Lobogó, 1960. július-december (2. évfolyam, 27-52. szám)
1960-07-06 / 27. szám
A szultán udvarába három fiú gyermeket hozott a küldöttség. A Balkán-félsziget nyugati partvidékéről jöttek, s így szóltak a hódítókhoz: — Kruja vidékének leghatalmasabb nemzetségfője küldött minket. Nemzetsége biztonsága érdekében békében kíván élni veletek, a törökök! S hogy szándéka őszinteségét lássátok, elküldte túszként hozzátok mindhárom fiát... Az albán nemzetségfő nem tudta, hogy csak az erős hordja önmagában békéje biztosítékát. A gyöngének békéje kegyelemtől függ. Csak az erőssel alkusznak, a gyöngének parancsolnak. A gyöngével szemben a hitszegést sem tartja , becstelenségnek a hódító... Nem tudta mindezt a három ifjú atyja, meg is adta az árát. Két idősebb fiát legyilkolta a török, kiirtották az egész családot s letiporták Albániát. A népmesék hőseihez hasonlóan miként menekült meg a legkisebb fiú? Ki tudja? Talán elég fiatalnak tekintették a törökök, hogy annyi más gyermekhez hasonlóan janicsárt faragjanak belőle. Mindenesetre abból, amit a történelem elárul róla, erre lehet következtetni. A török portán töröknek nevelték a fivéreitől elszakított gyereket. Nőtt, növekedett a fiú s hamarosan kitűnt nagyszerű katonai tehetségével, vitézségével. Katona lett belőle, méghozzá parancsnokló vezér. Kis-Ázsiában harcolt a török csapatok élén, s lovassági tábornok lett belőle a szultán seregében Ám a Szíriai hadjáratban — miként, mi módon? — tudomást szerzett családja és hazája sorsáról. S ekkor megérlelődött benne az elhatározás: bosszút állni a hitszegőkön s kivívni az albán szabadságot! Szkenderbég — vagy ahogy a magyar történelem nevezi a Szkanderig lovasszobra. — Az albán nép és hadserege kegyeletté őrzi a törökverő hét emlékét mi törökverő Hunyadiak kortársát. Kasztrióta György — 1444-ben lépett Albánia földjére. Diadalmenetben vonult be a krujai várba. A szabadságáért küzdő nép kitörő lelkesedéssel fogadta megtért fiát, aki nyomban munkához is látott. Még az év március 1-én összeült Lezhában a nemzetségek tanácskozása. Megalakult a Lezhai Szövetség, élén Szkenderbéggel. Hűségesküjükben fogadalmat tettek a nemzetségfők, hogy minden katonájukat közös hadseregben egyesítik a várható török offenzíva ellen. A hadsereg a szükségletnek megfelelően 9— 18 000 főből állt. A hűbéri mintájú sereg felét gyalogos íjászok, másik felét a lovasság alkotta. A nagyarányú török támadás hamarosan be is következett, de II. Murad szultán serege megsemmisítő vereséget szenvedett Kruja falai alatt. A törökök nem tudtak beletörődni első vereségükbe és hamarosan még nagyobb hadsereget küldtek Albánia ellen. Szkenderbég vitézei azonban ismét megállták a helyüket a sokszoros túlerővel szemben, s ez a török sereg is megtizedelve, táborát, ágyúit, lőszerét hátrahagyva futamodott meg. Csaknem negyed századon át, egészen Szkenderbég 1488-ban bekövetkezett haláláig magasan lobogott az albán szabadság zászlaja, mert az erőit egyesített nép bölcsen és éberen őrködött legdrágább kincse fölött. A fasizmus elleni felszabadító harcot szervező Albánia Kommunista Pártja a partizán erőket egyesítve 1943. július 15-én Labinotban megalakította a nemzeti felszabadító hadsereg vezérkarát. Néhány héttel később már állt az I. rohambrigád és több partizán zászlóalj. Az I. rohambrigád augusztus 26-án Vichkuq-nál esett át a tűzkeresztségen. A tízezertányi olasz fasiszta haderő támadásit csúfos kudarcba fullasztotta. Az elenség visszavonulásakor több mint 2000 halottat hagyott hátra. Az albán nép minden évben a nemzeti felszabadító hadsereg vezérkara megalakulásának évfordulóján, július 10-én ünnepli néphadseregének napját. 7^ Drago Siliqi, a fiatal albán költő írja: „A parton, akár gyökeret vert szálfa, tüzes szemű szrip szál katona áll . . . őrt áll, Körbe tekint, kelet és nyugat, észak s dél felé, mint az acélkus tigris, rád ügyel éberen, szabad élet, győzelem?” — Képeinken: Kikötő sztrandában és Gyirokesztró városka (Rév Miklós felvételei) A TIRANAI PARTIZÁNEMLÉKMŰ „Vörös csillaggal homlokán, Hegynek indult a partizán, fegyverét ugyan ki adta, Hol találta, kitűl kapta? . .. Partizánnak mikor beállt, ősi fegyvert otthon talált. Már nagyapja, sőt dédapja Földesúrra, szultánokra Ezzel tört rá a hazáért, Harcolt a szent szabadságért. Rapo Helaki idején Nagyapja volt kemény legény, S ha a pogányt űzte-vágta, Föld remegett, hogy csodálta. Húszas évek derekán Vlora alatt nagy csatán Apja állta a sarat, Selam Musa elszaladt . . . S bár a fegyvert le nem tették. Szabadságuk el nem nyerték. — Ezzel harcolt a partizán, Kezébe te adtad, hazám."