Társadalmi Lexikon - Madzsar József szerk. (Budapest, 1928)
F - Fétisizmus - Feudalizmus - Feuerbach, Ludwig
Fetisizmus 181 A védekezés lényege abból áll, hogy a munkások törekedjenek szervezetüket megedzeni, amire nagyon alkalmas a hidegvizes lemosás és ledörzsölés. Szájuk ápolására fordítsanak minél nagyobb gondot. Munka után, különösen pedig evés előtt, kezüket mindig mossák tisztára. A festékes edények tisztogatása nedves úton történjék. Munka közben hordjanak munkaruhát és fejüknek befedéséről is gondoskodjanak. Tisztántartott poharakról, szájöblögetőkről, körömkefékről és törülközőkről minden munkáltató, illetve vállalkozó gondoskodjék. A munkások havonként orvosilag megvizsgálandók. Gyönge és beteges egyének ólommunkát ne végezzenek. Fétisizmus, a szó a portugál fetiico (varázslat) szóból származik. A fétis olyan vallásos tiszteletben részesülő tárgyakat jelöl, amelyeknek állítólagos varázs- vagy isteni hatásuk van. Fétisjellegű tehát az az amulett, amit primitív vagy babonás emberek oltalmul magukon hordanak, de főként az a tárgy, amelyben a primitív ember természetfölötti erőt sejt. A fétis lehet élőlény (állat, ember), természeti tárgy (fa, kő, hegy, víz, égitestek), leginkább azonban istenkép, amelyhez az a képzet fűződik, hogy az isten benne testet ölt, vagy erejét legalább is megnyilvánítja általa. A fétisizmusban megnyilvánuló gyerekes vallásos materializmus valamennyi primitív vallásban megtalálható, de nem hiányzik az igen magas nívón álló kultúrvallásokból sem. A zsidó vallásnak, amely küzdelmet folytatott a pogány vallások fétisizmusa ellen, a templomban őrzött szövetségláda volt a fétise. Ennek elvesztésével és a jeruzsálemi kultusz háttérbe szorultával a zsidó vallás majdnem teljesen kibontakozott a fétisizmusból, maradványai azonban mégis maradtak (az imaszíjak, a mezuza, isten nevének az írása). A keresztény vallás, a zsidónak a vállaira állva, kezdetben szintén meglehetősen ment volt tőle, a pogányok közt való terjedése és meghonosodása nyomán azonban a fétisizmus formái mint az alantasabb vallásosság megnyilatkozásai megint ráragadtak (képtisztelet, ereklyék, vallásos jelvények). A keresztény teológia ugyan más jelentőséget tulajdonít ezeknek a vonásoknak, vallástörténetileg azonban ezek is a fétisizmus gyűjtőneve alá tartoznak. A fétisizmus a szellemi fejlődés egyik legelső foka, amelynek egyéni életünkben való megismétlődését gyermekeink játékaiban (tárgyak megelevenítése, babázás) föllelhetjük. Fétisizmusnak nevezik a nemi életnek azt a beteges megnyilvánulását, amikor valaki szerelmének valamely tulajdonára (ruha, cipő) vagy általában a női test valamely részére (kéz, láb, haj), vagy valami női ruhadarabra összpontosítja szerelmi érzéseit. Feudalizmus, középkori társadalmi rendszer (magyarul: hűbériség). A feudalizmus alapja a földbirtok, amely szerint az ingatlanok valódi főtulajdonosa a fejedelem, vagy más hatalmas úr, aki harci kalandjaihoz segítőtársakat keresett s ezeknek sokszor esküvel is megerősített szerződésben ígérte, hogy az elfoglalandó birtokban részelteti őket. A társak viszont esküvel kötelezték magukat, hogy a harcokban urukat hűségesen kísérik s érdekében harcolnak. Ez volt a csírája a feudalizmusnak, amely a 10. század második felében vált Európában társadalmi rendszerré. Az adományozó volt a főtulajdonos, az adományozott (hűbéres) pedig csak haszonélvezeti joggal bírt, s a hűbérsér tőle a birtokot elvehette. Voltak ezenkívül várhűbéresek, akik a hűbérúr várát őrizték, ezek alkották a várőrséget. Uralkodók várában a várőrség fejét őrgrófnak, egyéb uraknál várnagynak nevezték, az őrség a várnép nevet viselte. A tulajdonképpeni hadhűbéresek mellett volt egy külön osztálya is a hűbéreseknek. Ezek voltak a fejedelmek, helytartók és egyháznagyok tisztviselői (főudvarmester, főkamarás, koronaőr, pohárnok), akik eleinte valóban tettek is szolgálatot, később azonban csupán azt a szerepet töltötték be, hogy „az udvar fényét emeljék“. A hűbériség a 11. században már teljesen kifejlődött és alig létezett már más, mint hűbéri viszonyból származó alattvalói kötelesség. A helyzet idővel odafejlődött, hogy a fejedelmek kerültek függő helyzetbe a hűbéresekkel szemben, mert a fejedelmeknek letett eskü alapján követelt engedelmesség betartására a hűbéreseket csak büntetések alkalmazásával állt volna módjukban kényszeríteni, ehhez azonban már nem volt hatalmuk, így a fejedelmek az alsóbb hűbéresekkel és a városokkal szövetkeztek, hogy a hűbéresek túltengő hatalmát megtörjék, ami lassan kint be is következett. Magyarországon — bár István király az ország alkotmányát nyugati mintára szervezte át, s ő maga is adományozott hűbériséget a külföldről behívott harcosoknak és más csatlósoknak — a hűbériség csak a 15. században jutott némi szerephez (Csák Máté, Cilleiek, Hunyadiak stb.). Tovább azonban nem fejlődhetett. Ennek oka a magyar jogban annyira fontos szerepet játszó ősiség volt, amely szerint a honfoglaló nemzetségek a letelepedés alkalmával földbirtokot, ú. n. szállást nyertek. Ezek a szállások az egész nemzetségnek közös tulajdonai voltak, s azokból osztály útján keletkezett az egyéni tulajdon. Az ősiség nem ismeri a főnemesek hűbéruraságát, nemcsak a főnemes áll közvetlen a király alatt, hanem a köznemes is. A köznemesség anyagi létét biztosította az ősiség, mert a birtokot a családhoz kapcsolta s ez az adományi ingatlan átörökíthetőségét megszorította. A feudalizmus politikai vonatkozásban a születési arisztokráciának, nevezetesen a nagybirtokososztálynak akar kiváltságos uralkodó befolyást biztosítani. Feuerbach, Ludwin, német filozófus, szül. 1804. megh. 1872. Hegel tanítványa és ellenfele, az összekötő Hegel és Marx között. Hegellel szemben új bölcseletet tanított, amelyben nem az eszmét, hanem az embert tette meg a bölcselet egyetlen, általános és legmagasabb tárgyának, amivel nála az emberrel foglalkozó tudomány, az antropológia sajátos értelmet nyert. Hegel bölcseletének isten a középpontja, teocentrikus, Feuerbachnál az ember áll a középpontban, bölcselete antropocentrikus. A maga szavaival: „Isten volt az első gondolatom, az ész a második, az ember a harmadik és utolsó gondolatom.“ Feuerbach embere azonban nem az egyes ember, az egyén, hanem a társadalmi és politikai ember, az ember az államban és a társadalomban: „Az egyes emberben magában nincsen meg sem mint erkölcsi, sem mint gondolkozó lénynek igazi mivolta. Az ember lényege csupán a közösségben, embernek emberrel való egységében nyilvánul meg.“ Munkásságának legjelentékenyebb fele vallásbölcselete, amelyben legközelebb jut életfeladatához: föloldani a teológiát az antropológiába. 1841-ben jelent meg A kereszténység lényege című munkája, amely Engels szerint általános lelkesültséget Feuerbach