Labdarúgás, 1966. január-december (12. évfolyam, 1-12. szám)
1966. november / 11. szám
Magyar futball Dahomeyben A pálya olyan, mintha vörös salakkal szórták volna be. Mégpedig alaposan. A lenyugvó nap bíborszínű fényében gyorslábú fekete fiúk mozognak rajta. Lábuk nyomán porzik a vörös homok, amely színes takaróként borítja nemcsak a cotonoui futballpályát, hanem Dahomey nagy részét. A szakszerűen, kecsesen mozgó fekete fiúk között egyetlen, feltűnően fehér ember Varga György magyar edző, vagy ahogyan itt nevezik, Monsieur L’Entraineur irányítja a játékot. Kitűnő franciasággal pattognak utasításai. Mindkét csapat szeme rajta függ. Ha a fekete szemekből olvasni lehet, nagyon szeretik. Egy-egy dicsérő megjegyzésére boldogság sugározza be az arcokat. Türelemmel és fáradhatatlan energiával neveli, oktatja őket. Keveset beszél és mindent megmutat a gyakorlatban. Ha nem tudnám, hogy az 59. évét tapossa, azt hinném, hogy alig van túl a harmadik X-en. Edzői munkája nyomán magyar stílusú labdarúgás született Dahomeyben. Varga Györgyöt Porto Novóban, Dahomey fővárosában kerestem fel a lakásán. Éppen a hazai sportlapokat böngészte. „Légipostán járatom őket. Lépést kell tartani az otthoni, meg a nemzetközi sporttal.” Felel ki nem mondott kérdésemre. „Tudod, nem könnyű Afrikában az edző dolga. Sokkal inkább pedagógusnak kell lenni, mint mondjuk Európában. Olyan embereket kell rávezetni a rendszeres sportolásra, akik édeskeveset tudnak arról, hogy mi is a sport. S a dahomeyiek különben is büszke, érzékeny lelkületű lények. Egy elhamarkodott megjegyzés, egy helytelenül alkalmazott megrovó tekintet, s az ember egész eddigi nevelőmunkáját veszélyeztetheti. De ezzel együtt is nagyon meg lehet szeretni őket Lelkesek, céltudatosak és szívósak. Hát ha még olyan anyagi körülmények között élnének, mint a mi sportolóink! Edzői pályafutásáról érdeklődőm. Járt Indiában, Ghánában és Nigériában. 1964 októbere óta dolgozik Dahomeyben. A nemzeti válogatott állandó edzője, de közreműködik más csapatok, köztük a hadsereg csapatának képzésében is. Most azon fáradozik, hogy megszervezze a rendszeres labdarúgást a dahomeyi középiskolákban. Nincs könnyű dolga. A hallatlanul szegény, gazdaságilag szorongatott helyzetben levő országban arra sincs elegendő pénz, hogy a nemzeti válogatottról kellően gondoskodjanak. Ennek illusztrálására talán annyit, hogy a válogatott keret tagjainak szereléke meglehetősen tarka. A magyar edző naponta teszi meg a Porto Novo és a második főváros, a kereskedelmi központ Cotonou közti harminc egynéhány kilométeres távolságot csetlő-botló, köhécselő kis francia kocsiján. Felesége, — aki a fiúk szerint a második számú edző — mindig vele megy. Ahogy elnézem őket, nagyszerűen kiegészítik, megértik egymást. Erre annál is inkább szükségük van, mert rajtuk kívül egyetlen magyar sincs Dahomeyben. S az itt élő franciákkal nem könnyű megbarátkozni. Maguknak, illetve sokkal inkább a pénzüknek élő emberek. Vargáék fő szórakozása az, ha sikerül kihámozni az éter fütyülőrajongó egyvelegéből a magyar rádió valamelyik adását Kétszer is kimentem a cotonoui homokpályára, hogy láthassam Varga György nem egészen kétéves edzői munkájának eredményeit. Mindkét alkalommal sok néző, kíváncsi felnőtt és labdára vágyó iskolás gyermek vette körül a pályát. Gyuri barátom ravasz módszerrel népszerűsíti még munka közben is a futballt. A szükségesnél több labdát hoz magával. Jut belőle a kicsiny nézőseregnek is. Mire körülnézek már vagy öt csapat, zömében meztelen lába nyomán száll, kavarog a vörös homok. A válogatott keret tagjai nem hivatásos sportolók. Egytől-egyig dolgoznak. Van köztük tornatanár, tisztviselő, asztalos, grafikus és nyomdász. A Labdarúgó Szövetség egyik vezetője meg éppen ügyész. Edzeni csak este fél hat után lehet, mert addig tart a munkaidő. S a többnyire magántőkés munkaadók hallani sem akarnak arról, hogy kicsit korábban engedjék el a játékosokat. Számukra fontosabb a profit, mint Dahomey nemzeti sportdicsősége. Ennek ellenére már megismerték és megtanulták értékelni a dahomeyi csapat játékát olyan afrikai országokban, mint Togo, Nigéria, Gabon és Kongó (Brazzaville). A bemelegítő gyakorlatok után két csapatra oszlik a válogatott keret. Felhangzik a magyar edző sípszava, és megkezdődik a kétkapus játék. A kapusok bravúrosan vetődnek, a csatárok és a szélsők ördöngős gyorsasággal mozognak. Iramot diktálnak. Remekül passzolnak is. Tetszetős, valóban magyaros a játék. Hanem a kapuralövéssel, itt is baj van. Hét óra felé afrikai hirtelenséggel besötétedik. A fekete sziluettek között ott fehérült Varga Gyuri fiatalosan mozgó alakja. S talán furcsa, de teljesen beleillik környezetébe. Búcsúzáskor hangot adok tetszésemnek. Varga Gyuri, a magyar sport dahomeyi követe, az afrikaiak közkedvelt Monsieur L’Entraineur-je meghatódva köszöni meg észrevételeimet. Talán a legnagyobb boldogság az számára, hogy hónapok óta először, magyar szót hallhatott. Porto Novo, 1966. november Éliás Béla Dahomey válogatottjai, hátul középen Varga György, azMLK egykori csatára