Társadalmi Lexikon - Madzsar József szerk. (Budapest, 1928)

I - Iparoktatás - Iparszabadság - Ipartanács

Iparoktatás 314 indult. A gépekkel való tömegtermelés, a gyáripar az olcsó, de legtöbbször művészietlen műipari termékekkel kezdte kiszorítani a régi iparművészetnek nagyobb gonddal, több mű­vészi elmélyedéssel készült munkáit. A kézmű­ipar a versenyben egyre inkább hátraszorult és csak a gazdagok számára dolgozott, a szé­lesebb néptömegek ízlését pedig egyre job­ban lerontották a silány és művészietlen gyári termékek. Ez ellen a hanyatlás ellen indítot­tak akciót a múlt század végén angol iparmű­vészek és azóta európaszerte az iparművészet új föllendülése és fölfrissülése tapasztalható. Árban azonban lehetetlen konkurálni a tömeg­cikkekkel és ezért ez az új iparművészet is csak a jobbmódú polgári osztályt tudja kielégíteni, a kispolgárság és proletariátus ellenben még mindig a többnyire ízléstelen tömegcikkekre van utalva. Sokkal mélyrehatóbbnak ígérke­zik az az új iparművészeti reform, amely a fiatal német i­­armű­vészek köréből indult ki. Elveik szerint a használati tárgyakról el kell hagyni minden olyan díszt és cifraságot, amely azzal nem függ szerkezetileg össze és arra kell törekedni, hogy a műtárgyak szépsége és művésziessége az egyszerű, gazdaságos és cél­szerű formákban, a becsületes anyagszerűség­ben, a nemes formai arányokban valósuljon meg. Az ilyen műtárgyak gyáripari úton is éppen olyan művésziesen állíthatók elő, mint a kézművesség alkotásai, viszont olcsóságuk­nál fogva hozzáférhetők lesznek a legszélesebb néprétegek számára is. Iparoktatás: az ipar körébe tartozók külön­féle kategóriákra osztott és rendszerek szerint működő, a szakmai képzés céljait szolgáló ál­lami, községi és érdekeltségek által fentartott intézmények gyűjtőneve. Az iparoktatás fő­csoportjai: 1. Az ipari pályára készülők vala­mely foglalkozási ágra való előkészítése; 2. a bizonyos gyakorlattal rendelkező iparosok szakmai továbbképzése. Az alsófokú iparokta­tás szervei az iparostanonciskolák és tanoncok részére fölállított különféle műhelyiskolák (lásd Tanoncoktatás). A továbbképző iparoktatás céljait szolgálják: 1. az ipariskolák; 2. az ipar­­rajziskolák; 3. az ipariskolák és a technológiai múzeumok által rendezett továbbképző tanfolya­­mok; 4. a nőipariskolák; 5. az iparművészeti iskolák; 6. a háziiparjellegű kézművesiskolák. Az iparoktatás területén még ma is sokat vi­tatott kérdés, hogy az ipari szakiskolák csak a szakmai és technikai elméleti vagy csak gyakorlati oktatást nyújtanak. Az ipar válto­zatossága, a technika haladása az utóbbi évek­ben az iparoktatás régi rendszereit is fölfor­gatta és ma már az elméleti és gyakorlati szakoktatást egyesítő ipariskolák felé mutat a fejlődés. Az iparoktatási intézmények terén Amerika, Anglia, újabban Németország­ viszi a vezérszerepet. Franciaországban és Belgium­ban magasnívójú műhelyiskolák vannak. Auszt­ria, Svájc, Hollandia és a skandináv államok szakiskoláikkal, tűnnek ki. A legutóbbi évek­ben az ipari kiképzés terén nagy mozgalom indult meg a magánvállalkozások által fen­tartott tanműhelyek ellen, amelyek többnyire csupán az illető gyár vagy részszakma spe­ciális érdekeit tartják szem előtt és ezzel a szakoktatás résztvevőjét a vállalat sorsához vagy a betanult speciális részszakma konjunk­túrájához kötötte. A Németországból kiinduló reformmozgalom az állami és községi tan­műhelyek fölállítását követeli, mint amely a szakmai iparosképzésnek a függetlenítésével, elméleti és gyakorlati alapon érvényesítheti az iparoktatás magasabb nézőpontjait. Ilyen is­kola a belgiumi Charleroi-ban szervezett Munkaakadémia, amely három ágazatban — alsó, közép, felső — kitűnő szakmunkásokat, művezetőket és mérnököket képez ki. Hasonló ipariskolákat Bécsben, Párisban és Német­ország több városában is létesítettek. Magyar­­országon az ipari és kereskedelmi szakoktatás felügyeletét és szervezését a kereskedelmi és közoktatásügyi miniszterek által közösen al­kotott ipari és kereskedelmi oktatási tanács végzi. Ipari szakiskoláink, amelyek szintén az együttes elméleti és gyakorlati oktatás rend­szerén épülnek föl, különösen fejlettek, azon­ban kis számuknál és a fölvételt megnehezítő föltételeinél fogva igen kevés ipari szakembert képeznek ki. Állami ipariskolák Budapesten a felső ipariskola, építőipariskola, mechanikai és elektrotechnikai ipari szakiskola, textilipar­iskola, gépjárművezetői tanfolyam, női ipar­iskola és az iparművészeti főiskola, míg Buda­pest egy iparrajziskolát és hat nőipariskolát tart fönn. Az ország területén levő összes ipariskolák száma, beleértve az állami szén­bányásziskolát az 1925. év végén 29 volt. Az ipari továbbképzés fontos eszközei az ipari és felső ipariskolák, valamint a technológiai ipar­múzeum által rendszeresített esti szaktanfolya­mok, amelyeket állandó jelleggel a gőzkazán­­fűtők és gőzgépkezelők, elektrotechnikusok, építőiparosok, de más iparágak segédei és mes­terei számára is tartanak. Az iparoktatás cél­jait támogatják a vándorszaktanfolyamok, ipari kiállítások és az ipari előadások. Iparszabadság, jog arra, hogy bárki bár­milyen ipart önállóan űzhessen. Az olyan ipar, amelynek gyakorlása sem engedélyhez, sem képesítéshez kötve nincs, szabad ipar. Az első magyar ipartörvény (1872 : VIII. tc.) csak sza­bad ipart ismert. A következő ipartörvény (1884 : XVII. te.) már az iparoknak kilenc cso­portját engedélyhez kötötte, azonkívül följogo­sította a minisztert, hogy bizonyos iparokat képesítéshez kössön. Elvileg ez a törvény is az iparszabadság alapján áll. Az 1922 : VII. te. (Ipartörvény novelláiig módosítása) már nagy mértékben korlátozza az iparszabadságot. Ké­pesítéshez a törvény szerint 86 féle, engedély­hez 38 féle ipar gyakorlása van kötve. Képe­sítéshez kötött ipar az, amely kézműves jelle­génél vagy a munka természeténél fogva csak megfelelő szakképzés és gyakorlat útján sajá­títható el, s amely csak a szakképzettség iga­zolása után gyakorolható. Az az ipar, amely­nek gyakorlása engedélyhez van kötve, enge­délyhez kötött ipar. A teljes iparszabadságnak ellentéte volt a céhrendszer, amelynél az érde­kelt iparosok testületei (és nem az állam) kor­látozták különféle irányokban az ipar gyakor­lását. Az iparszabadság elvét először a francia forradalom mondotta ki. A legtöbb európai ál­lamban — úgy mint nálunk is — ma korlá­tolt iparszabadság van életben. Ipartanács. Az 1884 : XVII. tc. (ipartörvény) az ipari közigazgatás teendőit a rendes köz­­igazgatási hatóságokra bízta. Minthogy azon­ban ezek a hatóságok nem rendelkeznek kellő szakismeretekkel, a törvény szerint olyan szak­értő szervekről kellett gondoskodni, amelyek az iparhatóságokat szakvéleményükkel segí­tik. A másodfokú iparhatóságokat támogatja szakvéleményével a törvényhatósági, a har­madfokon eljáró hatóságot, kereskedelmi mi­nisztert pedig az országos ipartanács. Tör­vényhatósági ipartanácsot minden törvényha­tóságban kell alakítani. Ez a tanács az alis­ Ipartanács

Next