A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára 1. A-GY (1967)
A, Á - aroma - árpa - arrogáns - arszlán - árt[1]
180 aroma Szók.275, MSFO u. 125. sz. 23; Kniezsa: Szlisz. 791 ; Sulán: MNy. 52: 312; Abajev: Etős. 1: 75, 185; Palló: UrAlt Jb. 31: 246. 4 Vasmer: Russ Et Wb. 1: 29.) aroma 1416 U./1450 k.: „kénetéckel z, aromatackal éltettetne vala" (Bécsi K. 52); 1416 U./1466: aromatackat gr. (Münch K. 105); 1552: aromait gr. (Helt: Bibi. 4:65: NySz.); 1700: aromákat gr. (D. Ember Pál: Sz. Siklós 274: NSz.); 1815: arómai sz. (Kazinczy: Munkái 9: 270: NSz.); 1892: Aróma (Kovács: LatEl. 48); 1: 1. 1416 U./1450 k.: 'fűszer; Gewürz' (1. fent); 2. 1807/1894: 'zamat; Geschmackillat; Duft' # (Kazinczy: Lev. 5: 150: NSz.); 3. 1879: 'aromaanyag ; Geschmacksstoff' # (MagyLex. 1 : 524). — Szerös 1817: Aromás (Domby M.: Csokonai 45: NSz.). Latin eredetű; vö. lat. aroma [többes szám aromata] 'fűszer'; ez a gör. cigcosua 'ua.' átvétele. A latinból bekerült számos európai nyelv szókészletébe ; vö. : ang. aroma; ném. Aroma; fr. arome; ol. aroma: 'aroma'. A magyar alakváltozatok közül a régi arommata, aromata a latin többes, az újabb aroma stb. pedig az egyes számú alak átvétele. A szó 2. és 3. jelentése az eredeti 'fűszer' jelentés alapján keletkezett. Hasonló jelentésfejlődés figyelhető meg más nyelvekben, így a németben, franciában stb. is. Kovács, LatEl. 48 ; Réthei Prikkel: NyK. 29: 334. EtSz. : árpa 950 k.: „o rovgxoi TÓV agjraerj yevéodai JigoexQivav agyovxa" [a türkök pedig jobbnak tartották, hogy Árpád legyen a fejedelem". Moravcsik Gyula fordítása] sz. szn. (OMOlv. 7); 1268: Árpa hn. (Csánki 3: 493); 1395 k.: „Ordeum: arpa" (BesztSzj. 469.); 1862: arpa (CzF.); — árpa (MTsz.). 1: 1. 950 k.: ?'egy fajta gabona; Gerste' (1. fent); 1323: 'ua.' (OklSz.); 2. 1577 k.: 'a szemhéj daganatos gyulladásai; Gerstenkorn (am Auge)' (OrvK. 80). Ótörök eredetű; vö.: ujg.arpa (TMa.3:40); CC. arpa; oszm. arpa; kirg. arpa; csuv. arpa; arpa; 'árpa'. Megfelelői a törökség minden ágában, valamint a mongolban és mandzsuban; vö.: mong. arbai; kaim. arbai; madzsu 'árpa' (EtSz.). E szócsoport valószínűleg iráni eredetű. — A 2. jelentés alaki hasonlóságból magyarázható, de talán a lat. hordeolus 'árpa a szemhéjon', orvosi lat. hordeolum 'ua.' tükörfordításaként keletkezett; vö. lat. hordeum 'árpa'. Vámbéry: NyK. 8: 127®, MBölcs.: 137; Budenz: NyK. 10: 77; Bálint: Párh. 2; Gombocz: MNy. 3: 25; BTLw. 38 ; EtSz. 1 ; Räsänen: FUF. 24: 252; Szóf Sz.; Németh: K. Csoma-Eml. 92; Voprlaz. 12/6: 131; Gyóni: Görgely Sz. 19; Róna-Tas: I. OK. 23: 329; arrográns 1808/1894. ,,a' Bécsi Annalisták tónusában . . . , mellyet a' Hálaiak arrogansnak neveznek!" (Kazinczy: Lev. 5: 314: NSz.); 1877: legarrogánsabb gr. (Wohl J. és S.: Besz. 235: NSz.). J: 1808/1894: 'kihívó, követelődző; arrogant' (l. fent). Német eredetű; vö. ném. arrogant 'arrogáns'. Ez a fr. arrogant 'arrogáns' szóból származik, amely a lat. arrogans 'követelődző' tudós átvétele. — Am. arrogáns hangalakja latinosítás eredménye; vö. briliáns, frappáns stb. Kallós: Nyr. 65: 131. (Schulz: Dt-Fremdwb. 1: 52; Bloch—Wartburg: DietÉt-Fr.4 38.) arszlán 1836: „Keríts vad állatot, vad arszlánt" (Nyr. 77: 468). 1839: arszlány (Nyr. 32: 160); J: 1. 1836: 'oroszlán; Löwe' (1. fent); 2. 1839: 'hős; Held' (1. fent); 3. 1843: 'divatfi ; Stutzer, Geck' (Életk. 25: 470. NSz.). Oszmán-török eredetű; vö. oszm. arslan 'oroszlán; erőteljes, hős ember'. — A természettudományi szakírók honosították meg az oroszlán szinonimájaként; az oroszlán és az arszlán etimológiailag ugyanaz a szó. Az arszlán 3. jelentése a fr. lion 'divatfi, divatbáb'; ang. lion '(pillanatnyi) híresség, kiemelkedő egyéniség' hatására keletkezett; e jelentésében a múlt század harmincas éveitől vált divatossá. — Elavult szó: EtSz. ® ; Tolnai: MNy. 14: 149; Horger: MSzav. 133 ® ; Kertész: Nyr. 59: 62 ; Bárczi: Frisz. 37; Szóf Sz.: R. M.: Nyr. 76: 478; T. Lovas: RefNy. 446; Gáldi: MNy. 54: 327; Kakuk: NyR. 68: 63; Ligeti: AOr. 17: 21. — Vö. oroszlán. art. 1315 k.: „Isten fianach artotlonsaga" sz. (GyS.) . 1372 U./1448 k.: „parancsolok neked hogy fem nekem sem egyebnek valakinek arcj" (JókK. 148). J: 1315 k.: 'schaden' # (1. fent). — Sz. ~atlanság 1315 k.: 1. fent I ~atlan 1416 U./1450 k.: artatlannac gr. (Bécsi K. 211) I ~andó 1456 k.: arthandokthul gr. 'ártalmas' (SermDom. 2: 63) | ~andóság 1492: artandossagoth gr. (MNy. 37: 203) | ~almasság 1500 k.: artalmasfagatewl gr. (Apor K. 9, a lap alján) | ~almas 1525: artalmas (VitkK. 42) | ~alom 1583: artalomra gr. (Fél. Tan. 209, NySz.) | Dalmatian 1832: ártalmatlaníthatják sz. (Harsányi P.: Mul. 2: 9. NSz.) ; 1862: ártalmatlan (CzF.) Hárik 1878: „Arik: rothad, senyved . . . Innét mondják: árt víz, árt málé, árt kenyér, árt étel" (Nyr. 7: 237). J. 1878: 'ételnemű) romlik; verderben (Lebensmittel)' (1. fent). A szócsaládnak az ár(ik) igében is meglevő alapszava ősi örökség a finnugor korból ; vö.: vog. T. árt 'elfárad' (MSz.); osztj. V. árista 'eltörik'; zürj. V. orni 'szakad, szót árt!