Látó, 2003 (14. évfolyam)

2003 / 2. szám - GULYÁS MIKLÓS: Találkozások és búcsú (Regényrészlet)

rágzó nagyságra ne emelkedhessek, és igazán szabad és független ne lehes­sen. Nem is a külső erőszak fog egykor minket elnyomni, hanem belső egyenetlenség, mely a közerőt és közlelkesedést kifejteni nem engedi, s pol­gári szabadságunk éltető gyökerein rágódva, dúlja fel végre nemzeti létün­ket. És ekkor elkezdődött ez az öröknek indult barátság. Széchenyivel bejárta Wesselényi Franciaországot és Angliát. Mit kell Angliában megtanulni? Az alkotmányt, a gépeket és a lótenyésztést. Széchenyi önérzetében hiba nem volt. A fiatal Wesselényi - az erdélyi kiskirály­­ nemcsak nyugati társasá­gokban, de Széchenyivel való együttlétekor is érezte, hogy ő csak Erdélyben számít. Még ha útitársak is voltak, útjaik gyakran kettéváltak. Olyan társa­ságokban, amelyekben Széchenyi mozgott, Wesselényi gyakran nem is illett be. Nem laktak ugyanott. A l'Hotel des Princes-ben például Széchenyi na­gyon szép lakosztályban, barátja meg egy kis szobácskában. Wesselényi a gróf kölcsönén utazott (voltak, akik azt is mondták, hogy a gróffal tartatja el magát). Németül beszéltek egymással, mert a báró jobban tudott németül, mint a gróf magyarul. De a gróf jobban tudott német­ül, mint a báró. Széche­nyi csípős-gunyoros volt, leintései pedig diktátoriak. (Említsünk itt meg egy Bajza József nevű urat - akit magyar hőseink ismertek, Farkas nagyon jól - aki nagyon haragudott Széchenyire, mert németül társalog. „A német mű­veltség veszélyes, mert magasabb a magyarnál, csábító, mert közel van, ezért ki kell zárnunk, a fiatalok csak magyarul tanuljanak.") Széchenyi nemegy­szer pajkos tréfamester, a legirtóztatóbb zsarnok és a legkellemesebb ember. Még szerencse, hogy jelleme és elvei olyannyira becsületesek. A rosszaságot átkozott tökéletességre tudná vinni. A pszichoanalízis területén képzetlen vagyok, és nem tudok elmélyülni Wesselényi tudat alatti világába. Mindenesetre biztos vagyok abban, hogy az erdélyi báró gátlástalan volt, mondjuk Kölcsey, Deák vagy Kossuth társa­ságában, a Farkaséról és Lindebergéről nem is beszélve. Nem azért tárgyaljuk Wesselényi traumáját, mintha visszamenőleg saj­nálkoznánk, még azért sem, mert annyi és annyi Wesselényi ötletért Széche­nyi kaphatott dicshimnuszokat, hanem azért, mert meggyőződésünk, hogy a Wesselényi-féle provincializmus és kisebbrendűségi érzés hajtóerő lett, ne­vezhetnénk egészséges felfelé törekvésnek. A báró lehetett a gróf felé „a nép hangja" és tegyük hozzá, hogy a súgólyukban Farkas Sándor inspirált. Jo­gomban áll bemagyarázni nehezen bizonyítható dolgokat, hiszen ezt teszik a többiek, még azok is, akik egész, életüket áldozták Wesselényi és Széchenyi megismerésének. E sorok írójának főnemes hőseink alig néhány éve még csak utcanevek voltak. (Néhány hetet a Wesselényi utcában laktam.) Farkas és Lindeberg még azok se. 14

Next