Lyukasóra, 2019 (28. évfolyam, 1-8. szám)

2019-01-01 / 1. szám

HIC ETNUNC Szabó Lőrinc „sárga láng"-nak fordította, Kosztolányi pedig az éjjelén szó rímkénysze­re miatt, némi képzavarral, fénycsóva helyett „csóvafény”-nek. Nem egyedülálló a világlí­rában a tigris bundáját lángolásként ábrázolni. Találó kép például Ono Bushi képe, melyben a tigris bundáját lángoló napraforgónak látja: „ Mint a tigris, / körös-körül lángol a napra­­forgó. ” (Ono Bushi: Macska, napraforgóval: Kosztolányi Dezső fordítása) Gryllus Vilmos közkedvelt, Tigris című gyerekdalocskájában szintén ezt a sárga-fekete színjátékot énekli, ám a gyerekdalban a tigrisnek nemcsak a sár­ga-fekete bundája lángol, hanem a szeme is: „Sárga-fekete, sárga-fekete, /jön a dzsungel fenegyereke! / Fekete-sárga, fekete-sárga, / fűzként lobban szeme lángja. ” Két kínai köl­tő, Li Sang-jin és Li Taj-po versének magyar műfordítására is rátaláltam, amelyekben egy­aránt jáspishoz hasonlítják a költők (vagy a fordítók) a tigrist. Nem tudom, egymástól füg­getlen költői vagy fordítói leleményről, vagy a műfordítók egymásra hatásáról van szó: „csodálatos jáspis-tigris” (Li Sang-jin: Ódon rege - Kosztolányi Dezső fordítása); „Mint a tigris háta sávval / Ivlik a jáspis-híd által ” (Li Taj-po: A porcelán pavilion - Kaffka Margit fordítása). A jáspis szennyezett kvarckristály, más szóval féldrágakő, melynek több színvari­ációja is előfordul, de a sárgásaz angol nyelv­­területen tigrisbőr jáspisnak (tiger skin jasper) is nevezik. A tigrist mint a növényzetbe bele­kapó lángolást a képzőművészetben legplasz­ BOZÓK FERENC tikusabban talán Henri Rousseau festette meg, a Tigris, trópusi viharban című festményén. A „vámos” Rousseau egyébiránt nagyon szeret­te a tigrisábrázolást, sok szép tigrisképe közül talán a legemlékezetesebb az az önarckép, me­lyen tigris hátán lovagol és közben ukulelén játszik. A vad, heves ragadozó, a tigris és az ártatlan prédaállat bárány ellentét-párhuzama számos alkotásban megjelenik a világiroda­lomban. Blake is él ezzel a párhuzammal. A ta­pasztalás dalaiban (The Songs of Experience) közölt Tigrisnek direkt előzménye Az ártat­lanság dalaiban (The Songs of Innocence) korábban közölt A bárány című Blake-vers: „Bankám, ki nevelt? / Barikám, ki nevelt? / Mondd, ki adta éltedet, / S parti réten jó fü­­­vet: / 5 adta rád ez örömöt, / Fényes gyapjú­­köntösöd: / 5 gyengéd bégetésedet, / Mely vi­­dámít völgyeket?" (Weöres Sándor fordítása) Az ártatlanság dalaiban a gyermekkor naiv, tiszta tapasztalatlanságait bemutató versek sorjáznak. A tapasztalás dalaiban ezen versek párversei találhatók, a felnőttkor tapasztala­tokkal és bűnökkel is terhelt nézőpontjából. A bárányról és tigrisről szóló versben egyaránt a Teremtőre, Alkotóra kérdez. A Tigrisben rácsodálkozik, hogy a bárány­nak és a tigrisnek ugyanaz a teremtője. Blake mint hívő költő nyilván a bárányképben Jézusra is utal, azonban a jé­­zusi szelídség párhuzamaként hiba lenne a tigrisben a sátánt keresnünk mint Jézus ellenté­tét. Az igazi ellentét inkább ott feszül, hogy a tigris ragadozó, a bárány áldozat, a tigris felfal, a bárány pedig az, akit felfal­nak. A tigris vad, a bárány szelíd. Saját sze­mélyiségünk kibékíthetetlen összetettségeire is gondolhatunk. Mindannyian voltunk már életünk során tigrisszerepben és báránysze­repben egyaránt. Juhász Gyula is megtalálja ezt a vad, kezelhetetlen tigris - szelíd, kezes bárány párhuzamot az Irma című szerelmes versében. A szerelmes férfiben lévő kettőssé­get mutatja fel: „ Ha szelídség kell néki, mint a bárány, / Úgy hevernék én édes nyoszolyáján, / Ha vadság kell, hát marcangolni tudnám, / Mint tigris, forrón, vágyakozva, durván. ” Juhász Gyula nagy felfedezettje, József Attila is kifejezésre juttatja az emberi szív ambiva­lenciáját, ám a Csak az olvassa... című versé­ben a ragadozó tigrishez párhuzamként nem a préda bárányt, hanem a préda őzet rendeli hozzá: „szívében néha elidőz­­ a tigris meg a szelíd őz". Különleges versnek tekinthető Reményik Sándor A szent vegetáció című ver­se, ahol ő a bestiális tigrisvadság ellentéteként nem bárány- vagy őzikeszelídséget rendel, hanem a növényi létfonna passzív, védtelen, de békés, senkinek sem ártó szelídségét: „Az állattól, mely ágaskodik bennem, / Futva futok a növényvilághoz, / (...) Mert állat bennünk minden, ami rút, / És minden, ami szép, talán növény (...) / Mi szebb: csattogó tigris-foggal járni / Vérre és kéjre mindig szomjasan,­­ / Vagy óriásfaként nyugodtan állni, / Mindegy, hogy lombosan, vagy lombtalan? ” A tigrisnek és prédájának kegyetlen játszmáját szépen áb­rázolja Leconte de Lisle is az éhes, prédában reménykedő tigrist megképező, Bozót című versében: .....nem látni dámvadat, remegve habozót, / gazellák léptitől se reszket a bo­zót. / Az éhség se marja fel mozgó sovány ha­sát, /és összekuporál, halálos némaság;...’’ (Kosztolányi Dezső fordítása). A magyar költészetben olykor a női szép­ség veszélyét, vagy a női ármányt, kiszámít­hatatlanságot nevezik tigrisnek. Itt van példá­ul Csokonai Vitéz Mihály Az elszánt szerető című verséből egy idézet: „Jaj, fuss a szé­pektől, / Mint a tigrisektől, / Jámbor lélek!" Vagy Tompa Mihálytól: „Te nőarcú tigris... kétszer gonosz lény ” (Borics és Prezsava). De természetesen a leggyakoribb a nyers vadság, vagy gonosz­ság szimbólumaként: „Zordon szikláknak szírijei közt nevelt / Vad,­­ Tigris emlő szoptata tégedet" (Vörösmarty Mihály: A kegyetlen emberről) „Ott a tigris, üvöltözve ! Vérszemmel néz szerteszét” (Petőfi Sándor: A sivatag lakói) A tigris negatív irodalmi megítélését talán felerősítette, hogy például Kipling A dzsungel könyve című könyvének a tigris az egyetlen egyértelműen negatív, egyértelműen gonosz állatszereplője. A tigris alakja olykor oldottabb, humorosabb írások­ban is megjelenik. Márai Sándor például a plátói szerelmet vegetáriánus tigrishez hason­lítja. Vagy itt van például egy vers a magyar félmúltból: „Én vagyok a / szörnyű tigris. / nálam szörnyebb / tigris nincs is. ’’ (Orbán Ottó: Tigris) A különböző történelmi korok emberei gyakran gondolták, hogy a tigris ve­szélyes az emberre. Most már belátjuk, hogy mi is veszélyesek vagyunk rá. Vagy ahogyan Bernard Shaw mondaná: „Amikor egy ember megöl egy tigrist, azt sportnak hívják, amikor viszont a tigris akarja elpusztítani az embert, azt kegyetlenségnek.” William Blake és Tigris című verse saját illusztrációval

Next