Levéltári Szemle, 37. (1987)
Levéltári Szemle, 37. (1987) 4. szám - Kóta Péter: A vasvári káptalan korai oklevelei: egy formulagyűjtemény / 17–29. o.
tum" kifejezéssel is találkozunk,129 ami azonban a „litteras" tipikus jelzője (természetesen „... roboratas" formában).130 A XII. század közepe óta a „scriptum" a „sigillo nostro communitum"-mal párosul. Ily módon a két teljes alak a század közepétől a következő: 1. „presens scriptum conturimus sigillo nostro communitum", 2, „presentes litteras concessimus sigilli nostri munimine roboratas". Nem a legszigorúbb következetességgel ugyan, de általában az első kapcsolódik az „ut" kezdetű mondathoz, a második pedig az „in cuius rei memoriam .. ."-hoz.131 Mindkét oldalra történő csere fölfedezhető. Egy feltűnő példa: 1293-ban az „in cuius rei memoriam pleniorem. . ."-hez a „scriptum communitum" csatlakozik.132 Ugyanebben az időben a legstabilabb „quod ut ratum sit" változat is a „scriptum.. ."-ot használja, talán ennek hatására jut túlsúlyba, de a „quod ut ratum sit"-tel együtt hirtelen eltűnik.133 Dátum Pál prépost idején (1233—48) találkozunk „actum"-mal, ami csak szóhasználati variáns. Nem állapítható meg ugyanis a nem egységes keltezés; helyet soha nem írnak a dátumban (hiszen az magától értetődő), s az oklevél datariusáról sem tudunk semmit.134 Az évmegjelölés a fassionalisokban, a napi dátum a relatiókban és idéző, perhalasztó stb. clausae-ben kezdetben egyedül áll. Csak a XIII. század kilencvenes éveitől rendszeres privilégiumokban az évi és a napi dátum kiírása, mindig az egyházi naptár szerint. A XIII. század végéig a méltóságsor megelőzi az időmegjelölést.135 Lukács procurator idejéig (1257-ig) a prépost után teszik ki: „N. existente preposito nostro", ezt követi a három másik dignitárius puszta ablativusban. Később a sor végére kerül az „existentibus". Sill F. állításával ellentétben soha nem fordul elő „presentibus".136 A káptalan pecsétjéről A középkorban az oklevél hitelességének legfőbb kritériuma a hiteles pecsét volt, ezért ennek a kérdésnek a tulajdonképpeni oklevéltan számára is van jelentősége. Az első vasvári pecsét 1291-ből maradt fenn.137 Ezt 1328-ig használták, amikor — ismeretlen ok miatt — új pecsétet kapott a hiteleshely.138 Az 1353. évi pecsétvizsgálat során a vasvári is elnyerte a közhitelűséget. A minket érdeklő korszak elején azonban igen valószínű, hogy létezett egy (mára már elveszett) harmadik pecsét. 1257-ben többször találkozunk ezzel a fordulattal: „sigilli nostri innovatione anno primo".139 Ennek alakjára a „monorú pecsét",140 „monorú (ismeretlen) pecsét",141 „tojásdad pecsét"142 kiadói megjegyzései engednek következtetni. Nem osztjuk Sill F. megállapítását, hogy „A vasvári pecsétek között nem találunk mandorla alakú pecsétnyomót, a külső forma a nagyobb pecséteknél mindig kerek alakú volt. Csak a legújabb időszakban készültek a kisebb pecsétek ovális formában.143 Bizonyos, hogy az 1257 előtt használt pecsét ovális alakú volt. Ezt alátámasztja Garai Miklós nádor egy 1429-ből származó oklevele,144 amely a káptalan egy 1237-es kiadványát tartalmazza kivonatosan, amely „privilegialis (így!) sub priori et antiquo sigillio oblongo casualiter deperdito emanate". Ez a rövid megjegyzés több szempontból is tanulságos. Először: világosan tájékoztat a pecsét alakjáról, de arról is, hogy milyen sorsra jutott. Másodszor, a középkori oklevélkritika elveibe is betekintést nyújt, ugyanis nem abszolutizálja a pecsét hitelesítő erejét. (A káptalan akkor már a harmadik pecsétjét koptatta.) Nyilvánvalóan különleges elbírálásban volt része a közel két évszázadig érintetlenül (azaz: megerősítetlenül) maradt diplomának. Az átiratból egyébként hiányoznak a szokásos, törlésre, vágásra, javításra stb. vonatkozó megjegyzések.145