Levéltári Közlemények, 78. (2007)
Levéltári Közlemények, 78. (2007) 2. - IRODALOM - Árpád Von Klimó: Ungarn seit 1945. Göttingen, 2006. (Ism.: Szabó Csaba) / 303–307. o.
lenforradalom" át- és újraértékelése, Nagy Imre újratemetése stb.). Klimó az újabb magyar '56-os kutatások eredményeit jól felhasználva szakít a hagyományos narratívával a jó és a gonosz küzdelmét illetően, ahol is az óriási túlerővel rendelkező Szovjetunió és annak magyar kommunista kiszolgálói brutálisan leverték a büszke kis nép felkelését. Helyette egy rövid, de precíz elemzést kap az olvasó a magyar sztálinizmusról, amely 1956-hoz vezetett. Továbbá a forradalom „klimói", egyébiránt helytálló, ha nem is minden részletre kiterjedő értékelése és 1956 következményeinek összefoglalása olvasható ebben a fejezetben. A magyar állam: törések és folytonosság című fejezetben a szerző azt bizonyítja, hogy az 1945 és 1989 közötti államformák (fasiszta diktatúra, királyság, népköztársaság , pártdiktatúra, demokrácia) változásai csakis a magyar történelem egyedi logikájából, sajátos fejlődéséből vezethetők le. Ennek megfelelően tárgyalja a szerző további négy alfejezetben — Alkotmány és jogállamiság; A parlament; A pártok; „Választójog és választások" — a magyar államiság intézményrendszerének fejlődését. Elgondolkodtató Klimó végkövetkeztetése a magyar állami és politikai rendszer ellentmondásosságát illetően. Érezhető a „Szent Istváni eszme" formájában megjelenő ezeréves magyar államiság tagadása, ugyanakkor az 1949-ben Rákosiék által sztálini mintára elfogadott alkotmány, ha „revideált formában" is, de máig érvényes. A komplikált, kevert választási rendszer alapján demokratikusan megválasztott magyar parlament visszatükrözi az egész ország kulturális és világnézeti ellentéteit. Mindennek gyökere az az alig feloldható probléma, hogy Magyarország teljesen megnyíljon-e a globalizáció előtt, vagy valamit megőrizzen, megvédjen a saját kultúrájából. Magyarország külpolitikáját a második világháborút követően hat alfejezetben tárgyalja a szerző. Megismerhetjük mindazokat az ellentmondásokat és tehertételeket, ahogyan az ország „Hitler utolsó csatlósából" a szocialista tábor részesévé vált. Külön részt szentel Klimó 1956 külpolitikai okainak és összefüggései elemzésének. A Moszkva iránti hűség jellemzi egészen 1989-ig a Kádárkorszak külpolitikáját. Azonban a '60-as évektől egy óvatos, félénk nyitás tapasztalható a Nyugat irányába. Az 1979 és 1989 közötti időszakot, a „második hidegháború" korszakát a szerző a Kádár-rendszer válságaként értékeli. Ahogyan az egész szocialista tábor léte a szovjet birodalom függvénye volt, úgy természetesen annak hanyatlása is (Brezsnyev afganisztáni kalandjától) komoly hatással volt a kelet-európai országokra. Ugyanakkor a szocializmus magyarországi összeomlását igencsak gyorsították a '60-as évek végétől a szocialista gazdaságban időről időre engedélyezett piacgazdasági elemek is. Lényegében a politikai és társadalmi feszültségek ellensúlyozására engedélyeztek Kádárék több „konzumot" a magyar társadalomnak. Mindez szinte kikényszerítette a gazdaság nyitását is a Nyugat felé. Ennek ellenére meghiúsult a katasztrofális állapotú államszocialista gazdasági rendszer minden kísérlete a szocializmus fenntartására. A kötet leghosszabb fejezete hét alfejezetbe sűrítve Magyarország 1945 utáni gazdaságtörténetét és szociálpolitikáját tartalmazza A kapitalizmusból a tervgazda-