Tolnai Új Világlexikona 14. Őr-Rák (Budapest, 1929)

P - Perőcsény - Per pedes apostolorum - Perpetuum mobile

150 Perőcsény — Perpetuum mobile szentelték. Zenei tanulmányait elmélyítette s kizárólag az egyházi zenének szentelte nagy tehetségét, melynek elismeréseképpen a velencei Szent Márk templom karnagya, majd a Sixtusi Kápolna énekkarának karmestere lett s számos egyházi kitüntetésben részesült. 25 misét és számos nagyhírű oratóriumot komponált. Mózes : Utolsó ítélet ; Karácsonyi és Húsvéti Oratórium stb.-n kívül zenekari, kamarazeneműveket s 130 egyházi művet komponált. Perőcsény, kisk. Nógrád és Hont egyesített vm.-k vámosmikolai j.-ában, (1920) 1175 l. U. p. és u. t. Vámosmikola. Per pedes apostolorum (lat.) a. m. az apostolok lován, vagyis gyalogszerrel utazni, mint az apostolok tették. Perpetuum mobile (örökmozgó), a feltalálók egy naiv csoportjának századok óta érvényben levő rögeszméje, mely szerint olyan gép v. szerkezet állítható elő, mely megindítva, külső behatás — energiabevezetés — nélkül önmaga képes magát örök időkig mozgásban tartani. Aki a gépek működési módjával és főként az újabbkori fizikai és mechanikai alapvető tételekkel és megfontolásokkal tisztában van, az előtt nem lehet kétséges, hogy a P. problémája, mellyel régi időktől fogva rengeteg fáradságot és költséget nem kímélve s hiábavaló töprengésekkel magukat az őrületbe kergető, hivatott és nem hivatott koponyák foglalkoztak, egy fizikai és mechanikai paradoxon, mely egyenlő sorba helyezhető más, szintén nagyon régi eredetű, alap nélkül való problémákkal, mint pl. a geometriában a kör négyszögesítése (quadratura circuli), v. pl. a középkori alkimisták rögeszméjével, mely a fémek átváltoztatásával — aranycsinálással — gyötrődött sikertelenül, avagy az emberi szervezetnek „gyárilag” való előállításának („homunculus”) problémájával. Annyi bizonyos, hogy a P. is az emberi ész határain túlmenő probléma, mely nagy történelmi érdeklődést váltott ki mindenkor s egyebek közt még a filozófusok figyelmét is felkeltette s különösen a XVII. sz.-tól kezdve nem egy komoly tudós tekintély is foglalkozott vele, főleg abból a szempontból, hogy „miért nem lehetséges a P.” Már Christian Huygens, a XVII. sz.-beli hírneves hollandi tudós, fizikus és matematikus — az ingaóra feltalálója— kimondotta, hogy a P. lehetetlenség, mert minden gép legfeljebb csak a beléhelyezett munkát tudja visszaadni, de olyan gépet nem lehet elképzelni, amely a beléhelyezett munkán kívül még egy „munkafelesleget” is tudjon produkálni, melyet más célra (hajtásra) föl lehetne használni. Keppler János, a világhírű csillagász is a XVH. sz.-ban végzett metafizikai vizsgálódásai során állította fel jelszavát: „ex nihilo nihil et nil dat quod nil est... (Semmiből semmi sem lesz és ami semmi, az semmit sem ad.) Vonatkoztatva arra, hogy ha a gépbe vezetett munka azt teljesen fölemészti, akkor nincs felesleges erő, amivel egyebet lehetne csinálni, ha pedig ez nincs, akkor nem lehet örökké mozgásról szó. Minden idők legnagyobb génPerpetuum mobile (régi metszet). Vízi kerék hajt egy végtelen csavart, mely egy archimedesi vízemelő csavart mozgat. Ez utóbbi a vizet újból fölemeli a tartályba A gravitációs kerék, mely a golyók súlyánál fogva állandóan forogna dolkodó elméje, Isaac Newton — a gravitáció feltalálója — Principia c. alapvető munkájában kitért a P. örökké érdekes problémájára s azt megvalósíthatatlannak tartotta, mert a gépbe vezetett munka veszteségeket szenved s a gép e veszteségek miatt még annyi munkát se képes viszszaadni, mint amennyit belevezettünk, vagyis energiaveszteség nélkül energiát (munkaképességet) produkálni egyszerűen nem lehetséges. A P.-nak világszerte óriási irodalma keletkezett az idők folyamán, melyek közül a legösszefoglalóbb és a modern fizikai és mechanikai alaptörvényekkel megvilágított munka . Henry Dirk : Perpetuum mobile, or history of the search for self motive power (London, 1861 és 1870.). A sok hivatatlan küzködés és sikertelen próbálgatás közepette csak lassan tört utat magának annak felismerése, hogy bármilyen elmésen és ravaszul megkonstruált szerkezetnél is idővel minden mozgást fölemésztenek a súrlódásból és egyéb ellenállásokból eredő veszteségek és 1775. a párisi akadémia annak a véleményének adott kifejezést, hogy a 10. megoldhatatlan valami. Stevinus, Leibniz és Hirn híres tudósok szintén behatóan foglalkoztak a kérdéssel, természetesen negatív eredménnyel. Csak midőn a múlt század 40-es éveiben Robert Mayer heilbronni orvos felállította az energia megmaradásának nagy törvényét, melyen, mint alappilléren nyugszik az egész modern fizika és mechanika s ezt a törvényt kiegészítették és bebizonyították Clausius kísérletei (1850.) és Sadi Carnot matematikai törvényei, melyekkel a hődinamika alaptételeit állították föl , csak ekkor nyert szigorú beigazolást a P. problémájának abszurditása. Robert Mayer tétele szerint az energia a természetben nem vész el, hanem csak átalakul- Energiát nem lehet előállítani ugyanolyan energiamennyiség fölhasználása nélkül s elméletileg minden gép annyi és csak annyi energiát szolgáltat, amennyit belevezettünk. De gyakorlatilag még annyit sem ad vissza, mert a bevezetett munkaképesség egy része a nyert munkára nézve elvész a káros ellenállások miatt, aminek a súrlódás, a gép anyagának tehetetlensége (vis inertiae) és a közeg (lég, víz stb.) ellenállása. Ezeket disszipatív veszteségeknek nevezik. A gépekbe és készülékekbe bevezetett energia tett levegő, — elektromos kává alakul át a energia Papin turdrostatikai paradoxonja a hajcsövesség fölhasználásával — gőz, gáz, sürtkémiai stb. munmechanikai hőelmélet és az megmaradásának törvénye szerint, melynél fogva tehát az energia átalakulásánál