Magyar Lexikon 6. Dánia-Encziklopédia (Budapest, 1880)
D - Debreczeni János - Debreczeni (Kolocsa) János - Debreczeni (Ember) Pál - Debreczeni Márton - Debrek (Lápos-)
Debreczeni nai V. Mihály, Kállay Ferencz, Sinai Miklós, Székely József stb. Debreczeni János, 17. századbeli író, ki Casmann Ottónak „Christianus Suspirans“ czimű imakönyvét fordította magyarra 1615-ben ily czim alatt: „Mind ez életben s mind a halálban fohászkodásokkal megrakódott névvel és valósággal való igaz keresztény“. Azelőtt is irt már üdvözlő verseket. Debreczeni, (Kalocsa) János, nagy bajomi ref. lelkész; felsőbb tanulmányait Frankfurtban végezte, Deodatus genfi ref. pap eredetije után magyar nyelven kiadta az „Isten ajándékával való kereskedés vagy az énekek énekének magyarázata“ czímű munkát 1693-ban. Ezenkívül kiadott művei: „Exercitationum Scholasticarum Trias de Scientia Dei“ (Francquerae 1658), az „Örök élet zsengéjének érzése“ és a „Szívnek megkeményedése“. Debreczeni (Ember) Pál, szül. 1670- ben Debreczenben, innen a „Debreczeni“ neve. Tanulmányait itthon és a külföldön végezte. Szathmáron, Losonczon stb. lelkészkedett. Magyar művei ezek: „Innepi ajándékul az Isten sátorába felvitt sz. Cziklus“, (Kolozsvár 1700), egyházi beszédeket foglal magában; „Garizim és El- bal, melyeknek egyikén áldást, a másikán átkot parancsolt az isten“ (1702). Lati nul megirta „A ref. ecelézsiának Magyar- és Erdély országban való történetét“, melyben a római kath. egyház és papság ellen nem nagy kíméletet mutat, miért erősen meg is rótták, különösen Péterffy Károly tudós jezsuita. Meghalt 1729ben. Debreczeni Márton, bányász és költő, szül. Erdélyben Gyerő-Monostoron, szegény nemes szülőktől, meghalt 1802. jan. 26-án Kolozsvárott 1851. febr. 18-án (sírkövén 1801 van születése évéül említve). Elemi iskoláit szülőhelyén végezte, onnan a kolozsvári ref. kollégiumba ment, hol a bölcsészeti, jog- és hittudományt hallgatta, majd Selmeczen a bányászakadémiában tanult s már második évben oly haladást tanúsított, hogy egyes szaktárgyakból előadások tartásával bízatotta meg. Bányászati tanulmányai befejezésé-vel először Radnán lett olvasztómester, majd Csertészre helyeztetett át, honnan Zalatnára neveztetett ki, kohó felügyelő-jének, aztán pedig a bányászati birtokok főfelügyelőjének. 1848-ban a magyar pénzügyministeriumban a bányászati osztálynál osztálytanácsos lett. A szabadságharcz elmúltával nagy családjával állás nélkül maradt s a legnagyobb nyomortól csak kolozsvári barátainak, nevezetesen Kagerbauer Antal építésznek jótékonysága mentette meg. Szomorú helyzete és a honfibú azonban annyira hatott a még java korában levő férfira, hogy ereje napról napra fogyott és alig 49 éves korában elhunyt. A legképzettebb bányászok egyike veszett el D.-ben, kinek kora halála jelentékeny veszteség a bányászatra. A bányászat körében számos javítást hozott be, melyet a külföld is méltányolt. Ő volt az első, ki a salakot kéngyártásra használta; az ő találmánya egyszersmind az úgynevezett csigafúvó s a zalatnai kohóknál levő gőzmozdony. Egész haláláig folyvást geológiai és műszaki tanulmányokkal foglalkozott. Kéziratai közt több bányászati művet találtak. Gr. Mikó Imre ez iratok közt talált egy 16 énekből álló hőskölteményt: „A kióczi csatát“, melyet D. 1825—26-ban mint zalatnai bányászhivatalnok irt. A mű, melyet Mikó Imre a legdiszesebb kiállításban adott ki, nevezetes költői tehetség terméke. Az meglátszik, hogy a költőt a napi foglalatosságok, egész más irányú pályája annyira elvonták, hogy a költészetre csak kevés üres idejét fordíthatta. Hatméretű verseinek ugyan nincs meg az a rithmusa, mi Czuczor és Vörösmarty e nemű verseit oly becsesekké teszi, de azért az erő s a nyelv természetes szépsége nem hiányzik belőlök. — Minden lapja a hivatott költőre vall. Annyira költő volt, hogy szenvedélyes bányászsága mellett is előtört tehetsége. Az eposzköltők sorában D. méltó helyet foglal el e művével és az irodalomtörténetiró kell, hogy a legnagyobb elismeréssel emlékezzék meg érdemeiről. Márványemléket neki a kolozsvári temetőben barátja Kagerbauer Antal építész emelt, ki a szükséget szenvedőt életében is támogatta. Debrek (Lapos-), falu Szolnok-Doboka megyének magyar-láposi járásában, 559 oláh lakossal s nagy erdőséggel, melyben sok szenet égetnek. 62 Debrek