Művészeti Lexikon 1. A-K (Budapest, 1935)
K - Krisztanits Kálmán - Kritios - Kriván Ferenc - Krivátsy Miklós - Krivátsy-Szüts György - Krivoss Béla - Krizsán János - Krocsák Emil - Krodo-oltár - Krohg, Christian - Królik Vazul - Krompholz Miklós - Kron Béla - Kron Jenő
Krteztanics 600 Krön men és az ottani képzőm. akadémián tanult. Temesvárt él s főleg arcképeket fest. Erdélyben és Bukarestben több koll. kiállítása volt. KRISZTÁNITS Kálmán, festő, 1. Kató K. KRITICS, athéni szobrász, aki Nesiotesszel a Kr. e. V. sz. elején (477), készítette a zsarnokölő Harmodios és Aristogeiton páros bronzszbrát, melyet Antenor (1. o.) azonos tárgyú szobrának helyére állítottak, miután utóbbit a perzsák elhurcolták. K. és Nesiotes szoborcsoportjának római kori márványmásolatát lírjuk a Hadrianus császár villájában talált (Nápoly, Museo Nazione) két hevesen előtörő ifjú szobrában. Aristogeiton fejét a madridi, ok nélkül „Pherekydes“-nek nevezett szakállas férfi fejében ismerték fel. A zsarnokölők csoportja az első ismert szabadon álló szoborcsoport. Az oldalnézeteknek az előlnézetnek rovására való megoldása a felállítás helyéből — két utca összetorkolásánál — magyarázható. Pompás a két, még* erősen kötött formájú ifjú testnek ritmikus és meggyőzően erőteljes mozdulata. Weyde, KRIVÁN Ferenc, szobrász, * Hódmezővásárhely 1889. Bécsben és Párizsban tanult, azután szülővárosában főleg síremlékeket készített. 1911. u. o. kollektív kiállítása volt. Utóbb Szentesen telepedett le s leginkább a magyar parasztgemet művelte (Paraszt, mint műkritikus. A munka stb.). KRIVÁTSY Miklós, szobrász, • Kassán 1898. Kisfaludi-Stróbl Zsigmond és Sidló Ferenc irányításával kezdett szobrászattal foglalkozni és 1923. Párizsba költözött, ahol a mozgást erősen hangsúlyozó, leegyszerűsített formákkal ábrázolt, eredeti felfogású nagy alakjaival széles körben figyelmet keltett. 1925. szoborműveiből műteremkiállítást rendezett Párizsban, mely alkalomból a francia kritika különösen A bálvány, Az igazság, A nyugalom és Az ős c. szimbolikus szobrait dicsérte. K. 1927. „Mű“ címen újszerű művészeti folyóiratot indított Budapesten. 1928. u. o. a Spirituális Művészek Szövetségének kiállítása keretében rendezett műveiből gyűjt, kiállítást. Újabban ismét Budapesten él. KRIVÁTSY-SZÜTS György, festő, • Győr 1892 márc. 20. A képzőművészeti főiskolán, majd Fényes Adolf vezetése alatt a szolnoki művésztelepen tanult. Feltűnést keltett 1920-ban Fehér börtön c. finom női aktjával és azóta is főleg aktokat állított ki. Saját festőiskolájának vezetője. K. műve a bpestvárosmajori plébániatemplom Ave Mária oltárképe. 1920. a Horváth Károlydíjat, 1922. a székesfőv. jub. díjat nyerte. KRIVOSS Béla, szobrász és grafikus, * Heves 1894 nov. 7. Állatorvosnak készült; a szobrászatban autodidakta. A grafikával 1913, a szobrászattal 1916 óta foglalkozik. Bizarr elgondolása terrakotta szobrocskái különösen deformált állat- és emberalakokat ábrázolnak. Grafikái közül legérdekesebbek táncos mozdulatú női aktokat ábrázoló, egy vonallal felvetett tusrajzai. Említésre méltók még az Equilibristák (70 különféle tollrajz) és a Szobortervek (40 különféle lap). KRIZSÁN János, festő, * Kapnikbánya 1886. jan. 27. Nagybányán és Münchenben tanult. Jelenleg Nagybányán működik, ahol egyik vezetője a festőiskolának. Figurális és tájképeket fest. KROCSÁK Emil, festő, * 1902. aug. 15. A budapesti képzőműv. főiskolán Vaszary János növendéke volt, majd u. i. és az iparműv. iskolán az elméleti tanszakokon mint tanársegéd működött. Kollektív kiállítása volt 1929— 30-ban; az UME tagja. Modern törekvésű művész, konstruktivista elemekkel dolgozik, kissé plakátszerűen, pompás rajzi készséggel. KRODO-OLTÁR, Goslarban, áttörtfalú, négyszögletes bronzszekrény, melyet négy térdelő férfialak tart. A XI. sz.-ban készült, valószínűleg sohasem volt oltár, rendeltetése és eredete ismeretlen. KROHG, Christian, norvég festő, * 1852, * 1925. Egyike a modern naturalizmus és impresszionizmus norvég úttörőinek. Képei közül legkiválóbbak tájképei. KRÓLIK Vazul, magyar piarista szerzetes és építész (1701—69). A XVIII. sz. első felében Morvay K. segédje volt a nyitrai piarista templom építésében. KROMPHOLZ Miklós, nissai, építész. Krakkóból költözött Kassára, ahol az 1490—91. ostrom alatt erősen sérült kassai dómot restaurálta (1496— 1497). KRÖN 1. Béla, grafikus, * Brzezany (Galícia) 1884 jan. 13. A bpesti képzőmű főiskolán Olgyai Viktortól és Réti Istvántól tanult. 1909—19. számos grafikai művét állította ki a bpesti Műcsarnokban és a Nemzeti Szalonban. Milánóban él. K. 2. Jenő, grafikus, * Szobránc 1882. Litográfus volt, utóbb a budapesti képzőművészeti főiskolán tanult Zemplényinél és Olgyai Viktornál. Jelenleg Kassán működik, ahol újabban ismét litográfiával foglalkozik. Figurális kompozíciói (kőrajzok) 1925. szerepeltek a Nemzeti Szalon kiállításán. 1912. egy rézkarcalbumot (diósgyőri vasművekről), 1922. egy nagyformátumú litografált albumot adott ki, melyek a modern grafikának komoly értékei.