Lobogó, 1972. január-június (14. évfolyam, 1-26. szám)
1972-01-05 / 1. szám
iz ENSZ felhívta U Thant főtitkár közel-keleti meg-l bízottját, Gunnar Jarring svéd nagykövetet, folytassa abbahagyott misszióját. Egyiptom üdvözölte az ENSZ állásfoglalását, Izrael viszont eleve elfogadhatatlannak nevezte Jarring küldetésének felújítását. A közel-keleti zsákutcából vajon ezúttal ki lehet-e kormányozni a válság rendezésének több mint négy éve megrekedt szekerét? Ingajárat A Biztonsági Tanács még a „hatnapos” háborút követően, 1967 novemberében egyhangú határozatot hozott: viszsza kell vonni a megszálló csapatokat, biztos és elismert határok közt kell a térség minden országának békét biztosítani, lehetővé kell tenni a szabad hajózást a vízi utakon. Ezt a határozatot Kairó teljes egészében elfogadta, Tel Aviv viszont mindmáig szabotálja. Az ENSZ főtitkára azzal bízta meg a svéd diplomatát, segítse elő a határozat megvalósítását: ez a Jarring-misszió lényege. Jarring csakhamar beleütközött a híres 242-es számú határozat kétféle értelmezésébe. Hiába ütötte fel főhadiszállását Cipruson, ahonnan ingajáratban röpdösött a közel-keleti fővárosok között, hiába a közvetett tárgyalás, amely missziója révén kibontakozott, az alapvető értelmezési eltérés nem változott. Persze, nem jogi vagy nyelvi problémáról van szó — ez csak a látszat. Valójában ezek a nézetkülönbségek arra vonatkoznak, hogy kifizetődik-e, sikeres lehet-e Izrael agressziója, elhódíthat-e újabb arab területeket? A BT-határozat francia és angol szövege közt egy névelőnyi eltérés van. Az előbbi szerint az izraeli csapatoknak vissza kell vonulniuk „a megszállt területekről” — vagyis minden, általuk megszállt területről. Az angol változatban azonban ez a névelő hiányzik: eszerint Izraelnek „megszállt területekről” kell visszavonulnia — vagyis bizonyos területekről, de nem minden területről. Szerinte éppen azt kell megtárgyalni, mely területekről vonuljon vissza. Egyiptom, természetesen, joggal hivatkozik az ENSZ alapokmányára, amelynek egyik alapelvét a 242-es határozat is leszögezi: vagyis nem lehet erőszakkal területet szerezni. Egyáltalán nem se kicsit, se nagyot, így eleve semmis és ellenkezik az ENSZ alapelvével az az „értelmezés”, hogy egyes területeket Izrael bekebelezhet, másokat — egy alkudozás eredményeként — pedig visszaadhat... Szadat elnöknek elvi álláspontja: nem mondhat le hazája egyetlen talpalatnyi földjéről sem. Izrael területi követelése nem a jogon, hanem az ököljogon alapul. Az ENSZ-ben El-Zajjat nagykövet, Egyiptom képviselője, ezt így fejezte ki: „Mi az igazság és a nemzetközi jog alapján állunk, és nem meletünk bele abba, hogy Izrael a dzsungel törvényét alkalmazza.” Tel Aviv elutasító magatartása miatt Egyiptom. Az ENSZ-főtitkár különmegbízottja, a múlt év kezdetén, Tel Avivban Az ENSZ- közgyűlés közel-keleti határozata felszólította Jarringot missziójának folytatására érthető okokból, készenlétben áll az új erőpróbára is. Szadat elnök mostanában sűrűn tesz látogatást a frontokon Golda Meir izraeli miniszterelnök Washingtonban tárgyalt Nixonnal Memorandum Kairó szerint nincs szükség közvetlen tárgyalásokra sem, mert maga a határozat kimondja a teljes csapatvisszavonást — ami pedig a biztos határokat illeti, kész elismerni Izraelt 1967-es határai közt, és békeszerződést kötni vele. Izrael erre nem mondhatott mást, mint hogy külön tárgyalás nélkül nem köt békét, a BT-határozatot pedig olyan „előzetes feltételnek” tekinti, amelyet nem fogad el. Ezzel lényegében bevallotta: nem a béke, nem a biztos és elismert határok közti nyugalom, nem az állami elismerés érdekli, hanem a területszerzés. Dajan izraeli hadügyminiszter ezt egyébként nyersen meg is mondta, amikor a Sínai-félszigeten megszállt egyiptomi erőd, a Tiran-tengerszorost ellenőrző Sarm-el-Sejk stratégiai jelentőségéről beszélt: „Inkább Sarm-el-Sejk béke nélkül, mint béke Sarm-es-Sejk nélkül.” Jarring, sok-sok hiábavaló utazgatás és megbeszélés után, tavaly februárban dűlőre akarta vinni a dolgot: memorandumában két összefüggő kérdést tett fel a szemben álló feleknek, hogy megtudja, érdemes-e egyáltalán folytatni misszióját. Egyiptomtól megkérdezte: hajlandó-e Izraellel békeszerződést kötni (tehát elismerni és határait tiszteletben tartani), amennyiben Izrael kiüríti a megszállt területeket? Izraeltől megkérdezte: hajlandó-e visszavonni csapatait a megszállt területekről, amennyiben Egyiptom elismeri 1967-es határai közt, és békeszerződést köt vele? Egyiptom mindenben pozitív választ adott, Izrael azonban nem. Ezután Jarring bejelentette, hogy felfüggeszti misszióját. Phantom-diplomácia Jarring közvetítő tevékenységének befagyasztását az amerikaiak felhasználták arra, hogy maguk lépjenek fel közvetítőként. így hangzott el a Rogers-terv, a Lisco-terv, így került sor az amerikai külügyminiszter és államtitkár közel-keleti utazásaira. De a fogadatlan prókátorok csak elfecséreltek egy évet: kísérleteik sorra kudarcot vallottak. Arab érdekeik védelmében árnyaltabb, méltányosabb közel-keleti politikát ígértek, türelemre intették Kairót, azt a látszatot keltették, hogy Izraelt igyekeznek engedményekre bírni... De a döntő kérdésekben nem léphették át árnyékukat. Izrael területi igényeit támogatták, Egyiptommal, Jordániával és Szíriával szemben. És miközben a közvetítő szerepét akarták eljátszani, újabb és újabb fegyverszállítmányokkal segítették Izraelt. Ezt a játékot a tények leleplezték. Egyiptom, amely azt remélte, hogy az amerikai kormány valóban nyomást gyakorol az izraeli vezetőkre, kiábrándult, és végül is nyíltan elutasította az amerikai manővereket. Az Egyesült Államok korábban annyi Phantom-gépet szállított Izraelnek, hogy vállalhatta a szállítások ideiglenes szüneteltetését. Ezt használta fel azután arra, hogy az arabokat méltányos közvetítő törekvéseiről győzködje. De Golda Meir ismét Nixonhoz utazott... Az izraeli kormányfő, washingtoni tárgyalásai után, megelégedetten méltatta Nixonnak azt az ígéretét, hogy fenntartja az erőegyensúlyt a Közel-Keleten. Ha ezt lefordítjuk közérthető nyelvre, akkor újabb amerikai fegyverszállításokról van szó. Amerika ugyanis „egyensúlynak” nevezi az izraeli fölény fenntartását. A kiszivárgott értesülések megerősítik: egyelőre Skyhawk-gépekkel pótolják a Phantomokat, és még Lance típusú rakétákkal is megtetézik ezeket — de talán a további Phantom-küldemények se váratnak magukra. Érthető, hogy Egyiptom — miközben őszintén kívánja a Jarring-misszió felújítását, hiszen érdekelt a Biztonsági Tanács határozatának végrehajtásában, a válság békés rendezésében — felkészül az esetleges újabb erőpróbára is. Segíti ebben igaz barátja, a Szovjetunió, amely a két ország barátsági és együttműködési szerződése alapján, támogatást nyújt Egyiptomnak védelmi képességének növelésében. RUDNYÁNSZKY ISTVÁN