Lobogó, 1976. január-június (18. évfolyam, 1-26. szám)
1976-05-13 / 20. szám
AZ OKTATÁSÜGY TÖRTÉNETE (5.) Tessedik és Csokonai A Rákóczi-szabadságharcot leverték. A megtorlást ismerjük. Ami pedagógiai vonalon következett ezután két korszakra tagolható: a gyarmatosító Habsburg-abszolutizmus (1711—1790), valamint a feudalizmusból a kapitalizmusba való átmeneti korszak közoktatásügye (1790- 1848), a két hosszú szakasz között pedig ismét nagy egyéniségek, irányzatok vonják magukra figyelmünket. Tessedik Sámuel forradalmi újításai, a magyar jakobinusok, majd a reformkor nevelési koncepciója, erőteljes törekvései követik egymást. A Szatmári béke (1711) utánMagyarországra a gyarmati sors árnyéka borult. Az előző fejezetekben vázolt mozdulatlanság és süket csönd ismét megülte az országot. A feudalista oktatási módszert főként a protestánsokbírálták. Számuk elenyésző. Bél Mátyás Pozsonyban például korszerű tantervet vezetett be, ő adott elő először Magyarország történelméről és földrajzáról. A legendás hírű, debreceni Hatvani István professzor először tanított vegytant, növénytant és orvosi élettant. Úgy vélték, az ördöggel cimborál. E lényegében elszigetelt törekvések nem tudták emelni a közoktatás alacsony színvonalát, a néptanítók elsősorban kántori, sekrestyési teendőket láttak el. A falvakban éleik olvasást és hittant tanítottak. A felvilágosult abszolutizmus (Mária Terézia: „Az iskolaügy politikum, mindig is az maradt") 1777-ben revízió alá vette a kérdést. Az I. Ratio Educations (Nevelési Rendszer) Örményi József, Terstyánszky Dániel és Kollár Ádám tervei nyomán elsőként rendezte a magyar közoktatást teljes egészében. Óriási lépés volt ez a polgárosodás felé. A rendelet az országot tankerületekre osztotta, élükre világi főigazgatókat nevezett ki. A Ratio a kibővített tananyagon kívül módszertani utasításokat is tartalmazott. Az első nagyszabású pedagógiai könyv volt. De ... Az alsófokú iskolák látogatását nem tette kötelezővé. II. József e nyomon haladt, ő már rendeletbe adta a 6—12 éves korig való iskolakötelezettséget. De az 1784-ben minden tanítótótól a német nyelv ismertét követelte meg, ami nagy ellenállást szült. Sokkal nagyobb figyelmet érdemel Tessedik Sámuel pedagógiai működése. 1767-ben került Szarvasra, ahol felismerte az Alföld parasztságának hallatlan gazdasági és művelődési elmaradottságát. Úgy vélte, ezt csak erős, gyakorlati oktatást is nyújtó népneveléssel lehet gyökeresen megváltoztatni. 1780-ban nyitotta meg „gyakorlati gazdasági, szorgalmatossági” iskoláját; az elméletet az ipari és mezőgazdasági tevékenységgel kapcsolta össze. Pedagógiai géniusz volt, egy második Apáczai. Magyar, német és szlovák nyelven tanított, növendékei kb. hatvanféle munkát végeztek. Olyan sikereket ért el, hogy a bécsi udvar is felfigyelt rá. Kiváló gazdatiszteket és néptanítókat nevelt, 1799-1806 között pontosan 64-et bocsátott ki. Német földön és Olaszországban is nagy híre volt már. De ... az egyház, amelynek jeles képviselői legszívesebben oly sötétséget honoltattak volna a hívek fejében, mint a reverendák szövete, gyűlölettel fordultak a parasztbarát tudós ellen, és elkövették a legaljasabbat, ami elképzelhető: a parasztokat lázították ellene. Virágzó mintagazdaságát egy éjszaka megvadított bikákkal tapostatták pocsékká. Panaszára ezt válaszolták: „Ha nem ültetett volna gyümölcsfákat, most a bikák nem pusztítanák el azokat”. Nevezték vakondoknak, mert talajjavítási kísérleteiket végzett; tudatlannak, mert gyakorta éjszaka is tanult; bálványimádónak, mert iskolájának homlokzatára a kereskedelmet és ipart jelképező szobrokat állított. Tessedik megtört és visszavonult. Nem sokkal élte túl iskolájának kudarcát. A magyar jakobinusok, akik a nemesi kiváltságok eltörléséért, a jobbágyság felszabadításáért, a demokratikus köztársaság kikiáltásáért harcoltak, követeléseikben megfogalmazták a népoktatás kiterjesztését is. Leszögezték: a vékt hit és tudatlanság a papok, nemesek és királyok további uralmát biztosítja. A leleplezett mozgalmat követő kivégzések és súlyos börtönbüntetések azonban ezt is elsöpörték. És az elnyomás fokozódott. 1806- ban adták ki a II. Ratio Educationist, ami a bécsi udvar törekvéseinek céljait szolgálta, és a számunkra oly fontos elemi iskolákra vonatkozóan semmi újat nem tartalmazott. Közép, és felső szinten viszont visszaesést jelentett: a reáltárgyak helyett a latin nyelv óraszámát szaporították. Ismét itt tartottunk... Azok a néptanítók, akik hittek abban amit csinálnak, és igyekeztek kitörni a szűk lehetőségek köréből, az a sok névtelen ember, kiket nem sorolhatunk fel, csak ismeretlenül tiszteleghetünk emlékük előtt, az olyanok, mint a Gárdonyi megírta Lámpás megkínzott és öntudatos néptanítója, ezek az emberek keserű kenyeret ettek. Mindegyikük azért nem volt ismeretlen. Az egyiket Csokonai Vitéz Mihálynak hívták. A költő 1799- ben Csurgón vállalt tanítói állást az ínségtől űzetve. Éhezett, a tantermet nem volt mivel fűteni. Személyisége viszont melegített és világított. Kétségbeejtő, hogy milyen fiatalon pusztult el. Ady írta róla: „S amikor a hajnal szétharsant, Rongyos mécsese lánginál. Furcsát látott, s szomorúan halt meg Csokonai Vitéz Mihály” BARÓTI SZABOLCS A budai egyetem megnyitó ünnepsége Mitterpacher Lajos egyetemi tanár, az agrártudományok egyik megalapítója Bél Mátyás, a 18. század kiemelkedő tudósa és tanára