Ludas Matyi, 1968 (24. évfolyam, 1-52. szám)
1968-07-11 / 28. szám
, hány emberes önffigy eljéza barátommal a kávéházban találkoztam. Már amikor leült mellém, észrevettem, hogy nagyon szomorú és amikor az arcába néztem, valósággal megdöbbentem: zacskós szemek, petyhüdt bőr, ráncok és redők. „Istenkém, mondtam magamban, mennyire megöregedett!” Aztán faggatni kezdtem: — Mi történt? Mi bajod? — Már csak hárman vannak — mondta Géza elgondolkodva, majd mint a gyerekek, számolni kezdett a bal kezén. — Egy meg egy, az kettő, meg egy, az három ... Igen, hárman vannak ... — Kicsodák? Kikről beszélsz? — Néhány évvel ezelőtt összeszámoltam, hogy hány emberrel kell összevesznem ahhoz, hogy kész legyek ... Hosszas számolás után rájöttem: tíz emberrel kell összerúgnom a port és akkor végem ... Mindennek vége... Tíz emberes voltam és azt hittem, hogy nagyon gazdag vagyok... Te hány emberes vagy? — Nem tudom — dadogtam. — Még nem számoltam ... — Akkor még azt hittem, hogy nyugodtan nézhetek a rossz napok elébe, bőven futja a készletből frontátvonulásra, késhegyig menő vitákra és némi őszinteségre is... Nos, hány emberes vagy? — Most számolom ... — Csak a fontos embereket számold össze, de precízen. Egy barátom rosszul számolt, azt hitte, hogy hat emberes és mire észbe kapott, hogy csak öt embere van, már az idegszanatóriumban ápolták. — Tíz embered volt és most már csak három van ... Ezek szerint hét emberrel vesztél össze... Nem is tudtam, hogy ilyen veszekedés vagy ... — Én? — tiltakozott Géza. — Én vagyok a legbékésebb ember a földön. A feleségem szerint birkatürelmem van. — Hét ember az mégiscsak hét ember! — Az összeszámolás óta évek teltek el. Hosszú-hosszú évek. — Akkor is. — A feleségem négy emberes volt és egy év alatt elfogyasztotta őket. Én nem. Én spóroltam. Állandóan azt mondogattam magamnak: „Ne légy könnyelmű, Géza fiam! Gondolj a holnapra! Ha mind a tíz emberrel összevesztél, elintézett ember vagy... Jól oszd be őket és takarékoskodj!” Szegény fiú nagyon ideges volt. Miközben beszélt, arcán ideges rángások futottak keresztül. A kávéja érintetlenül állt az asztalon. — Volt egy barátom, az hat emberes volt, hat embertől függött, és egy értekezleten mind a hattal egyszerre veszett össze... Amikor elment, zsebredugott kézzel hetykén fütyörészett. Én azonban nem vagyok lámpólós természetű. Talán csak egyszer, egyetlen egyszer voltam könnyelmű. Születésnapom volt és azon gondolkoztam : mivel szerezhetnék örömet magamnak? S aztán rájöttem, ha jól odamondogathatnék X.-nek. És megtettem, összevesztünk és azóta se köszönünk egymásnak ... De bizonyisten megérte! Géza cigarettára gyújtott, kortyolt egyet a hideg kávéból, aztán így folytatta: — Tíz emberes voltam és most már csak három van belőle ... Mi lesz, ha ezekkel is összeveszek? Mi lesz? Semmi... Akkor végem ... S tudod milyen könnyű három emberrel összeveszni? Hajjaj !... Közben én is összeszámoltam: hány emberrel kell öszszevesznem ahhoz, hogy ... Gazdag voltam és úgy néztem Gézára mint egy gazdag ember a szegény emberre. Nekem még bőven volt kivel összevesznem. — Véleményem szerint — mondta Géza — felhívást kellene intézni az emberekhez, számolják össze, hány emberrel veszhetnek össze és aztán éljenek e szerint. Mondtam, hogy majd gondolkozom a dolgon. Géza megköszönte, majd fáradt, öreges léptekkel kitotyogott a kávéházból. Én pedig leültem megírni ezt a cikket, hogy megkérdezzem a kedves olvasótól: Hány emberes ön ? Mikes György GYORS FEJLŐDÉS IDEGENFORGALOMn Én® — Sajnos, uram, be kellett zárnunk a mecsetet, mert az üvöltő dervisek elmentek beat énekesnek ... Hegedűs István rajta AGGÓDÓ SZÜLŐK — Vigyázz a szurkolásnál, Jancsika, nehogy megvágd magadat! EBÉD KÖZBEN — A csontokat, édes fiam, összegyűjtjük az őstörténeti múzeum részére !