Látó, 2003 (14. évfolyam)

2003 / 2. szám - GULYÁS MIKLÓS: Találkozások és búcsú (Regényrészlet)

már a tízes évek közepétől inkább író volt, mint katona. Verseiért, színda­rabjaiért dicséreteket, díjakat kapott a Svéd Akadémiától, de az újságíróra szívesebben emlékezem. Gyermekkora ideáihoz hű maradt, vagyis a paró­­kásokat - a felvilágosodást szerette, nem az új idők természetes frizurájú szépfiúit. A hamisságában is helytálló példákkal állok elő (mert nem akarom svéd nevekkel fárasztani az olvasót): voltaireket vagy goethéket kedvelt és a byronok, puskinok vagy kisfaludi Károlyok az idegeire mentek. 1820- ban 10 éves házasság után Anders Lindeberg elvált, pedig még sze­relemről, házasságról nem is beszéltünk. Ha már szóba hoztuk a szerelmet, megemlítendő, hogy Széchenyi vidám és kicsapongó ifjúkorát élte, amit gyónásaiból tudunk. Wesselényi rajta is túltett, de tegyük hozzá, hogy a fo­gamzásgátlásról fogalma se volt. Farkast - bár ő sem volt ártatlan - szégyen­lős és tépelődő fajtának hisszük. 1821- ben Lindeberg leszerelt kapitányi rangban (tehát behozta Széche­nyit, a magasabb rangot érdemlő lovaskapitányt). Akkor már néhány éve - végre megint - Stockholmban lakhatott. Hőseink közül még csak a két erdélyi, Farkas és Wesselényi ismerték egymást. Kazinczy szerint Farkas szegény volt, és az öreg Wesselényiné megparancsolta fiának, hogy hívja asztalához minden nap. Mennyit nyer majd Farkas Wesselényiék társaságában. Kivételesen Kazinczynál beavatot­­tabb vagyok: az izolált arisztokrata Wesselényi minden bizonnyal többet tanult a plebejus székelytől, mint fordítva. Kettejük barátsága töretlen maradt. Amennyire két erős integritással bíró ember egyáltalán lehet barát. Ha egy kiskirály és egy köznemes lehet barát. Én inkább hiszem, hogy ők csak csodálták egymást. 1820. augusztus 10-én Széchenyi és Wesselényi a világ legsivárabb vidé­kén, Debrecenben megismerték egymást. Széchenyi huszárjaival állomáso­zott a városban, és ígéretet tett, hogy Debrecennek tájára se jön többet. Szoboszlai védelmezte Debrecent: „Kegyelmes Uram! Csak halad azért Deb­recen." „Halad a magas mennykőt! Ti debreceniek, a töltött káposztába a zsír közé néhány darab vaníliát dobtatok, s püspökötök mondja: íme, a fi­nom, a gyönge, fűszeres étel! Ilyen a ti műveltségetek!" A báró és a gróf tehát megismerték egymást, de naplójukban egyikük sem említette a találkozást. Majdnem egy negyed évszázadot kellett várnunk arra, míg végre Wesselényi egy újságcikkben tudtunkra adta, hogy 1820 Lő­rinc napján találkoztak. Később több krónikás is írt a debreceni napokról, de csak azt tudjuk, hogy bemutatkoztak, vadásztak, lovagoltak, bizonyíthatóan beszéltek a zsibói ménesről, és végül megegyeztek abban, hogy Széchenyi meglátogatja Wesselényit - lóvásárlás céljából. Gyermekkorunk meseírója

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék