Limes - Tudományos szemle, 18. évfolyam (Tatabánya, 2005)
2005 / 3. szám - Csokonai-évforduló - Lukács László: Csokonai a néphagyományban
Limes Lukács László 61 Csokonai-évforduló Csokonai a néphagyományban A csillagtalan magyar téli éjben Eljöttem én is, ballagó diák, S újult erővel és újult reménnyel Zengettek bennem ős melódiák. Míg álltál boldog magasan fölöttem, Szeres subában ködlött a jelen, Belemeredtél az örök jövőbe: Csokonai, magyarság, Debrecen! JUHÁSZ GYULA: Csokonai szobránál 1. A történeti mondák hősei néha nem történelmi személyiségek (királyok, hadvezérek), hanem irodalmi nagyságok, akiket sokszor természetfeletti erővel ruház fel a népi fantázia. Csokonai Vitéz Mihályról és Petőfi Sándorról számos mondát, anekdotát, sőt mesét is őriz a magyar elbeszélő hagyomány. A Csokonairól szóló mondák mágikus erővel rendelkező embernek, táltosnak, garabonciás diáknak mutatják be a költőt. Egy hajdúhadházi monda szerint Csokonai táltos volt: „... már két éves korában folyékonyan olvasott, pedig senki nem tanította az olvasásra. A kéményfüstről megmondta, hogy melyik házban mit főznek. Mindenkinek tudta a nevét. Tudott beszélni az állatokkal, a madarakkal és a fákkal. Azt is tudta, hol volt elásva a kincs, de arról sohasem szólt senkinek sem, mert akkor megnémult volna. Azt is tartották róla, hogy esőt és szelet is tud csinálni.” A hiedelemmondák táltosa tüzes láng- vagy állatalakban vív meg más táltosokkal. Csokonai fekete bika képében kétszer is viaskodott a hadházi táltossal, míg végül legyőzte (Enyedi 1955, 73-74; Vargha 1960a, 459-460). Biharnagybajomba ötlovas hintón érkezett meg a legátus Csokonai. Mivel abban az időben gyalog, az apostolok lován járt a legátus, már azt gondolták, hogy maga a püspök jön: „Máris a templom előtt gomolygott a nagy porfelhő, ősz után olyan hirtelenséggel megtorpant a szép ötösfogat, akár a parancsolat. De hát nem lett osztán semmi baj, mert ahol ni: maga Csokonai szállt ki a hintóból! Amíg ezen a csodálatosságon ámuldoztak, abban a szempillantásban kámforrá vált a hintó lovastól, mindenestől istentisztelet után a pappal együtt a legelőn meglátogatták a pásztorokat: „Mikor kiértek a porosközi karámokhoz, köszöntek. A pásztorok fogadták. A kutyákra rá se kellett szólni, csodálatosképpen egyet se vakkantottak. Olyan ember volt Csokonai, hogy a leghamisabb komondorok is megbárányodtak előtte.” Más alkalommal, útban Karcag felé, a Zádorhídnál kétszer is megállította az őt felvenni nem akaró karcagi gazda kocsija előtt a lovakat: „Káromkodtak, kínlódtak, de a két ló csak rúgott-vágott. A deák meg szép csendesen bandukolva jött utánuk. Amikor elhaladt mellettük, a két ló megnyugodva szépen elindult, mintha csak erre várt volna mindenik. Mentek megint vagy száz méternyit, ott megálltak. Mérges volt a gazda, de nem ért vele semmit. Addig a lovak csak toporzékoltak, amíg a deák el nem sétált mellettük. De vagy száz méternyire