Kurír - reggeli kiadás, 1995. július (6. évfolyam, 177-207. szám)

1995-07-01 / 177. szám

4 ITTHON Money, money, Marinko A Marinko-per pénteki napján nem annyira a szegedi tragédia, az ember állt a középpontban, hanem az anyagi­ak. Elhangzott ugyan, hogy egy ékszer értékét nem föltétlenül az ára szabja meg, mégis kőkeményen a pénzről volt szó. Az egyik, a gyilkosság kapcsán le­foglalt ékszerekkel különösen érintett­­érdekelt tanú hosszasan igyekezett az általa ismert karkötőket, láncokat, gyű­rűket azonosítani. Táskájából régi fényképek kerültek elő, s kis aranyda­rabkák, egyik-másik smukk javításának­­átalakításának maradékai. Feltétlenül hasznos, azonosítást elősegítő dolgok ezek. Merthogy egyáltalán nem mind­egy, hogy a bemutatott ékszer csak ugyanolyan vagy azonos azzal, amelyre a tanú emlékszik. S a tanú jól emléke­zett, azonosított. Nem tartotta titokban azt sem, hogy „ami az övé, arra igényt is tart”. Marinko fölényes mosollyal vette tudomásul, hogy a fölismert ék­szereket tőle foglalták­ le. Aztán hozzá­látott a maga sajátos bizonyításához, s többnyire a nyomozati vallomásával egyezően előadta, hogy hol vette, kitől kapta az azonosított ékszereket. Zsarolták Z. Nagynét? Az asszony egyik ismerősének vallomása szerint igen. Ez az ismerős rendszeresen járt Z. Nagynéhoz, s a szokásos nőies cser­ek során bizalmas kapcsolat alakult ki köz­tük. E tanú elmondta, hogy Z. Nagyné, aki általában sok ékszert viselt, 1993 nya­rától még több gyűrűt, láncot, függőt vett magára. Az év vége felé a családi at­moszféra érzékelhetően megváltozott. Aztán Z. Nagyné elpanaszolta neki, hogy felhívták telefonon és egy- vagy kétmillió forintot követeltek tőle. Maga is fültanúja volt egy ilyen zsaroló tele­fonhívásnak, néhány nappal a tragédiát megelőzően. A bíróságnak előadta azt a véleményét is: nem hiszi, hogy Z. Nagy­né erről a férjének is beszámolt. A per - továbbra is a szegedi tragédia vizsgálatával - hétfőn folytatódik. (E. K) Ijedtében szörnyethalt Furcsa halál érte a 13 éves B. Natasát, aki édesanyjával, L. Józsefnével a Bor­sod megyei Prügy faluban élt. Csütör­tökön délután a la­kásukhoz tartozó is­tállóban - egyelőre ki nem derített ok­ból - tűz keletke­zett. L. Józsefné a hatalmas lángokat meglátva epilepszi­ás rohamot kapott. A kislány egyazon időpontban látta meg fetrengő anyját és a hatalmas istál­­lótüzet. A látványtól olyan sokkhatás ér­te, amely megállítot­ta a szívét. Natasa még élt a mentőau­tóban­­ az újraélesz­tések következtében ám csupán pilla­natokig. Édesanyja ugyan kórházi keze­lésben részesül, éle­te nem forgott ve­szélyben egyetlen percig sem. A tűzol­tók kihozták az égő épületből a fel nem robbant gázpalac­kot, ami már közel volt a robbanáshoz. Az édesanya állapo­ta javul, az istálló­tűz nem terjedt to­vább a szomszédos épületekre, így az anyagi kár sem je­lentős. F. O. Szigorodó vámosok Január 20-tól szigorodtak a jövedéki szabályozásról és ellenőrzésről szóló törvényi intézkedések. Makai Dezső alezredes, a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága jövedéki főosztályának vezetője elmondta: az egyik legjelentősebb módosítás a jö­vedéki engedély kiadásához kapcsoló­dik. Ennek­ megfelelően a kérelmező abban az esetben kaphat engedélyt, ha áttér a kettős könyvvezetésre, jöve­déki biztosítékot ad, valamint a kő­­olajtermékekkel összefüggő jövedéki tevékenység esetén független könyv­­vizsgáló által hitelesített mérleggel és telephelyenként legalább ezer köb­méter tároló tartállyal rendelkezik. Kiskereskedő kiskereskedőnek nem értékesíthet jövedéki terméket. Ke­reskedelmi mennyiséget meghaladó terméket csak számla felállításával le­het eladni. Nagyon fontos, hogy au­s­ztus elsejétől vevőnyilvántartást vezetni. Importtevékenység és kőolajtermékek nagykereskedelme esetén a fizetési mód csak bankátuta­lás lehet. Az sem elhanyagolható, hogy a jövőben magasabb lesz a jöve­déki bírság mértéke. Az alezredes hangsúlyozta, ezek a változások, szi­gorítások az orgazdák, illegális gyár­tók, egyszóval a feketegazdaság elleni hatékony hatósági fellépést hivatottak szolgálni. Tüske Péter őrnagy, a VPOP vám- és adófőosztályának helyettes vezetője az idén február 1-jétől élet­be lépett azonnali vámfizetés köte­lezettsége utáni időszakot elemezte. Hangsúlyozta, tavaly egész évben 50 ezer vámkezelés történt, ennek megfelelően 107 millió forint vámot fizettek be a vám- és pénzügyőrség­nek. Ezek a számok február 1-jétől úgy néznek ki, hogy tizenhatezer esetben máris 138 millió forintot kasszíroztak be a fináncok. Vagyis úgy fest, a rendelkezés meghozta a kívánt eredményt. Az őrnagy beszá­molt arról, hogy míg tavaly első fél­évben összesen 184 millió forint vám- és adóbevételt könyvelhettek el, addig idén az első hat hónapban 253 milliót. SZ. B. Gránátos figyelmeztetés? A Komárom megyei Mocsáról bejelentés érkezett a rendőrségre, hogy P. L. fakereskedő udvarában robbanás történt. A kiérkező zsaruk a hátsó udvari bejárattól mintegy hét méterre kisebb mé­lyedést találtak a földben. Az ott álló MTZ traktor szélvédője, va­lamint a ház udvar felőli ajtajának üvegei betörtek, és az ajtó tokja is megsérült. A robbanás helye mellett egy feltehetően kézigránát­ból származó marokelsütő szerkezetet találtak. A szakértő megál­lapította, hogy ismeretlen típusú gránátból való. Az ügyben elrendelték a vizsgálatot. Az indítékkal kapcsolatban azt beszélik a környéken, hogy a jól menő fakereskedő ukránokkal is üzletelt, és állítólagos „kint lévőségei” miatt figyelmeztették. Az információt nem erősítette meg a rendőrség. (GY. TÓTH) Rakétafej a garázsban Rendkívül meglepődött J. Istvánná, amikor dorogi garázsuk takarítása közben egy furcsa szerkezetre talált. A bejelentését követően kiérkező rendőrök ugyancsak meglepődtek a rakétafej láttán. Értesítették a tűz­szerészeket. A szakértők megállapí­tották, hogy valóban egy működő, ám robbanóképtelen gyakorlórakéta elektromos fejére bukkant a rendsze­rető feleség. A szerkezetet a férj he­­lyezte el a garázsban, aki korábban kamionosként sokat járt O­roszor­­szágban. A rakétát ott vehet­te vagy cserélhette. Ám J. István gyanúsítottat - aki ellen eltűnés miatt körözést adott ki a rendőrség - a könnyűbúvárok holtan emelték ki a dorogi Palati­­nusz-tóból. A rendőrség folytatja a nyomozást. Lehet, hogy a két ügy között nincs összefüggés, ugyanis J. István többször tett öngyilkosságra utaló kijelentéseket. T. GY. Mit-Hol? Keres-Kínál! Termékek és szolgáltatások Vállalatok, vállalkozók és cégek adatai Bemutatja a cégek kulcsembereit Minden kézbe... Milliók forgatják... ORSZÁGOS BUDAPEST TERÜLETI kötetek Angol és német nyelven is! Az üzletemberek ABC-je Tel.: 183-1726 Fax:183-1773 Tel.: 250-002 C­égmutató Fax:185-1268 CÉGMUTATÓ Kft. ADATBANK Kft. HIHHH Bp. III., Kaszásdűlő u. 2. Bp. XIV., Angol u. 13. LÖ H­EJ Ili A PARTNER Ügyintéző: Tuba Csilla Ügyintéző: Maróthy Zsuzsa v 1519 Budapest, Pf.: 248 Új székházba költözött a Közép-európai Nem­zetközi Bank Rt. (CIB). Az új irodaház a Med­ve utca 4-14. szám alatt automatizált gépészeti és elektromos rendszereivel, számítógépes há­lózattal kiépített munkahelyeivel, flexibilisen áthelyezhető válaszfalaival, funkcionális egy­szerűséggel berendezett irodáival a jövő század munkahelyi környezetének egyik első példájává válhat Magyarországon. Nem utolsó szem­pont, hogy állami támogatás nélkül, a bank „sa­ját zsebére” épült a kilencszintes, mesés épület. A ház, amelynek megnyitójára Cserhalmi György színművész, a pénzintézet reklámfő­­szereplője is eljött, az első kimondottan banki funkcióra tervezett és megépített irodakomple­xum Budán. Elegáns és diszkrét benyomást kelt, már a XXI. század munkahelyi környeze­tét előlegezi. Az ügyfelek kiszolgálását célzó, korszerű anyagokból készült előcsarnok, pénz­tártermek, lakossági safe kialakítása is a meg­bízhatóságot sugározza. A héten tartott közgyűlés után egyébként kiderült, hogy a CIB-nek lélegzetelállítóan jók a pénzügyi mutatói. A CIB és CIB Hun­gária Bank Rt. adózás előtti kalkulatív nyere­sége szinte duplája a tavaly júniusi adatnak: 3,76 milliárd Ft. külkereskedelmi forgalmá­nak kalkulatív értéke: 2 504673 000 USA-dollár, ez az összeg hatvan százalékkal halad­ta meg a tavalyit, összesített mérlegfőösszege több mint 250 milliárd forint. A pénzintézet vagyona harmadrészt devizában, harmad­részt forintban, továbbá ingatlanban fekszik. A bank nyitott a lakosság előtt is. Számos vi­déki városban fiókot nyitott. Idén a lakossági összbetétek állománya elérheti a tízmilliárd forintot. Az első CIB-kötvény mellé pedig újabb értékpapírok kibocsátását tervezik. A Dunabankkal közösen mérlegelik a forint- és a devizakártya bevezetését is. Zdeborsky György, a CIB elnök-vezérigazgatója el­mondta, hogy a Magyar Nemzeti Bank, amely eleddig a Közép-európai Nemzetközi Bank részvényeinek harmincnégy százaléká­val bír, két év alatt kivonul a tulajdonosok közül. A további öt külföldi tulajdonosnak - japán, német olasz és francia bankok - elő­vételi joga van az MNB részesedésére. A bankelnök ezenkívül cáfolta a kisgazdavezér Torgyán József azon parlamenti kijelentését, amely szerint pénzintézete két­ éve jelentős forinthitelt nyújtott volna a MÁV-nak magas kamatra. Ezzel szemben három évvel ezelőtt két másik bankkal együtt kedvező kamatozá­sú, 50 millió dollár összegű devizahitelt nyúj­tott 5 éves lejáratra a MÁV-nak. Fotó: TOROCZKAY CSABA 1995. július 1. Kéjgyilkos fivérek Kriminalisztikai szempontból való­ban fekete hétvége volt a legutób­bi. A Kurír már beszámolt a húsz­éves B. Mónika brutális meggyilko­lásáról, akinek egy kéjgyilkos vette el az életét Kisújszálláson a 4-es út mentén. Vasárnap egy másik fiatal­­asszony vált hasonló gyilkosság ál­dozatává. B. Jánosné Kótaj köz­ségből egy családi ünnepségről bi­ciklivel tartott hazafelé, amikor két férfi feltartóztatta és ajánlatot tett neki. A nő ellenállt, dulakodás kez­dődött. Végül egy zsineggel meg­fojtották az asszonyt és a holttes­tet egy közeli bozótosba rejtették. A rendőrök csak kedden találták meg. Lakossági bejelentés alapján sikerült a gyilkosok nyomára buk­kanni. B. János 26 éves munka­­nélkülit és testvérét, a 21 eszten­dős B. József sorkatonát őrizetbe vették. (ARTM­)

Next