Létünk, 1987 (17. évfolyam, 1-6. szám)
1987-09-01 / 5. szám
Egyesült Államok politikáját, de magát az amerikai társadalmi rendszert is egyre gyakrabban jellemzik imperialistaként, előtérbe kerül a „harmadik világ” népeinek antiimperialista harcával való szolidaritás és az a követelmény, hogy a hatalom gyakorolta erőszakra erőszakkal kell válaszolni, a rendszer elleni lázadásnak pedig a rendszer ellen irányuló aktív harccá — forradalommá — kell kinőnie magát. Erre való tekintettel elvetik a diákság forradalmi szerepéről alkotott korábbi nézeteket és azokat a téziseket is, amelyek a diákokat az új munkásosztály részeként értelmezik. „A diákság a forradalmi ifjúsági mozgalom alkotórésze” — hangzik a jelszó, amely (egyébként nemlétező) mozgalmon belül a munkásifjúságé a vezető szerep. Az SDS-nek ezt az ideológiai és politikai irányvételt megfelelő elmélettel kellett alátámasztania és indokolnia, amire a meglévő marxizmus-változatok közül a promaoista és harcias Progressiv Labour Party által képviselt „marxizmus—leninizmus” látszott a legalkalmasabbnak. Az SDS radikalizálásával e párt befolyása is egyre nőtt. „Az SDS nagyfokú nyitottsága — írja David McLellan — a mozgalom közös céljainak hiányát tükrözte, és gyengévé, határozatlanná tette az igen határozott fellépésű kisebbség támadásaival szemben. Továbbá nyilvánvalóvá vált, hogy az SDS-t a rá jellemző, de nem elég világosan megfogalmazott humanista tiltakozás nem teszi képessé arra, hogy az olyan összetett kérdésekkel is megbirkózzon, mint az imperializmus; egy komoly átgondolt radikalizmus előbb-utóbb rá kell hogy találjon amarxista elmélet és gyakorlat valamely formájára. A kommunista párt, valamint ifjúsági szárnyának, a Du Bois kluboknak a tevékenysége a hatvanas évek elején kezd felélénkülni, de ezek a marxizmus trockista és maoista változatának befolyása alatt állnak.”230 Az SDS ideológiai-politikairadikalizálódása és a „marxizmus—leninizmus” elfogadása közötti kapcsolatról Paul Breines — mikor mindez folyamatban volt — a következőket írta: „Az újbaloldali ifjúsági és diákmozgalom eklektikus, inadekvát, relative kísérleti jellegű és fluid nyelvezetének eltolódása a marxizmus és leninizmus egyre mechanikusabbá váló és megcsontosodó retorikája felé egy új stratégiai törekvés része, amelynek célja az újbaloldal és a diákság lázadását a munkásosztály vezette tömeges antiimperialista mozgalommá változtatni.”231 Dickh Howard joggal hangsúlyozza, hogy „a marxizmus legdurvább formáját fogadták el — azt, amelynek szociológiája mechanikus, ideológiája pedig metafizikus.”232 Elfogadása az SDS részéről sokkal inkább ideológiai, mintsem elméleti okokra vezethető vissza. A mindig, s így most is a „régi ideológiáktól függő amerikai baloldal... ismét felfedezi a marxizmust. .. nem az amerikai társadalom új elemzésén, hanem a külföldi történések és Che Guevarra, valamint Regis Debray írásain keresztül. A marxizmus nem tért vissza ahhoz a formához, amelyben a többi fejlett országban kibontakozott, vagyis egy olyan doktrína magvához, amely az elméleti szigort a demokratikus irányultságú tömeges akciókhoz való ragaszkodással kombinálja”.233 A „marxizmusnak mint mítosznak”234 ez a győzelme, „ a marxizmus e ritualizálása és fetisizáló-