselet elengedhetetlen tartozékát, a hőszoknyát, szívesen térnek be egy kis beszélgetésre. Akit barátságába fogadott, az járt a páratlan műkincseket, érem- és fegyvergyűjteményt, mindenféle ritkaságszámba menő holmit rejtegető, legalább 12 szobás lakásában is. Szinte nincs olyan sarka a világnak, ahonnan pár éve meghalt férjével egy-két, csak arra az országra, világrészre jellemző, igen értékes tárgyat be ne gyűjtött volna. Péter bácsi a fegyverek, régi pénzek, órák rabja volt, Mancika az értékes porcelánokat gyűjtötte. Mindezeket a legkorszerűbb biztonsági berendezésekkel, közvetlen rendőri felügyelettel őrzik. Hiszen a fölhalmozott értékek minden bizonnyal legalább annyit érnek, mint a fél kalocsai főutca, amelynek végén az érseki palota díszeleg. A köztudatba csak a „legek legjeként” bevonult Manci gyakran utazgat. Hol az egyik, hol a másik üdülőhelyen lévő hétvégi házában van. Gyakran még telefonon is nehéz utolérni. A gazdagságáról és jószívéről, önzetlenségéről egyaránt ismert Manci néni az 1993- as év utolsó napját kalocsai házában töltötte. A Kurír tiszteletére felbontott francia pezsgő mellett azt kérdeztük tőle: az egész régió talán leggazdagabb, de a jómódúak között egész biztosan a legönzetlenebb asszony, mit vár az új évtől? - Közel vagyunk a déli határhoz, gyakran utazom Harkányba, így pontos értesüléseim vannak arról, milyen szörnyűségek történnek a túloldalon. Mit is kívánhatnék mást, mint hogy béke legyen, s a szegény ember végre nálunk is találja meg a boldogulását. ZSIGA FERENC Szépen szóló furulyás Magas, karcsú hölgy tűnt fel egy éve Veszprém megye székhelyén. Arcát barna hajkorona keretezi, és barna szemei többnyire az aszfaltot fürkészik. A hölgyet furulyával a kezében ismeri mindenki, aki a királynék városában megfordult. Hol a központi aluljáróban, hol a főutcán fújja Mozart, Beethoven ismert melódiáit, vagy a magyar nóták művet,mekeit, olykor a kuruc világ bús-borongós műdalait. A megszokott dallamokat egyéni improvizálással nyújtja át a sétálóknak, de a rohanók is felkapják fejüket a tisztán hallható dallamokra. Banktisztviselő voltam, és igazán nem panaszkodhatott szép nyugdíjjal kezdtem meg az öregséget. A gyerekeim külföldön élnek, a családom az Alföldön maradt. Délutánonként elviselhetetlen volt az egyedüllét, és akkor határoztam el, hogy megtanulok furulyázni. A zeneiskolában először nem akarták megérteni, miért 58 évesen jelentkezem, ám egy hónap után belátták, nincs nálam szorgalmasabb növendékük - meséli mosolyogva történetét Mária. Barna kabátjába bele-belekap a szél, ujjai már lilák a délutáni koncert hidegében, de ő kitart. Előtte kis műanyag dobozka, abban több százassal. Eszembe sem jutott, hogy pénzt kérhetnék a muzsikáért, amikor az idén nyáron egy német turista tízmárkást tett a lábamhoz. Precizitására jellemző, hogy egy szíves milkás doboz aljába tette. Nem akartam rakosgatni, és magam is meglepődtem, amikor otthon összeszámoltam pénzt. 1000 forinton fölül elestem. Tudom, hogy a nagyvárosokban, külföldön sokan élnek utcai zenélésből, de én valóban nem a fizetésért csinálom. Havonta beteszem a „tiszteletdíjam” a bankba. Év végén pedig egy alapítvány számlájára. - Mit vár ’94-től? - Tetszik nekem ez a szám, és nem hiszem, hogy számomra rosszat hozna. Az egészségem megvan, más különösebbet nem is igen kívánok. Talán annyit, hogy az emberek engedjék szabadon érzéseiket. Néha látom, amint viaskodnak magukkal, hogy megálljanak hallgatni engem, vagy továbbsiessenek. Azt hiszem, napi három ércet mindenki ajándékozat önmagának. (DALLOS)