Lyukasóra, 2002 (11. évfolyam, 1-12. szám)
2002-08-01 / 8. szám
karnak, de a legjobb esetben is olyan általánosságokat fogalmaznak meg, aminek egy-egy adott szituációhoz vajmi kevés köze van. A vitathatatlan tény: Jókai önmagához méltatlan helyzetbe keveredett. Istent csináltunk belőle, s ő azt megunta, döbben rá utólag Róza. Az igazi ok azonban az író korai állapota lehetett. Talán merész a feltételezés, de valószínűnek tartom, hogy valamennyi szereplőnek szerencsésebb lett volna - nem számítva persze az ebből hasznot húzókat -, ha Jókai élete idejében, békésen véget ér, és ez az oly sokak számára kínos intermezzo kimarad belőle. Az utókor távlatából könnyű flegmáskodni, fölényes kívülállóként ítélkezni, ahogy meg is teszik egyesek, mégsem hiszem, hogy akadna bárki, aki őszintén - akár az adott korban, akár máskor - örömmel, vagy békés beletörődéssel viselne egy hasonló eseményt mondjuk saját családjában. Hiába a megfellebbezhetetlen vélemények, hiába a dokumentumok pró és kontra, bárhogy is történt, bármi is az igazság ebbe az ügyben, Jókait csak sajnálni lehet, Fesztyéket pedig megérteni. („...az őrültek házába akartatok záratni", Jókai Mór kiadatlan levelei és Feszty Árpádné Jókai Róza visszaemlékezései. Enciklopédia Kiadó.) Wutka Tamás Веке Albert négy művéről Lakájok és hulló csillagok Szempontok egy hiteles magyar irodalomtörténethez A címben szereplő „lakájok" azokat a kurzuslovagokat jelentik, akik politikailag kiszolgálták a Rákosi- és Kádárrendszer kultúrpolitikáját, akiken az idő és a kor túlhaladt ugyan, és mára hulló csillaggá kellett volna válniuk, de még nem hunytak ki. Веке Albert könyvében elutasította a marxista szempontú irodalomtörténet írást. A kötet és a szerző irodalomszemléletének legfontosabb eleme, hogy megpróbálja visszaállítani a polgári korszaknak azokat a klasszikus esztétikai értékeit, amelyeket az elmúlt évtizedekben alkot itó marxista irodalomtörténészek tagadtak, illetve eltorzítottak, vagy megpróbálták teljesen eltüntetni a köztudatból. Ezeknek az értékeknek a jelenlétét hangsúlyozza Bárrány Tamás, Buda Ferenc, Csoóri Sándor, Döbrentei Kornél, Fekete Gyula, Galgóczy Erzsébet, Gyurkovics Tibor, Hernádi Gyula, Hubay Miklós, Jókai Anna, Karinthy Ferenc, Sarkadi Imre, Szakonyi Károly, Szalay Károly, Tornai József műveiben. Веке Albert tanulmányában kiemeli, hogy egy irodalmi alkotás megítélésénél egyedüli jogos és főleg hiteles szempont az esztétikai hatás meglétének vagy hiányának a vizsgálata, amellyel több fejezeten át foglalkozik a szerző, tisztázza az esztétikai hatás fogalmát, amely nem azonos a puszta gyönyörködtetéssel, ezután tér csak át az esztétikai hatásformák taglalására. Ha egy mű erkölcstelen, megakadályozza az esztétikai hatás létrejöttét, illetve az esztétikai gyönyörkeltést. Majd az „író iparosok" kerülnek bonckés alá, akik az elmúlt rendszer eszközemberei voltak. Веке Albert külön kitér az írói és az olvasói élmény fontosságára, hiszen csak a mélyen átélt személyes élmény válhat az íróban mint közvetítőben tartalommá, vagyis irodalmi alkotássá. De „az irodalmi érték tulajdonképpeni megvalósulása tehát végső soron nem a tartalom és nem az élmény, mert ezek csak a közvetítő láncszemek, hanem a végső megnyilatkozási formája, tulajdonképpen megvalósulása: az esztétikai hatás". Ez a tanulmány az első kísérlet, amely megpróbálja helyreállítani az eltorzított irodalmi kánonunkat - esztétikai rendszerben gondolkodva, függetlenítve az elmúlt rezsim politikájától, ehhez azonban a művek mélyebb vizsgálatára van szükség. Ez a munka alapvetése, elvi összefoglalója egy későbbi átfogó és elemző műnek. (Szenes Molnár Társaság, Budapest, 2002.) Röpirat az irodalom védelmében Manapság ritkaságnak számít röpirattal találkozni, de ebben az esetben erről van szó, hiszen Веке Albert összeállításában a magyar irodalom jelenlegi torzulásaival szembesíti az olvasót. Mindezt nem kívülállóként teszi, mert több évtizede él az irodalom közelében, mint irodalomkutató, kritikus és nyugalmazott egyetemi tanár. Már a bevezetőben kitér arra, hogy a mai érettségizettek az egyetemi felvételi vizsgán a „Kit ismer a mai magyar élő írók közül?" kérdésre: Esterházy, Spiró, Konrád, Eörsi, Nádas, Petri és Kornis neveit sorolják. Ez független attól, hogy az illető ifjú hol érettségizett, mert Záhonytól Sopronig minden középiskolában elsősorban ezeket a neveket tanítják, s ennek - a szerző szerint - egyetlen oka van: az alternatív tankönyvek használata. Oktatási ügyként célul tűzi ki a 4. osztályos gimnáziumi irodalom tankönyvek átdolgozását, illetve kiegészítését. Legfőbb feladatként a Röpirat a nemzeti és művészeti szempontból való igazságos értékrend kialakítását jelöli meg. Megállapítja, hogy ezeknek az íróknak „megvan a szerény tehetségük, de társadalmi és irodalompolitikai szerepüket és hatásukat jóval túlnövelték tehetségük méretein". Külön kimelet a szerző Petri György költészetével kapcsolatban, hogy „esztétikai szempontból annyira színvonaltalan és... erkölcs nélküli, hogy műveivel kapcsolatban esztétikumról egyáltalán nem is beszélhetünk". Eörsi melyik „művével" bizonyította, hogy egyáltalán nagy költő lenne, hiszen csasztuskákat írt? „És mivel bizonyított Kornis vagy Spiró? Hol vannak a remekműveik? Vagy Konrád, Nádas és Esterházy vontatott, verejtékszagú, mondvacsinált és affektáltan modernkedő írásai talán a nagy írók közé emelik őket?" Konrád György A látogatókról azt írta Karinthy Ferenc, hogy „Bágyadt, kissé unalmas, proletár bűzös regény". На Веке megállapítását átgondoltan olvassuk, akkor teljes mértékben egyetérthetünk vele, mely szerint „nagy írónak lenni nemcsak tehetség dolga, hanem társadalmi tisztánlátás és jellembeli következetesség is kell hozzá... aki tehát a képességeit arra használja föl, hogy lealázza azt a nemzetet, amely őt eltartja, kicsinyli és lebecsüli hazája teljesítményét, s ócsárolja azt az országot, amelynek a ke-