Művészeti Lexikon 2. L-Z (Budapest, 1935)
L - Licht, Hugo - Lichtenbergné Propper Aranka - Lichtenstein Georgette - Lichtenstern Ede - Lichtwark, Alfred - Licinio, Giovanni Antonio - Licinio, Giulio - Liebe Miklós - Liebelt József - Liebermann, Max
Licht 32 Liebermann naiak mint legnagyobb tájfestőjüket ünnepük. LICHT, Hugo, német építész (1841— 1923), az újabb lipcsei építészet egyik nagymestere. Kedvenc stílusai az olasz és német renaissance. Jelentékenyebb művei a palladiánus Grassi-múzeum, a konzervatórium s a pompás új városháza. Kiadója volt az Architektur Deutschlands és Architektur der Gegenwart c. műveknek, valamint a Der Profanbau c. építészeti folyóiratnak. LICHTENBERGNÉ Propper Aranka, festő, 1. Propper A. LICHTENSTEIN Georgette, festő, * Budapest 1862. Edinburgban és a budapesti mintarajziskolában tanult. Figurális- és tájképeket festett. Egy nagyobb kollekcióval vett részt 1881. a bpesti nőipari kiállításon (A börtön ablakánál, Falusi major, Bass Rock, Vén halász, stb.). Testvére, Klára, akvarell csendéleteket és tájképeket festett. LICHTENSTERN Ede, festő, * Pest 1840. 1856—59. a bécsi képzőművészeti akadémián tanult, azután Pesten arcképeket festett. 1857. egy tanulmányfővel és egy arcképpel vett részt a Pesti Műegylet kiállításán. LICHTWARK, Alfred, német művészeti író (1852—1914), a hamburgi Kunsthalle egykori nagyhírű vezetője. Nagyszámú műveiben, amelyek modern szellemükkel tűnnek ki, főleg esztétikai kérdésekkel foglalkozik („Übungen in der Betrachtung von Kunstwerken“; „Die Erziehung des Farbensinns“). Kiváló érdemei vannak a hamburgi múzeum fejlesztése és speciális hamburgi tárgyú művészettörténeti munkák publikálása körül. LICINIO, 1. Giovanni Antonio, bergamo-velencei festő, * 1490—92 körül, Velence 1565 előtt. Azelőtt összetévesztették, vagy legalább is kapcsolatba hozták Pordenoneval, akihez semmi köze nem volt. Valójában egyike volt azoknak az arcképfestőknek, akik főkép idealizált típusok, női portrék révén lettek híresek Velencében s így művészetük a Palma Vecchióéra megy vissza. Közvetlen mestere azonban nem Palma, hanem Cariani lehetett, akinek szögletes rajza nagyon hasonlít az övéhez. A bpesti Szépművészeti Múzeumban egy korai Madonnája és egy női arcképe mellett neki tulajdonítható a hajdan Palma művének tartott híres „Violante“ is. Gombosi, L. 2. Giulio, velencei festő, L. 1. unokaöccse (1527—1593). Hazáján kívül Augsburgban, Bécsben dolgozott a Habsburg-udvar számára, 1563—67. a pozsonyi udvari kápolnát díszítette freskókkal. LIEBE Miklós, festő és kőrajzoló, 1. Szerelmes Miklós. LIEBELT József, fametsző, * Budapest 1852 jan. 16. Bécsben Paarnál tanult s u. o. működött. LIEBERMANN, Max, * Berlin 1847. 1866—68. Steffeck lófestőnél tanul; 1868—72. a weimari akadémia tanítványa. Theodor Hagen barátjával meglátogatja Munkácsyt, s a „Tépéscsinálók“ döntő hatással van rá. Az akadémiától elszakad s megfesti nagy feltűnést keltő „Libafosztóit“. Ugyanez évben (1872) Párizsban s Hollandiában jár s Párizsba tér vissza 1873- ban. Munkácsy irányítása s domináló hatása alatt tanulmányozza a modern francia festészetet, s különösen Millet, Courbet és Ribot befolyásolják. A nyarat rendszerint Hollandiában tölti, ahol Israeli hat rá, s rendszeresen másol Hals festményeket. Párizsi képei általában sötétek s kevés szinűiek, míg nyári képei színesebbek és világosabbak. 1878 őszén Münchenbe utazik, ahol Leibl hatása alatt a festészet rajzi elemeivel foglalkozik, s e tanulmányai alapján újra festi nem egy régi motívumát. Ebben a korban előadásmódja aránylag aprólékos, de felfrissül a modern luminisztikán. („Cipészműhely“ 1881). 1884-ben L. végleg Berlinbe költözik. Festészete úgyszólván „poroszosabb“ lesz: a szín minimumra korlátozódik, ecsetelése vastagabb, aktívabb s egyúttal takarékosabb. E korban leghíresebb képei a „Lentilelónők“ (1887), a „Hálójavítónők“ 1889) és a „Kecskés aszszony“ (1890). A kilencvenes években egyéni temperamentuma kerekedik felül, részben a francia impresszionisták felszabadító hatása alatt. Képei mozgalmasak, frissek és amellett színesebbek és világosabbak. („Árvalányok“ 1892, „Laureni templom“ 1899). Századunk elején kifejleszti végletesen impresszionisztikus stílusát, mely a jelenségek felbontása, semlegesítése terén a franciákon is túltesz. Az ecsetvonás öncélú, szabadon szánt végig a síkon, egyenletesen lüktető színfoltokba bontva a szilárd, folyékony és légnemű anyagot, az északi tengerpartot, gőzösen napfényes vagy ólmos egével, szürkés hullámaival, fövényen tolongó fürdőzőivel, lovasaival. 1900 körül L. állt a modern német művészet élén, ő volt a Szeceszszió harcos vezére és idővel minden hivatalos elismerést is kivívott. 1914 óta visszavonultan él wannseei villájában. Művészete változatlanul megmaradt az impresszionizmus vonalán, de mesterien kiérett, lehiggadt és megtisztult. Kerti tájain kívül nagyszerűen átélt portrékat fest, az impreszszionisztikus emberábrázolás remekeit. (Luther, 1926; Hindenburg, 1927). — Irodalom: Rosenhagen (1900 és 1927); G. Schiefler, Das graph. Werk L.s (1907, 1914, 1923); G. Hermann (1903).