Uj Lexikon 5. MAGY-REA (Budapest, 1936)
N - Népszámlálás - Népszavazás (plebiscitum, referendum) - Népszínház - Népszínmű - Népszövetség - Néptudomány (etnológia)
2883 kialakulása s ez az oka, hogy a NI. máig sem tudott levetkőzni — sokszor legjobb képviselőiben sem — bizonyos romantikus magatartást. Az első útleírások, az első összehasonlító etnol. tanulmányok még a boldog természeti állapot dicsérői, Schiller már a világtört.-ről vallott felfogásában a kezdetlegesebb primitív kultúrák egy racionalista fejlődéselmélet igazolására szolgálnak. A néprajztud. első nagy eredményeket hozó iránya ehhez az evolúciós felfogáshoz kapcsolódik. A darwini elmélet mintájára a néprajztud. célja is a kultúra fejlődésének egy ilyen értelmezésű evolúcionista magyarázata lesz, így csúszik át a II. fejlődése kezdetén a természettudó módszerekhez. Ezt az alakulást elősegítette az antropológia kibontakozása s a lélektannak új, néplélektani iránya. Olyannyira, hogy katexochén szellemi jelenségeket is a természettörvény biztonságával vélték megoldani. Ezzel az evolúcionista szemlélettel bizonygatták a vallások, családformák, törzsszerkezetek, egész társadó formák kialakulásait, fejlődését. Ez határozta meg az angol antropológiai iskola értékrendszerét, öszszehasonlító metódusát (Tyler, Lubbock, A. Lang stb.) egészen H. Spencer szociológiai evolúciós szemléletéig. A változást az összehasonlító N. nagy vitája , Bastian és az emberföldrajzos Ratzel vitája indítja meg. Bastian szerint az eltérő tájak, egymással nem érintkező primitív kultúrák anyagi és szellemi javainak hasonlósága, rokonsága az Elementargedanke, az elemi azonos gondolkodásformák lélektani tényére vezethető vissza, Ratzel szerint viszont ez a rokonság a migráció, a vándorlás tényével hozható összefüggésbe. (A vitát a mai sokkal bővebb összehasonlító anyag és törtdokumentum birtokában sincs módunkban megnyugtatóan eldönteni.) Voltaképpen ezzel a vitával indul meg a néprajztud. historizálása, ekkor szakad el igazában a természettud. módszerektől, sőt a kultúrkörök elmélete is ide vezethető vissza, aminthogy Frobenius tanítványa is Ratzelnek. Ez a vita igen termékeny volt hatásaiban. A nép (primitív kultúrák, paraszti kultúrák egészen különböző kultúrájú népe) szellemi javaival foglalkozó tudomány, az összehasonlító folklóre is sok ösztönzést kapott : a kezdeti bizonytalanabb összehasonlításoktól , egyoldalú származtatásoktól (pl. Benfey híres mese-elmélete) mind imponálóbb eredményekig ér el, mintegy csúcsa az összehasonlító földretört, filológiai módszer, melynek legkiválóbb képviselői az angol Frazer, a finn földr.-tört. iskola tagjai : Antti Aarne, J. és K. Krohn, Jan de Vries stb. Ez az új fejlődés, amely a II.-t is a szellemi tudományok közé emelte, leghatásosabban a kultúrkörelmélet híveinél jelentkezik. A kultúrkör-elméletnek első határozottabb jelentkezését már a klasszikas-filológus Bachofen-nek a matriarchátusról (anyajogról) szóló művében, E. Grosse munkájában jelentkezik. Igazi kialakítói Frobenius, Ankermann, Foy, Schmidt, Köppers, Graebner voltak. A kultúrkörök elmélete már történetivé teszi az eddigi mechanisztikus fejlődési elvet, meghatározza az egyes primitív kultúraformák fokozati eltéréseit és összefüggéseit, s azokat a korrelatív vonásokat deríti fel, amelyek egy kultúrkör alapvonásait teszik s igazolható történeti magyarázatát adják a kultúraformák rokonvonásainak, érintkezéseinek. Tetszetős és nagyhatású elméletük ellen azonban hamarosan többen is tiltakoznak, így az egyik legjelentősebb, Frobenius, túlhaladva a kultúrkör elméleten, olyan történetfölötti tényezőkre hívja fel a figyelmet (paideuma tana), amelyeket a kultúrkörelmélet megragadni nem tud. A frobeniusi kultúrmorfológia azonban nem egy ponton visszahajlás a természettud. szemlélethez s nemrégiben E. Spranger részesítette súlyos bírálatban. Hatása mégis igen nagy s a vallásos alkatok terén végzett újabb kutatások sokat köszönhetnek neki, ha elméletével nem is állanak egy alapon. A kultúrkörelmélet ellen szól R. Thurnwald is, szerinte a részletesebb analízisek egyáltalán nem igazolják a Schmidt-Koppersféle kultúrafokokat s a maga nagy összefoglalásában elemibb gazdaformákat választ fejlődéskülönböztető alapul. Az újabb etnológiai szemlélet nélkülözhetetlen kiindulópontjait jelentik azok az eredmények, amelyekhez a francia szociológiai iskola egyik legkiválóbb tagja, L. Lévy-Bruhl jutott, megtörve a Wundtféle lélektan uralmát. A primitív mentalitás olyan sajátságosságait , a pelagikus gondolkozás és a primitív vallásosság olyan finom analíziseit adja, hogy munkája a II.-t egészen új belátásokhoz segítette. Idekapcsolhatjuk a pszichoanalízis nem egyszer túlhajtott, bár gyümölcsöző magyarázatait is (a túlzásokra igen jellemző példa Sydow elmélete a művek kialakulásáról). Az etnológia helyesebb és tisztultabb törekvései jelentkeznek Malinowski és iskolájának munkálataiban : a 181* Néptudomány