A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára 3. Ö-ZS (1976)
Sz - szerencse - szerény
szerencse 737 szerény tása, és a régi Szerém megye nevével függ össze etimológiailag. — Elavult. Tagányi: Száz. 27: 317; Melich: MNy. 30: 42, 43; Pais: MNy. 30: 108, 110, 49: 82; Klaniczay: MNy. 43: 38; Kniezsa: Szlisz. 502 szerencse a. n. szerencse 1275. ? „Terra castri Zaladiensis Zerenche vocata" hn. (Csánki 3: 111) ; 1372 k./1448 k.: „ky gonos serencsenek myatta elewllewlyual[a] nem menekethetykuala" (Jók K. 146); 1456 k.: 3erenchatalansagokath sz. (Serm Dom. 2: 329); 1550 k./ 1638: szerencse (Csoma K. 2 b: NySz.); 1805: szerencse (Verseghy F.: Tiszta Magy. 121. NSz.); — szerencsa, ,szirincsis sz. (MTsz.); szerencse (VMTsz.). J: 1. 1372 U./1448 k.: 'sors, véletlen; Schicksal, Zufall'# (1. fent); 2. 1456 k.: 'kedvező körülmény; Glück'# (1. fent); 3. 1586: 'kedvező alkalom a férjhezmenésre, illetőleg maga a férjhezmenetel ; günstige Gelegenheit zum Heiraten bzw. das Heiraten selbst (für Frauen)' (MNy. 63: 98); 4. 1760: állandósult szókapcsolatokban udvariasság kifejezésére; in Höflichkeitsformeln: 'Ehre' (Weszprémi I., Röv. okt. El. 8. NSz.); 5. 1900: 'tök a kártyában; Schelle als Farbe im Kartenspiel' (Jenő— Vető). — Sz. —tlenség 1456 k.: gr. (1. fent) | — s 1517: zerenchefen gr. (Domb. 121) | —ket 1522: zerenchaltas gr. (KeszthK. 324) | —tien 1529 e.: zerenczeneri (Virgh. 148) | —tlenkedik 1772: szerentsétlenkedjem gr. (Nádudvari: Fog. áld. 338. NSz.). Déli szláv eredetű; vö.: óe. szl. sbreeta 'találkozás, véletlen, sors'; big. cpénd 'találkozás, összejövetel, randevú'; szb.hv. sréca 'szerencse, boldogság'; szin. sréca 'sors, szerencse'. A szóban szereplő szláv igető egyéb praepositiós összetételei más szláv nyelvekből is kimutathatók; vö. pl.: ócseh stfiece; or. ccmpéna: 'találkozás, összejövetel'. Az eredetibb 'találkozás' jelentésből a déli szláv nyelvekben fejlődött a 'véletlen, sors, szerencse'. Szláv eredetű a rom. R., N. triste 'sors, végzet; balsors, balszerencse, szerencse' is. — A magyarba egy szb.-hv. Kaj vagy szin. R. *sreca, kevésbé valószínűen egy big. R. *sresta, került át. Hangtani szempontból ugyanilyen a lencse közvetlen forrásának a problémája. A 3—5. jelentés magyar fejlemény a 2. alapján. Budenz: Nyr. 2: 475; Szarvas: Nyr. 1: 300; Miklosich: Nyr. 11: 459; Tagányi: Száz. 27: 317; Asbóth: AkNyÉrt. 16/3, 13®, Nyr. 29: 494®, Nytud. 2: 101, 4: 166, 174; Melich: NyK. 25: 105, Szlisz. 1/1 6, NyK. 39: 48®, MNy. 6: 395®, Volf: NyK. 27: 49; Gombocz: MNy. 7: 100; Pais: MNy. 30: 108, 49: 82; Kniezsa: NyK. 49: 351, Szlisz: 500®, NyK. 65: 97, StudSl. 9: 28; Szós Sz.; Klaniczay: MNy. 43: 38; Décsy: WeltSlav. 3: 378; Popovic: GSkr. 114, 220, 281, 311, 326; Moór: StudSl. 8: 280; Mihäilä: StudSl. 12: 264; Sima: MNy. 65: 286. (Vasmer: RussEtWb. 1: 236.) — Vö. bal-. szerény 1792. ? „Reá mutat, Mert tudta, hogy szerény ember" (Gáti I.: Második Jósef 170: NSz., a serény alakváltozata is lehet); 1806/1897: A szeréntelen sz. (Nyr. 26: 446, nem bizonyos, hogy a szerény az alapszó); 1810/1896: „Ha a' Critica bátor, de szerény (modest) volna, senki sem akadna fel rajta" (Kazinczy: Lev. 7: 345: NSz.); 1811: „Ezt [ti. a szer főnevet] vevém gyökérül, s a kemény és fösvény terminatióját forrasztottam öszve vele" (NyÜSz.); 1848: szörény (MT. 952. NSz.) ; —szérénkedik sz. (MNyj. 16: 22). J. 1. 1792: ? 'saját értékeit túl nem becsülő, azokkal nem kérkedő (személy), ilyen személyre valló (megnyilatkozás, magatartás) ; bescheiden' (1. fent); 1810/1898: 'ua.' (Kazinczy: Lev. 8: 64. NSz.); 2. 1810/1896: 'mértéktartó, mérsékelt; maßhaltend, maßvoll elfogulatlanul tárgyilagos; unbefangen sachlich' (1. fent); 3. 1837—42: 'kevéssel beérő, igényeit mérséklő (személy, ritkán állat); genügsam' (Bajza: Munkái 5: 59: NSz.); 4. 1847/1902: 'nem nagy méretű, nem jelentékeny (dolog); gering | nem nagy jelentőségű, közepes értékű (alkotás); mittelmäßig' (Arany: Kk. 1: 27: NSz.); 5. 1854/1894: 'egyszerű anyagi körülményekhez illő (dolog), egyszerű anyagi körülmények között élő (személy).; schlicht, kärglich' # (Jókai 6: 3: NSz.). — Sz. -ség 1810/1898: szerénység (Kazinczy: Lev. 8: 64: NSz.) —kedik 1823: szerénykedni sz. (Márton Bescheiden a.). Nyelvújítási származékszó: a szer névszóból alkotta meg Kazinczy Ferenc néhány régebbi -ény végű melléknév (fösvény, kemény, serény, szegény) mintájára. A régi nyelvben deverbális névszóképzőként és denominális kicsinyítő képzőként egyaránt előforduló -ány, -ény képző egyébként a nyelvújítás korában inkább főnevek alkotására szolgált (vö. erény, fölény, idény, nyitány, regény stb.). Figyelembe véve, hogy az alapszó 'kellő mód, megfelelő mértéktartás' jelentésében volt a képzés alapja, a szerény latin mintájú tükörszónak is minősíthető; vö. lat. modus 'kellő mérték, rendszabás, mód stb.' , modestus 'mérsékelt, szerény, igénytelen, nem nagyon sok', modestia 'mérséklés, szerénység, igénytelenség stb.'. A szó létrejötte és gyors elterjedése szempontjából nem közömbös, hogy korábban a szertelen fosztóképzős melléknévnek nem volt ellentétes, pozitív értelmű párja a szer családjában. Mivel Kazinczy 1811-ben saját új alkotásaként magyarázza a szerény-t, így nemcsak az 1792-i adat idetartozása bizonytalan, de az 1806-i szeréntelen-ről is valószí 47 Történeti-etimológiai szótár /