Látóhatár, 1967. július-december (17. évfolyam, 7-12. szám)
1967-09-01 / 9-10. szám
JÉKELY ZOLTÁN ÖREGJEINK A MESSZESÉGBEN Évtizedek során óriásra nőtt maguk-ültette fák alatt topognak, törpülve s egyre szűkülő körökben; számlálgatják a gyötrő éveket s várnak a megváltó halálra. Remegnek a dérverte fők, csigolyák és meszes porcok ropognak; emlékeik zord lidérc-hada röppen, és ont eléjük új s új rémeket létük determinált nyomorúsága. Érzem, erős kezük olykor kinyúl, hív, int felém: tán búcsúznak zihálva. De szomorú, hogy nem segélhetek, s hagynom kell őket feltarthatlanul beomlani a Házsongárd porába! SEMPER IDEM Hiányod érzetével töltekezvén mintha hőstettek láza hajtana s kígyós vadonban hús forrást keresnék -Mily szikes pusztaság lesz majdan a birtoklásod utáni szent üresség 1816