Lobogó, 1971. július-december (13. évfolyam, 27-52. szám)

1971-12-29 / 52. szám

— A könnyűbúvársportban rohamléptekkel fejlődő egri klubban januárban rendezték meg a városi baj­nokságot. A serdülők között rajthoz állhattam én is, így jutottam el a novemberben megtartott országos bajnokságra is, ahol korcsoportomban két arany- és egy ezüstérmet szereztem. — 1970-ben jelentkeztem az MHSZ egri Dobó István víziklubjába. Azóta minden edzésen ott vagyok, az előírt adagot lazsálás nélkül teljesítem. Edzéseredmé­nyeim alapján 1971-től egy bajnoki aranyérmet vár­tam, s bíztam abban is, hogy sikerül túlszárnyalnom a magyar rekordot. Célljaim várakozáson felül teljesül­tek, a bajnoki érmek mellett négyszer javítottam ma­gyar csúcsot. — Eredményeimet főleg azért tartom jelentősnek, mert nemcsak klubtársaimnak és edzőmnek, hanem Petőfibányán élő szüleimnek is nagy-nagy örömet sze­rezhettem velük. — Tavaly szilveszter táján határoztuk el, hogy az 1971. évi tartalékosok honvédelmi versenyének orszá­gos döntőjén, a húsz-harminc évesek korcsoportjában — mi, a Borsod megyei csapat — dobogóra kerülünk.­­Elsők lettünk. Ez főleg a klubjainkban folyó jó mun­kának köszönhető. — Részletes edzéstervet dolgoztunk ki, amelyet az­tán minden egyéb szórakozás helyett, keményen végre­hajtottunk. — Azt mondtam az előbb, hogy a klubokban folyó munka volt sikerünk kovácsa. Ez így igaz. Ott sajátí­tottuk el az elméleti és gyakorlati tudnivalókat, ott vált készséggé bennünk a tudás, így adatott meg, hogy ismerjük a terepen való mozgás szabályait. S ennek következtében csapatunk — Lőrincz, Szabó, Nádasi, Németh, Szirtes, Darai — felállhatott a márciusban kezdődött versenysorozat döntője után, a dobogó leg­felső fokára. — Májusban kezdődtek a területi ejtőernyős négy­tusa versenyek, amelyeknek záróakkordjaként hat nem­zet válogatottja találkozott hazánkban, hogy eldöntse az egymás közötti helyezések sorsát. Az egyéni verse­nyen, nagy örömömre, bronzérmet szereztem. — Elhatároztam, az 1971. évi versenynaptárt beköt­tetem, s díszes betűkkel ráíratom: SIKER, és behelye­zem a vitrinembe. Ugyanis ez az év minden várako­zásomat felülmúlta. Előlegezett bizalomként meghív­tak az ejtőernyős válogatott keretbe, és én csak azt reméltem, hogy nem esem majd ki onnan. Szeren­csémre, elindulhattam a nemzetközi négytusaverse­­nyen, és ott is kijött minden lépés. A legjobb magya­rok, Janovics Ferenc és Ecsédi András előtt végeztem. Klubtársaimmal együtt azóta is keményen dolgozom, mert be akarom­­ bizonyítani, hogy ez a jó helyezés nemcsak a véletlen műve volt. Mit VÁRT és mit KA­ I BURIÁN GÁBOR könnyűbúvár-­­ bajnok: LŐRINCZ ISTVÁN tartalékos alhadnagy: PINTÉR JÓZSEF válogatott ejtőernyős: DR. CSONKA TIBOR ezredes, az MHSZ főtitkár­helyettese: — Az MHSZ előtt álló kiképzési és sportfeladatok megnőttek. Teljesítésük érdekében valamennyi járási székhelyen oktatási, képzési bázisokat kell létrehoz­nunk. Ebből a szempontból az 1971. év sikeresnek mondható. Tizenöt új létesítmény már bekapcsolódott a szövetség életébe, és fél éven belül újabb tíz bázis­sal gazdagodunk. Az említetteken túl, már megkezdőd­tek három új megyei lőtér felépítésének munkái. Emel­tük a gépjárműoktatás színvonalát is; tizennégy új hibaelhárítási tanterem segíti a tanfolyamhallgatókat. Pécsett Európa egyik legkorszerűbb modellezőpályáját alakítottuk ki. A körrepülő Európa-bajnokságot már ott is rendezték. Bács megyében most adják át a me­gyei létesítményt, amelyben beépített,­ audiovizuális berendezés is segíti a képzést. PETRÓCZY GYÖRGY tudományos kutató: — „Az egyik szemem sír — a másik meg nevet” — ha az elmúlt évre gondolok. Április elején, a Vitorlázó Magyar Népköztársaság Kupa versenyeinek kezdete­kor, volt egy „balesetem”. Következménye: nem re­pülhettem a válogatott keretben. Ez jóval kevesebb ed­zési lehetőséget jelentett. — De­ a kupa fordulóin indulhattam, így nem estem ki a gyakorlatból. Turistaként bejártam Jugoszláviát, s közben megismerkedtem a Vrsac nevű városkával, ahol a jövő évi vitorlázó-világbajnokságot rendezik. A mi számunkra előnyös, mert időjárási viszonyai ha­sonlítanak Magyarországéhoz. És a kevesebb repülési lehetőség miatt volt időm tanulásra; megszereztem a mérnök-tanár diplomát is, és majdnem teljesen elké­szítettem doktori disszertációmat. Ennek örülök a leg­jobban, mert nem vártam 1971-től, és mégis teljesült. IGALY JÓZSEF skeetlö­vő, országos bajnok: — Nekem, és azt hiszem, a többi magyar skeetlövő­­nek is, évek óta az a vágya, hogy végre nemzetközi színvonalnak megfelelő edzőpályán gyakorolhassunk. Ezt sikerült „elintéznünk” az óévben. Tavasszal fel­avatták Budaörsön a tervezett lövészkombinát első tagjaként a skeetpályát, összesen 200 ezer forint ér­tékű társadalmi munkát végeztek az MHSZ-aktivisták és a sportolók az építkezés során.­ ­ Aztán júniusban, a válogató versenyek alatt ki­derült, hogy nagyon szükségünk van erre a lőtérre, mert a korszerű edzéslehetőség miatt elmaradtunk a nemzetközi élvonaltól. És köztudott, a skeetlövészet Münchenben már olimpiai versenyszám. — Most tagadjam, hogy egyszer én is szeretnék in­dulni egy olimpián? Addig, természetesen, még sokat kell fejlődnöm, de az ehhez szükséges feltételeket 1971 teremtette meg.

Next