Művészeti Lexikon 1. A-K (Budapest, 1935)
F - Fielding, Anthony Vandyke Copley - Fiescole, Fra Giovanni da
Fielding 32r szágban élt és Hans von Marées és Adolf Hildebrand szellemi köréhez tartozott. E kör művészeti nézeteit tükröztetik a régi művészet mély ismeretén és filozófiai műveltségen alapuló értekezései. — Irodalom: Conrad F.’s Schriften über Kunst (Leipzig 1896). H. Konnerth: Die Kunsttheorie Conrad F.’s (München u. Leipzig, 1909). FIELDING, Anthony Vandyke Copley, angol festő, * Halifax 1787, + Worthing (Brighton mellett) 1855. Főleg az akvarellt művelte és sokáig egyik főképviselője volt Angolországban. 1831-től haláláig a „Water-Colour Society“ elnöke. Rendkívül termékeny. Főleg tájképeket és tengeri tájakat festett: Irthing völgye (London, Victoria and Albert Mus.). FIESOLE, Fra Giovanni da, más kép Fra Angelico vagy Fra Beato Angelico. tkp. Guido di Pietro, firenzei festő, * Vicchio (Mugello völgye, Firenze mellett) 1387, + Róma 1455. 1408- ban, 20 éves korában a dominikánusok szerzetébe lépett Fiesoleban. Működött főleg Fiesoleban (1418—36) és Firenzében (1436—46), időnkint Cortonában (1417—18), Orvietóban (1447) és Rómában (1445 és 1455 között). A szépség, földöntúli tisztaság és bensőség festője. Hogy hogyan tükröződött a mennyország, az angyalok, szentek és boldogok birodalma korának jámbor hitében, az ő munkáiból ismerjük meg. Hiányzik belőle Giotto drámai ereje, de annál erősebb a szubjektív érzés benne. A szerzetesi szellem, ellentétben néhány korábbi dominikánus mesterrel, nem skolasztikus irányban, hanem mint bensőséges vallásos líra jut nála kifejezésre. Erősen függ a középkortól, de szubjektivitása és kifejező ereje áttöri a régi fölfogást. Az alakok általános arckifejezése helyett egyéni kifejezést visz azokba, csak a szenvedély hiányzik belőlük. Technikájában egyik legutolsó folytatója a grotteszk iskolának és talán tanítványa volt ama Giovanni da Ponténak, aki a trecento-stílus utolsó egyénien érző képviselője volt már az új század elején. Szépséges, bár formailag kötött alakjai ritmikusan mozognak, rózsaszín, vörös, égszínkék színei a gazdagon alkalmazott arannyal szivárványszínekben ragyognak, ismeri már a modern térproblémát, a vonalperspektívát és a korai renaissance formákat, szeretettel festi a toszkánai és umbriai tájat. Más időkben nagyobb hatása lehetett volna, de a quattrocento nagy haladásában, főleg Masaccióval szemben csak izolált, technikájában visszamaradt művész. Jelentősége a vallásos bensőségben, a benyomások ihletszerű ábrázolásában és az érzések finomságában rejlik. Fiatalkori munkái az ereklyetartókról származó Angyali üdvözlet, a Madonna della Stella néven ismert álló Madonna a gyermekkel és körüle röpködő hosszúruhás imádkozó angyalokkal és Mária megkoronázása (valamennyi a S. Maria Novellából, Firenze, S. Marco) nemcsak méretben, de formaadásban és színezésben is a miniátort sejtetik. Munkásságának ez első időszakában (1436-ig) főleg két tárgykör foglalkoztatja: Mária megkoronázása és az Utolsó ítélet. A Mária megkoronázása (Louvre), lépcsőzetes emelvényen emeli ki a főjelenetet, lenn szentek térdelnek, míg kétoldalt zenélő angyalok szoronganak, a másikon (a Val d’Ema-i kolostor számára, ma S. Marco) nincs lépcső többé, Mária és Krisztus sugárzó aranyglóriában, körüle a szentek és angyalok felhőkön lebegnek. Amazt történetileg fogta föl, ezt a misztikus rajongás extázisában látta. Az utóbbi csillogó aranyalapon, világoskék, rózsaszín, bíborvörös, sárga, szürkésbarna színekben, valóságos dantei látomás hangulatát árasztja. Másik témája: az Utolsó ítélet (Uffizi, valaha Kamalduliak kolostora), az ég megnyílt, sugármandorlában az Üdvözítő trónol, körülötte imádó angyalok kara, kétoldalt az ó- és újtestamentum képviselői trónon, alatta két angyal harsonájára megnyílnak a sírok, Krisztus egyik kezével a boldogokat üdvözli, a másikkal a pokolba utasítja a bűnösöket. Ezeket ördögök kergetik vasvillával a pokolba, ahol hét közben bűnhődnek. Ez a rész a kép gyöngéje, a boldogságot csodás naivitással festette meg, de a pokol borzalmait nem tudta ecsetelni. Későbbi (1450 körül) a hasonló tárgyú hármas oltár (Berlin), mely az előbbinél kompozícióban és megoldásban fejlettebb. E korai időből való a zenélő angyalai révén is népszerű, ú. n. linaiuok (a. m. takácsok) Madonna, a szárnyakon a két János, Péter és Pállal (1433, S. Marco), mely fölfogásában még archaikus, Krisztus hoszszú ingecskében. A fülkében trónoló Madonna, kétoldalt szentekkel (S. Marco) már nem külön fülkékben, hanem egy egységes kompozícióban adja a szenteket. E korszakbeli munkáinak egyik csúcspontja a Keresztről való levétel (1430 körül, S. Marco), vizionárius fölfogásával egyik legegyénibb műve. Az egész csoportot a fiesolei halmok mosolygó, színpompás lánca fogja egybe, az alakok telve visszafojtott fájdalommal, mely a szemekben játszódik le és a kezek szelíd játékában hangzik ki halkan. Az egészre a fájdalom ünnepélyes, 21 Művészeti Lexikon. /. Fiesole