Bangha Béla S. J. (szerk.): Katolikus Lexikon 2. Ellenállás - Kazula (Budapest, 1931)
H - Hegedűs László - Hegel Friedrich Wilhelm Gottfried - Hegesippus - Hegyeshalom - Hegyi beszéd
Hegedűs 273 Hegedűs László, festő, 1870—1911. Történeti és egyházi képeket festett, rendszerint nagy méretben (sz. Imre, Kain és Ábel, Krisztus siratása). Hegel Friedrich Wilhelm Gottfried (1770— 1831), német bölcselő, a porosz állameszme filozófusa a berlini egyetemen. Teljes következetességgel végiggondolt rendszere véget akart vetni a bölcseleti anarchiának, melyet Kant idealizmusa idézett elő. Hiánytalanul egységes világnézetet akart nyújtani. A bölcselet tárgya szerinte a valóság, ám a valóság csak az „általános" lehet, mert az egyedi lét elmúló, változó, nem lényeges, csak látszat és ezért nem is igaz. Az „általános" nem merev, mozdulatlan lét, hanem bennható működést fejt ki: önmagát szakadatlan önkifejlesztésben differenciálja. Ez a működés lényegében dialektikus gondolkodás, mely által az „általános" valósággá lesz. Innen a H.-i alapelv: a gondolat és valóság azonos. Csak a gondolat igaz és való (panlogizmus), de belső tartalmát kifejezetté (explicitté) teheti s ez a „thesis"; azután önmagát tagadja (antithesis); végül a tagadást is tagadja (synthesis) s ezzel jut el a fogalom végső formájához. Ilyen fogalom az „Isten". Az értelem (Verstand) nem fogja fel az azonosságot gondolati valóság közt és nem tud megszabadulni az alany és tárgy dualizmusának gondolati kényszerűségétől, az ész (Vernunft) azonban teljesen ki tudja küszöbölni e kettősségben gyökerező ellentétet. A logikai fogalom maga az általános substantia, a jelenségek alapja, a dolgok lényege s a világ tartalma. A dolgok sokfélesége a fogalom logikai öntagozódása által létesül. A H.-i fogalom nem sztatikus, hanem szakadatlan önmozgásban levő, dinamikus valami, a minden, az abszolút lény. Ez a bölcselet a Kant megindította idealisztikus iránynak betetőzése, a monizmusnak legmerészebb, de egyúttal ellentmondásokban leggazdagabb formája. H. bölcselete A Günther és Pabst révén egy ideig még a katolikus teológia területére is megkísérelte a behatolást; ma is vannak hívei, nemcsak német, hanem francia és olasz földön is (Benedetto UCroce). Sikerét nem utolsó helyen annak az alkalmazhatóságnak köszönhette, amellyel alapelveit a modern felfogások szellemében az állami és jogéletre, valamint a történelem- és vallásbölcseletre vonatkoztatni lehetett, így a jog és erkölcs ellentétét felolvasztó H.-i synthesissel egyszerre könnyű volt az államot az erkölcsi eszme abszolút megszemélyesítőjévé tenni, mellyel szemben minden egyéni, családi és egyházi öncélúság elvész (az állam H.-nél a „mindenütt jelenlevő Isten"). Ennek megfelelően a világtörténelem értelme sem egyéb, mint a szabadság öntudatának fejlődése és haladása az emberiségben, amely szabadság az alkotmányos államban éri el tetőfokát. A vallás is átment a dialektikai fejlődés 3 említett fokozatán: a természetvallás Istent mint emberfeletti természeti erőt félt, a második fokon az istenfogalom tárgyból személyes alannyá változik és lesz a zsidóknál a fenség, a görögöknél a szépség, a rómaiaknál a célszerűség vallása; 3-ik fokon a kereszténység következik; benne teljesül a végesnek és végtelennek kibékülése, synthesise, a vallási és politikai szabadság amaz összhangja, melyet a protestantizmus testesít meg. Az Isten nem más, mint az objektív és szubjektív világnak örök egysége, a maga öntudatára ébredő világszellem az ájtatos lelkekben. — H. bölcselete az emberi észnek talán utolsó, vakmerő erőfeszítése, hogy a gondolat főségét győzelemre juttassa a transcendentális valóság fölött. A kísérlet nem sikerült, mert minden ok és bizonyítás nélkül lerombolta a gondolkodás legelemibb törvényeit. Tudományos lelkiismeretesség tekintetében H. messze Kant mögött marad; a „Ding an sich" örökké kínzó problémáját jóformán egy odavetett megjegyzéssel intézi el, amikor azt mondja, hogy ezt a kérdést már fölvetni is ostobaság. Így alaptétele maga bebizonyítatlan maradt s a nagy elmeéllel felépített rendszer valósággal a levegőben lóg. Bebizonyítatlan, hogy csak a fogalmak, nem pedig a tények lehetnek igazak; az alany és tárgy ellentétét egyetlen diktátori kijelentéssel megszüntetni nem lehet. V. L. Hegesippus, valószínűleg zsidó származású ókeresztény író, agnosztikusok ellenfele. Anicét pápa alatt (154—165) Rómában járt, hogy az igaz tanítást megtudja. Utána megírta Emlékiratait, amelyekben egybefoglalta az apostoloktól származó tanokat. A katolikus tan igazságának fő tanúját a püspökök egymásutániságában látja az apostoloktól kezdve. Ő készítette az első pápakatalógust. Hegyeshalom, ma határálomás, mosonmegyei nagyközség 710 magyar, 1778 német, 1454 katolikus, 1050 luteránus, 14 kálvinista és 4 zsidó stb., összesen 2527 lakossal. 1900—20 közt a katolikusok 291-gyel, a luteránusok 72-vel szaporodtak, a zsidók 11-gyel fogytak. Hegyi beszéd, Krisztus ama tanításának rövid foglalata, melyet Palesztina egyik hegyén mondott el (Mt. 5, 1—7, 29). Tartalma így osztható fel: A bevezetés (5, 1—2) után I. rész: a boldogság és a só hasonlata (3—16). II.: Az új törvény tökéletessége az ótörvény felett (17—48). III.: Az új törvény szerinti tökéletesség felülmúlja a farizeusi tökéletességet (6, 1—18). IV.: Életelvek és parancsok a keresztény életre (6, 19—7, 23). Záradék és a beszéd hatása a hallgatókra (24—29). A H. jelentősége a történelemben felbecsülhetetlen. Majdnem kétezer év óta a keresztény világ erkölcsi rendje, műveltsége és társadalmi berendezkedése e tanokon épül föl. Az emberiség példaképei, a szentek ezt valósították meg a maguk és mások boldogítására. Az emberiség nem Katolikus Lexikon. II. 18 Hegyi beszéd