Labdarúgás, 1956 (2. évfolyam, 5-8. szám)

1956-05-01 / 5. szám

Meddig még ? Nyolc játékost állítottak ki eddig (május 12-ig) az NB I tavaszi mérkőzésein. Egyik-másik játékost durva játékért, jó né­hány­at pedig sportszerűtlen viselkedé­sért, a játékvezetővel szemben tanúsított helytelen — mondhatjuk nyugodtan: tűrhetetlen — magatartásáért, trágár szavak használatáért. Nemcsak a kiállított játékosok nagy száma bosszantó, nemcsak a viselkedé­sük, magatartásuk elszomorító, hanem elsősorban az, hogy a sportszerűtlen visel­kedés, a trágár szavak használata, a szabadrúgáshoz letett labda elrúgása, 8—10 méteres csalás egy-egy partdobásnál, a kilenc méternek 5 méterre való össze­­zsugorítása a szabadrúgásoknál, gesztikulálás, legyintés (a nagyobb nyomaték kedvéért gyakran két kézzel) a játékvezető ítéleteire már-már általánossá kezd válni igen sok NB I-es játékosok esetében. Még szomorúbb, hogy válogatott játé­kosaink közül egynéhányan — akiknek az ifjúság példaképeinek kellene lenniük — mindebben rossz példával járnak elől. Hogy csak egy-két példát említsünk: vajon milyen véleményük legyen a Nép­stadion lelátóján helyet foglaló ifjúsági játékosoknak Dékány Ferencről, amikor azt hallják a mérkőzés közben, hogy Dékány nyomdafestéket nem tűrő, minősít­hetetlen szavakkal szidja le játékostársát, Ombódit. És miért szidja le? Azért, mert Ombódinak egy átadása nem sikerült. Vagy mi lehet vajon a nézők véle­ménye sok-sok játékosunkról, akik játék közben egymás anyját szidják, kisebb­­nagyobb szünetekkel másfél órán keresztül. Avagy hogyan állítsák a fiatal labda­rúgók maguk elé példaképnek Puskás Ferencet, sokszoros válogatott csatárunkat, akit néhány hete ugyancsak trágár kifejezés miatt kiállítottak, s aki legutóbb olyasmit tett, amire — tudomásunk szerint — a magyar labdarúgás történetében még nemigen volt példa. Cziborral folytatott (nem épületes) vitái után, a Bp. Honvéd—Dorog mérkőzés második félidejében önkényesen elhagyta a pályát. Mindegy, hogy azért-e, mert Czibor őt megsértette, avagy mert megunta a játékot, esetleg talán elfáradt. (A mérkőzés után ez utóbbit mondta egyik ismerősének.) „ El kell ítélnünk Czibor viselkedését is, aki éppen Puskással szemben tanúsított­­ tűrhetetlen magatartást. Sok fiatalban — sajnos —■ megvan a hajlam arra, hogy a rosszat sokkal ha­marabb (és szívesebben) megtanulja, mint a jót. Nem gondoltak még Puskás sporttársak arra, hogy ezek a fiatalok hogyan gondolkoznak magukban? Sajnos, úgy, hogy „amit Puskás Ferenc csinál, az bizonyára helyes, tehát én is csinálhatom“. A csehszlovák—magyar ifjúsági mérkőzésen látottak azt igazolják, hogy Povázsai és még egy-két ifi játékosunk nagyon is hamar „tanult“ a sok rossz példából. Gondolni kellene pedig arra, hogy az ilyen cselekedetek nemcsak szégyen­­teljesek, nemcsak nem méltók élsportolókhoz, hanem egyenesen lélekmérgezők. Ismerünk válogatott játékosokat, akik példamutatóan fegyelmezetten viselkednek a pályán akkor is, ha történetesen nem megy nekik a játék, vagy vesztésre állnak, vagy ötször egymásután tévedett csapatuk terhére a játékvezető. Miért nem visel­­kedhetik így minden válogatott és nem válogatott játékos a pályán? Vajon miért? Szerintünk igenis van erre mód. Sokkal, de sokkal több önfegyelemre, józanságra­­ lenne szükség, a játékostársak, a játékvezetők, a szurkolók sokkal nagyobb meg­becsülésére, az írott és íratlan szabályok tiszteletben tartására. A zabolátlan játékosok persze nem javulnak meg maguktól. A javulásra még a szakosztályokban folyó nevelőmunka fokozása is kevés lenne. Véleményünk szerint nincs más mód, mint drákói szigor mind a játékvezetők, mind a fegyelmi egyesbírák, mind a fellebbezési bizottságok részéről. Vagy meddig tűrjük még ezt a rengeteg sportszerűtlenséget, meddig kell még pirulnia minden jóízlésű szurk­­­kólónak és játékosnak ilyen csúnya­­dolgok láttára és hallatára? A magyar labdarúgás hatalmas tábora azt várja, hogy a jövőben minden fegyelmezetlenséget, minden sportszerűtlenséget egyformán szigorúan bíráljanak el a játékvezetők, akár az NB I. rangadóján, akár a járási bajnokság mérkőzésén történt. A fegyelmi bizottságok is egyformán bírálják el az eléjük kerülő eseteket. Ne legyen különbség ötvenszeres válogatott és kezdő játékos között. Illetve­­ legyen. De úgy, hogy a sokszoros válogatott játékos minden fegyelmezetlenségét még szigorúbban vegyék, mint a névtelen, „szürke“ játékosét, mert ezzel nevelik nemcsak a válogatott játékost, hanem a szürke játékosok százait és ezreit is. Sokan azt mondhatják: a játékosok gyakran a játékvezető téves ítélkezései miatt vesztik el idegeiket, meg a szurkolók helytelen viselkedése miatt. Megesik valóban gyakran, hogy a közönség egy része nem viselkedik sportszerűen, játék­vezetői hiba is elő-előfordul, de egyik sem lehet mentség, még csak magyarázat sem a játékosok sportszerűtlenségeire, durvaságokra, ocsmány szavak használa­tára. A sportszerűtlenségeknek egyszer és mindenkorra meg kell szűnniük a magyar labdarúgó-pályákon. 2 h­a­pá­r­a az ünnepi Sport könyvsátor könyvhéten a Bajcsy Zsilinszky út és Bank utca sarkán A délamerikai labdarúgó­­bajnokságok végeredménye: 1921. Buenos Aires: 1. Argentina, 2. Brazília, 3. Uruguay, 4. Paraguay. 1922. Rio de Janeiro: 1. Argetina, 2. Paraguay, 3. Uruguay, 4. Argentina, 5. Chile. 1923. Montevideo: 1. Uruguay, 2. Argentina, 3. Para­guay, 4. Brazília. 1924. Montevideo: 1. Urugay, 2. Argentina, 3. Para­guay, 4. Chile. 1925. Buenos Aires: 1. Argentina, 2. Brazília, 3. Paraguay. 1926. Santiago: 1. Uruguay, 2. Argentina, 3. Chile, 4. Paraguay, b. Bolivia. 1927. Lima: 1. Argentina, 2. Uruguay, 3. Peru, 4. Bolivia. 1929. Buenos Aires: 1. Argentina, 2. Paraguay, 3. Uruguay, 4. Peru. 1935. Lima: 1. Uruguay, 2. Argentina, 3. Peru, 4 Chile. 1937. Buenos Aires. 1. Argentina, 2. Brazília, 3. Para­guay, 4. Uruguay, 5. Chile, 6. Peru. 1939. Lima: 1. Peru, 2. Uruguay, 3. Paraguay, 4. Chile, 5. Ecuador. 1941. Santiago: 1. Argentína, 2. Uruguay, 3. Chile, 4. Peru, b. Ecuador. 1942. Montevideo: 1. Uruguay, 2. Argentina, 3. Brazília, 4. Paraguay, 5. Peru, 6. Chile, 7. Ecua­dor 1945. Santiago: 1. Argentina, 2. Brazília, 3. Chile, 4. Uruguay, 5. Colombia, 6. Bolivia. 7. Ecuador. 1946. Buenos Aires: 1. Argentina. 2. Brazília, 3. Paraguay, 4 Chile, 5. Uruguay, fi. Bolivia. 1947. Guayaquil: 1. Argentina, 2. Paraguay, 3. Uru­guay, 4. Chile, 5. Peru, 6. Ecuador, 7. Bolivia, 7. Colombia. 1949. Bio de Janeiro: 1. Brazília, 2. Paraguay, 3. Peru, 4. Bolivia, 5. Uruguay, 6. Chile, 7. Ecuador, 8. Colombia. 1953. Lima: 1. Paraguay, 2. Brazília, 3. Uruguay, 4. Chile, 5. Peru, 6. Bolivia, 7. Ecuador. 1955. Santiago: 1. Argentina, 2. Chile, 3. Peru, 4. Uruguay, 5. Paraguay, 6. Ecuador. HIBAKIIGAZÍTÁS! Technikai hiba következtében a 8. oldalon levő képaláírás helyes szövege a következő: A magyar—jugoszláv válogatott mérkő­zésről: Tichy kapura lő.

Next