Uj Idők Lexikona 19-20. Nád - Pozdor (Budapest, 1941)
P - Petőfi-ház - Petőfi-Társaság - Petőháza - Petőhenye - Petőmihályfa - Petőrét - Petőszinye (Svinica) - Petrani, l. Pontoskő - Petrarca Francesco
Petrarca tett volna. P. hányatott élete ellenére is művelt szellem volt. Olvasott németül, franciául, angolul. Bemmel franciául levelezett. Erőteljes nyelvén fordította le Shakespeare Coriolanus-át, amelynek hősével — büszkeségében és csalódottságában — lelki rokonságot érzett. Bármennyire újszerű volt is P. költészete, annyira egy vonalban haladt a kor uralkodó áramlatával, hogy az ellenállást rövidesen legyőzte. P. huszonkét éves korában ismert költő volt, öt évvel utóbb mint a nemzet elismert legnagyobb költője fejezte be pályafutását. Elismeri a külföld is. A német Grimm a világ öt legnagyobb költője közt sorolja fel. Verseit több mint húsz nyelvre fordították le. Műveinek legteljesebb, kritikai kiadása a Havas Adolf-féle (6 köt.). Legjobb esztétikai értékelését Gyulai Pál adta, aki Arannyal és Kemény Zsigmonddal együtt küzdött a P.-utánzók ellen. Legrészletesebb életrajza Ferenczi Zoltán 3 kötetes műve. Költői munkásságát elemzik Riedl Frigyes posthumus munkája és Horváth János P.-monográfiája. Róla szól Ilazsányi Zsolt életrajzi regénye, az Üstökös. L. az 503. képtáblát. Petőfi-ház, a budapesti Bajza-utcai Fesztyvilla, melyet a Petőfi-Társaság 1907-ben megvásárolt és ott múzeummá rendezett be, Petőfi és Jókai életére vonatkozó emlékek gazdag gyűjteményével. Gondnoka (1941): Gáspár Jenő. Petőfi-Társaság, irodalmi társaság, 1876- ban alakult a Petőfi-kultusz terjesztésére és a magyar szépirodalom művelésére. Felolvasóüléseket tart, pályadíjakat tűz ki. Folyóiratot 1877-ben indított először, A P. Lapja, majd 1883-ban, Koszorú címen. Ez utóbbi első szerkesztője Szana Tamás, majd Ábrányi Emil volt. 1886-ban megszűnt, majd 1934-ben újra megindult s azóta Gáspár Jenő szerkeszti. 1909-ben megalapította a Petőfi-ház és ereklyemúzeumot Petőfi Sándor ereklyéinek összegyűjtésére. 1910- ben Petőfi Könyvtár címen Endrődi Sándor és Ferenczi Zoltán szerkesztésében könyvsorozatot indított; a sorozat 28 kötete Petőfi életét és költészetét megvilágító tanulmányokat és forrásgyűjteményeket tartalmaz. 1923-ban a P.-nak jutott a vezetőszerep a Petőfi-centennárium ünnepségeinek megrendezésében, külföldön is. Fennállásának 60. évfordulójára, 1936-ban, a P. történetét Császár Elemér és Havas István írták meg. A P. első elnöke (1904-ig) Jókai Mór volt, őt követte (1920-ig) Herczeg Ferenc, (1937-ig) Pekár Gyula, (1940-ig) Császár Elemér, (1940-től) Kornis Gyula: Petőháza, kk. Sopron vm. kapuvári j.-ában, a győr—soproni vasút és a Sopron— kapuvári autóbuszvonalon, (1930) 811 lak. Cukorgyár. Petőhenye, kk. Zala vm. zalaegerszegi j.-ában, (1930) 517 lak. u. p. és u. t. Zalaszentiván. Petőmihályfa, kk. Vas vm. vasvári j.-ában, (1930) 616 lak. u. p. és u. t. Győrvár. Petőrét, község Szolnok-Doboka vm. magyarláposi j.-ában, (1930) 414 lak. Tr.-tól 1940-ig Romániához tartozott. Petőszinye (Svinica), abaúj-tornamegyei község, Tr. után Csehszlovákiához került, 1939 óta az önálló Szlovákiához tartozik. (1930) 875 lak. Petrani, 1. Pontoskő (Románia). Petrarca [ska] Francesco, olasz költő és a humanizmus mozgalmának kezdeményezője, *1304, tl374. Eredeti családi nevét (Petracco) P. változtatta a latinos Petrarcára. Ifjúságát a pápaság új székhelyéhez, Avignonhoz közel, Carpentras-ban töltötte, majd Montpellier-ben és Bolognában tanult jogot, de már ekkor inkább a római klaszszikus irodalmat tanulmányozta. Tanulótársa, Giacomo Colonna magával vitte a Pireneusokban fekvő lombezi püspökségébe, ott baráti kört alkotott a latin írók tanulmányozására. 1327. ápr. 6.-án megismerkedett az avignoni S. Chiara templomban Laurával, aki talán a De Sade család ilyen nevű leány tagjával azonos; ekkor kezdte írni, a latin írókon csiszolódott finom formaérzékkel, szerelmi költeményeit. 1337-ben jutott el először Rómába, s fellelkesült az elhanyagolt és figyelemre nem méltatott antik romok látásán. Szeretett öccsének kolostorba vonulása lelki válságba sodorta, s ezentúl egész életében hányódott a klasszikus írók pogány életrajongása és a kér aszkézis között. Megrázóan nyilvánul ez meg a provence-i Vaucluse magányában írott latin Secretumában. A római Capitolium halmán 1341. ápr. 8.-án történt költővé koronázása a klaszszikus hagyományon alapuló humanizmus diadalát jelenti. P. ezt a szinte elfeledett klasszikus latin írók munkáinak felfedezésével és stílusukat utánzó latin leveleinek tömegével érdemelte ki. Laura halála 1348-ban, megismerkedésük napjának évfordulóján, ismét a vallásos érzéseket juttatja uralomra lelkében, de elevenebb benne a világi hiúság, semhogy az ünnepeltetésről le tudna mondani. Életének második fele, késő öregségéig, nyugtalan utazgatásokkal, fejedelmi udvarokban való ünnepeltetéssel váltakozóan elvonuló tanulmányokkal telt el. P. a latin műveltség felelevenedésének legnagyobb előfutára, Cola di Rienzónak a római köztársaság intézményei felújítására irányuló kísérletét is azért fogadta lelkesedéssel. De viris illustribus c. életrajzgyűjteménye, Africa c. hőseposza, latin levelei ennek az életnézetnek szószólói. A Canzoniere, Laurához írott olasz költeményeinek (317 szonett, 27 canzone stb.) gyűjteménye, ugyancsak a latin költészet szellemétől nyerte a forma tökéletességét. Örökös lelki töprengése egyben megteremtette az önelemzést is az irodalomban. A Canzoniere teljes fordítását Radó Antal