A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára 2. H-Ó (1970)

H - horvát - horzsol - hospitál - hóstát

horvát 150 erőkifejtés irányítására használt vezényszó. Befehlswort zum Lenken gleichzeitiger Kraftentfaltung (1. fent). Német eredetű, vö. ném. ho­ruck­, hau ruck! 'hórukk' (Sprach-Brockhausz 560). Utótagja révén a német szó a ném. Ruck 'megrántás, lökés, taszítás', rucken 'mozdít, tol, hirtelen meglök' családjába tartozik. Főnévi használatára is vannak 1915 óta adatok; vö. ném. Hauruck 'útépítő munkás, pályamunkás, előmunkás' (Küpper: WbUmg. 2: 131). E. J.: Nyr. 57: 129; Temeai: MMNyR. 1: 291; Kelemen: Mondsz. 464, 842, 856; horvát 1138/1329. „In villa Gen hec Tant nomina feruorum . . . Horuat" szn., Horuat szn. (MNy. 32: 132, 134); 1332-7: Horuath hn. (Györffy 1: 222); 1395 k.: „h­oríathia, horuáthorta,ga" (Beszt Szj. 83.); 1469: hor­wath szn. (MNy. 57: 240); 1511/1593/1681: Horváth szn. (TörtTár. 1903: 415); 1795: Horvátságból sz. (M. Kurir 1: 39: NSz.). J. A) mn. 1. 1138/1329: ? 'horvát ember ; Kroate' # (1. fent); 1395 k.: 'ua.' (1. fent); 2. 1676: 'huszár; Husar' (NyK. 50: 166). B) mn. 1604: 'a horvátokkal kapcsolatos, rájuk vo­natkozó; kroatisch' # (MA. Illyrii a.). Szerb-horvát eredetű; vö. szb.-hv. Hrvát 'horvát ember'; vö. meg: big. xhpeimus [töb­bes sz.-ban xopeámu]; szín. Hrvát; cseh Ghar­vát, R. Ghrvát; le. Ghorwat, R. Gharwat, Karwat; or. xopeám: 'ua.'. Végső etimológiája a számos kísérlet ellenére sincs tisztázva. A törzsi szervezetek korában nyugati és keleti szláv törzsek is szerepeltek e néven. — A magyarba egy szb.-hv. R. *h­orvath 'ua.' kerülhetett át. A szb.-hv. Kaj Horvát 'ua.', Horváti [többes sz.] 'a horvát föld, Horvátország' ; szik. Ghorvát 'horvát ember' ; rom. R. horvát 'ua.' a magyarból van vissza­kölcsönözve, illetőleg átvéve. CzF.; Miklosich: Nyr. 11: 220 ®; Me­lich: NyK. 39: 35, ArchSIPh. 34: 546, Honf Mg. 174 ®; Melegdi János: MNy. 18: 167; Szóf Sz.; Kniezsa: MsgSzl. 32, Szlisz. 218 ®, NyrudÉrt. 40. sz. 202. (Vasmer: Russ EtWb. 3: 261; Lehr-Splawinski: S1SS. 1: 247; Franck­: S1SS. 1: 248; Nikonov: KrTop Sl. 456.) — Vö. krabát, kravátli, horzsol 1792: ,,Horzsolni, zsiszolni, kop­tatni, korholni" sz. (SzD.), de 1. horol. 1810: Horsolom gr. (Simai Kr.:^ VSzót. 2: 111: NSz.); 1860: horzsolt sz. (Ágay—Zil.: Gerst. lóköt. 4: 67: NSz.); — horzsólt, horzsol, horzsol (VMTsz.). J: 1792: 'reiben, streifen' # (1. fent) ; horol 1395 k.: ,,capatoriu[m] [o: cavatorium]: horlow" sz. (BesztSzj. 757.); 1833: Horel (Kassai 2: 471); 1864: hurut (CzF.). J: 1395 k.: 'kapar; kratzen | kapál; hacken' (1. fent). — Sz: horlás 1395 k.: horlaz (BesztSzj. 321.) || horhol 1838: „Hor­­ hol: streifen" (Tzs.). J: 1838: 'horzsol; strei­fen' (1. fent). A szócsalád hor- töve ősi hangutánzó szó a finnugor korból; vö.: vog. Kir. Jó(társdl­',horoggal kaparva) tapogat;­­merítőhálót a tóban) húz, a vizet felzavarja (pl. halá­szat előtt)'; zürj. V. kuravni 'összegereblyél, kikapar', kuran 'gereblye'; votj. Sz. kurjal­'lekapar, levakar (pl. a saruról a sarat, vagy a katlan fenekéről az odaégett kását)'; finn kárvin 'vakar, kapar, karcol, gereblyél, horzsol, reszel, csiszol'. A finn szó csak akkor tartozik ide, ha a-ja fgr. *o-ra megy vissza. A finnugor alapalak *kor­- vagy *korpa­lehetett. — Am. horzsol ige -sol ( i -zsol ) gya­korító képzőbokorral, a horol -t gyakorító képzővel, a horhol pedig­­hol gyakorító kép­zőbokorral alakult. Feltehetően ebből a tő­ből sarjadt ki harizsál szavunk, továbbá a harcol­ós családja, s az is lehetséges, hogy a háramlik, hárít stb. szócsalád is ősi ro­konságot tart vele. A horzsol a múlt század elején a népnyelvből került a köznyelvbe. — Más finnugor, illetőleg uráli egyeztetése té­ves.­­— A horol nyelvjárási, a horhol ki­halt szó. Simonyi: NyK. 16: 247; Gombocz: NyK. 34: 462; Melegdi János: MNy. 5: 125 ® ; P. Komondor András: MNy. 23: 51; Techert: MNy. 25: 365; Kniezsa: MNy. 29: 155; Szlisz. 838; Szóf Sz.: Lakó: MNy. 39: 354 ®; Bárczi: TihAl. 34; Benkő: NytudÉrt. 38. sz. 20; Liimola: FUF. 29: 169 ® ; MSzFgr E. ®. — Vö. háramlik, harcol, harizsál, horzsol, hord, horpasz. hospitál 1803: ,,Hospitálni, ki- 's­bé járni . . . mit hospitálsz annyit" (Baróti Szabó: Toldalék. 5. NSz.); 1816: Hopistálok gr. (Gyarmathi: Voc. 98 [p: 106]); 1876: hos­pitált gr. (Toldy F.: M. költ. kézikönyve 1: 115: NSz.); 1895: Hoszpitálás sz. (Pallas Lex. 9: 407);­­ hópistál (MTsz.). J: 1. 1803: 'ki-bejár; aus- und eingehen' (1. fent); 2. 1876: 'vendégként jelen van (rendszerint tanítási órán); hospitieren' (1. fent). Latin eredetű, esetleg német közvetítés­sel; vö. lat., h. lat. hospitali (1. 1818. Márton) 'vendégként tartózkodik valahol' (p. lat. hospes 'jövevény; vendég'); vö. még ném. hospitieren 'hospitál'. — Am. hospitál s-e­zésé­re vö. disputál, konstruál stb., az sz-es ejtésre vö. liszta 'lista'. A jelentések közül a 2. az eredeti; az ebből fejlődött nyelvjárási szintű­­. jelentés abból érthető, hogy a tantermek­ben a hospitálók újra meg újra megjelennek. ( Walde—Hofmann : LatEtWb.3­1: 660; DudenEtym. 274.) — Vö. hotel, ispotály. hóstát 1262/1392: „Tria loca curiarum­ que houstat dicuntur" (OklSz.); 1326: Hops­tat (Nyr. 42: 311); 1351: hostat (OklSz.); 1412/1420: hoffstath (OklSz.); 1517: hoftatt hóstát

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék