Ludas Matyi, 1957 (13. évfolyam, 1-45. szám)
1957-10-10 / 34. szám
"Vacsora feefcesbe" -érmecskéket ettek Ausztriai Annamódra és utána feketét ittak. Ernő réveteg tekintettel nézte Mancikát, aki Gina Lollobrigida-módra hordta a haját és éppen a kávéját kavargatta, majd amikor ezzel végzett, az alpakka-kiskanalat egy könnyed mozdulattal retiküljébe csúsztatta. — Sobri Jóska-módra. — Mit csinál? — kérdezte Ernő rémülten és nyugtalanul körülnézett az étteremben. — Megőrült? Azonnal tegye vissza! — Fél? — mosolygott Mancika kissé gúnyosan. — Minek az magának? — suttogta a fiú. — Ha valaki meglátta... Azonnal tegye vissza! — Elviszem emlékül... A mai este emlékére... Ernő buta képet vágott. — Akárhányszor előveszem majd ezt a kiskanalat, mindig magára fogok gont dőlni. Tudja mit? Elnevezem ezt a kiskanalat Ernőnek. Nem. Ernőcskének, mert ez csak kiskanál... A fiú csak hebegni tudott és közben azon tűnődött, vajon mit tett el még emlékbe ez a lány? Nagy megnyugvással látta, hogy a virágváza, az asztal, a pincér, a főpincér és a háromtagú zenekar meg a helyén van. Ekkor egy mentőötlet jutott az eszébe. Közelebb húzta székét a lányhoz és komor arccal így szólt: — Mancika, egy ilyen vacak kiskanálért nem érdemes lebukni. .. Közönséges alpakka-kanál ez ... De volna egy javaslatom ... Hajoljon közelebb .. Most alaposan kitanulmányozzuk a terepet, aztán zárás után visszajövünk és kirámoljuk az egész üzletet. . . Mancika elsápadt. — Csak arra kérem — folytatta Ernő suttogva — hogy vegyen fel tornacipőt és hozzon magával egy kötelet, egy nagy konyhakést, egy zsákot és egy fűrészt. Az álarcokról majd én gondoskodom .. . — Maga? Maga!? — dadogta a lány és nagy szemeket meresztett. Ernő lehajtotta a fejét. — Igen. Most már mindent tud. Nem az első esetem. Mestere vagyok a szakmának. Azért mondtam az előbb magának, hogy nem érdemes elcsórni azt a nyamvadt kiskanalat ... Nincs benne semmi fantázia . .. Piti üzlet . . . Nagystílűnek kell lenni, drágaságom . . . — Azt. .. azt mondta, hogy . . . könyvelő ... — Az is vagyok, de csak nappal. Éjjel azonban ezzel foglalkozom . .. Az álnevem Rodrigó. . . Majd meglátja, hogy milyen nagy tekintélyem van a vagányok között . .. Mindenki csak úgy emleget: a Nagy Rodrigó ... Mancika lehúnyta a szemét. Közel volt az ájuláshoz. — Fizessünk és menjünk! — [lihegte elkínzottan. — De előbb tegye ki a kanalat a táskájából, mielőtt kitörne a balhé! — parancsolta Ernő. A lány remegő kézzel engedelmeskedett, aztán fizettek és távoztak. Alig léptek ki az ajtón, Mancika futásnak eredt. Ernő utána. — Álljon meg! Halló! Álljon meg! — kiáltotta a fiú nevetve. — Csak tréfáltam. Nem vagyok rabló. Könyvelő vagyok. Nappal. Éjjel meg magáról álmodom ... Nagyon kérem, álljon meg! A lány megállt. — Ez biztos! — Esküszöm. Csak azért csináltam az egészet, hogy visszategye a kiskanalat. Könnyes szemmel, boldogan rebegte Mancika: — Édes, kis rablóm, de megijesztett. Megbékélve, szerelmesen összebújva indultak el hazafelé. Mancika séta közben arra gondolt, milyen okos volt, amikor a hamutálcát is eltette emlékbe. Akárhányszor rápillant majd, mindig eszébe fog jutni ez az izgalmas este és Ernő. M. Gy. Nem is ritka! (Olvasmányos cégtábla) Szűr-Szabó József rajza (TANÁCS) VÁLLALAT, A BELKERESKEDELMI MIN* FELÜGYELETE ALATT) sital