Létünk, 1987 (17. évfolyam, 1-6. szám)
1987-09-01 / 5. szám
amerikai marxisták két kiemelkedő képviselője: James O’Connor és Martin Nicolaus. Míg azonban O’Connor szerint a community union lesz a munkásosztály adekvát szervezeti és harci formája,224 addig Nicolaus véleménye az, hogy az ipari proletariátus a fejlett kapitalizmusban már nem képvisel potenciális forradalmi erőt, s ezért a marginális társadalmi csoportok felé kell fordulni; ők az antikapitalista harc letéteményesei a gettókban. Nézeteit Nicolaus a munka megszüntetéséről szóló marxi tézissel támasztja alá.225 Az utóbbi álláspont elméleti szempontból sokkal jelentősebb, mert a marxista elemzéseket megkísérli a diákmozgalom ideológiai és politikai hitelesítésének szolgálatába állítani. Ez a próbálkozás 1966-ban és 1967-ben abban az elméleti törekvésben jutott kifejezésre, amely az egyetemistákat az új munkásosztály részeként igyekezett feltüntetni. Mindez „része volt az újbaloldalon belüli azon tendenciának, illetve felismerésnek, miszerint az elméletellenesség egyre természetlenebbé és veszélyesebbé válik”.226 „Az új munkásosztályról szóló elmélet a diákok aktivizmusát és háborúellenes szervezkedését a munkásosztály antikapitalista harcának részeként értelmezte” — mondja James Weinstein.227 Habár ezt a tételt Marx nézetei nem támasztják alá, mégis egyetértünk Wim Breinesszel abban, hogy ez a diákmozgalomnak azt a törekvését tükrözi, amely a mozgalom elismertetésére és szentesítésére irányul, a marxista paradigma keretein belül.”228 Bár Breines kritikusan viszonyul a diákságot щ új munkásosztály részeként feltüntető nézethez, mégis hangsúlyozza e tézis jelentőségét a baloldal elméleti és politikai harcának szempontjából. Mert „szakít a baloldalnak azzal a tradicionális nézetével, miszerint az ipari proletariátus a változások egyetlen letéteményese. Ugyanakkor kiszélesíti az elnyomatás fogalmát is: a hangsúlyt a kultúrára és tudatra helyezi.”229 Az új munkásosztályról szóló tézist az SDS-en belül először a mozgalom vezető aktivistái, Karl Davidson és Greg Calver propagálták a hatvanas évek közepén, és két alapváltozata létezett. Az első szerint a tudomány és technológia alapvető termelőerővé válása miatt az egyetem stratégiai pozícióra tett szert a kései fejlett kapitalizmus feltételei közepette. Azt a helyet foglalja el, amelyet a kapitalista fejlődés korábbi szakaszában a gyárak töltöttek be. Az egyetem termeli a diákokat, akik már tanulóéveikben is a proletariátus, illetve az új munkásosztály részét képezik, mégpedig azért, mert elidegenedésük egzisztenciájuk anyagi feltételeiben gyökerezik, munkájuk eredményét (termékét) kisajátítják és maguk is áruvá válnak. A második változat szerint, amely közelebb áll Serge Mailet nézeteihez, a diákok majd csak az egyetemről kikerülve (tanulmányaik befejeztével) válnak új munkásosztállyá, miután bekapcsolódtak az ipari termelésbe. Eszerint az egyetem készíti fel (termeli) az új munkásosztályt, tehát rendkívül jelentős szerepe van a diákok politikai aktivizálását és radikalizálását illetően, hisz így már kialakulásának folyamatában lényegesen befolyásolhatja, meghatározhatja az új munkásosztály ideológiai és politikai arculatát. 1967 végén és 1968 folyamán radikalizálódik a diákmozgalom, az