Lobogó, 1979. január-június (21. évfolyam, 1-26. szám)

1979-01-04 / 1. szám

m A KRUMPLI HÁROMSZOR Burgonyás nemzet-é a magyar? Néhány asztalt — minisztériumokban, intézményekben — elismerésekkel, kimutatásokjavaslatokkal „terítettek”. A körülülők „átrágva” a sok gondolatot és számot, már azt is tudták: mennyi legyen, miért annyi, mire, hogyan használható a soron következő burgonyatermés. Magam a terítékek mellett az étrendet kerestem, kérdeztem: nemzeti mivoltunk sikeresen félreismertetett jelzői, hogy lovas, hogy gulyás, hogy és a többi, kiegészíthető-e a burgonyás nemzet-e a magyar? A termelő gazdaság igazgatója igenlően dohog: „Tudnám, hogy mit esznek a magyarok ezen a tömérdek rizsen!” A termést felvásárlók egyik igazgatója szerint: „Nem, sose lássam, otthon sem.” Megnyugvással maradok a döntetlennél: félig igen, félig nem. Jóleső érzéssel tapasztalom, hogy a statisztika a közvélemény valóságán alapszik: hazánkban ugyanis az évente egy főre jutó burgonyafogyasztás az utóbbi évtizedekben a felére esett vissza, 130 kilóról 60—65 kilóra. Roppant hatásos most azt mondani: „Na tessék, a termés viszont kétszeresére emelkedett.” * Végül is: hogyan csinálják? Sárközi Ferenccel, a MÉM Mezőgazdasági Főosztályának főmunkatársával beszélgetek: — Nehéz növény a burgonya. A természeti tényezők, ennek következtében a termés nem befolyásolhatók. A hozam ingadozása pluszban, mínuszban a 20—25 százalékot is elérheti. Magyarország nem tartozik a burgonyatermeléshez kedvező zónához. Ha nálunk többlet a 25 százalék, a nagytermő országokban még inkább így van. Többletünket értékesíteni nehéz dolog. Ha nálunk mínusz a 25 százalék, így van Nem is oly régen szinte mindenkinek asztalán terítékre került a kérdéshalmaz: mi történt? miért van ennyi burgonya? mi lesz vele? „Én erre a sárgára esküszöm . . .’ másutt is. A hiányzót külföldről pótolni drágább mulatság, mint itthon többet termelni. — Körbejárogatjuk a gumót. Vágjunk bele: van egyenes út? — Kötelességünk annyit termelni, amennyi a mindenkori szükségletet fedezi. — A válasz egyértelmű. És a végrehajtás módszerei? — Ott kezdeném, hogy a hatvanas évek elején hazánkban 50—60 ezer hektáron termeltek burgonyát. Hosszú lenne az okokat sorolni, lényege az, hogy a termőterület a hetvenes évekhez közeledve, 22 ezer hektárra csökkent. Egyúttal a hazánkban ismert fajták öregedtek, genetikai képességük leromlott, a csökkenő vetőterületen az átlagnál is kevesebb termett. A szükség parancsolt: csináljunk rendet! — Amennyiben? — Termelési koncentráció. — Részletekben? — Új fajtákat keresni, honosítani a hazai adottságokhoz. Kialakítani a burgonyatermelésre specializált, szakosított gazdaságokat. Az országban mintegy 130 ilyen van. Részükre biztosítani a termeléshez szükséges teljes körű ellátottságot. Vagyis, nemzetközi együttműködéssel, állami támogatással a vetőgumót, a termelési technológia gépeit. És biztosítani, garantálni a piacot, a termelési és felvásárlási szerződések tiszteletben tartását, a felvásárlási ár módosítását. — Jelenleg tehát? — A hazai igényeknek szükséges burgonyamennyiség 90— 95 százalékát a nagyüzemek termelik. Évről évre, biztonságosan. — A százhoz szükséges 5— 10 százalékot? — A nem nyilvántartott kistermelők. Háztájiban, kertjeikben, részben piaci eladásra, részben saját felhasználásukra. Eddig a kiló dicsérete — a mennyiségé. Anyám, feleségem, anyósom, gasztronómiát kedvelő barátom viszont hozzáteszi: „Egy kiló krumplira van szükséged? Vegyél kettőt!”