A Szent István Akadémia Értesitője, 1916 (1. évfolyam, 1-2. szám)

1916 / 1. szám - l. Ülési előadások s felolvasások

A SZENT ISTVÁN AKADÉMIA I. ÜNNEPI ÜLÉSE 1916. MÁRCIUS 23-ÁN. ELNÖKI MEGNYITÓ BESZÉD Giesswein Sándor elnöktől. Tisztelt Ünnepi Ülés ! Alig tudok természeti jelenséget, mely mélyebben belevésődnék az ember emlékezetébe, mint a nápolyi öböl, ahol a természet bájos mosolya, verőfényes jókedve, pezsgő élete összevegyül a föld alatt lappangó titkos erők haragos tónusá­val. Nappal az azúrkék égbe elegyedő barna füstfelhő, éjjel a vészes tűzfény és a föld gyomrából előtörő bömbölő moraj azt mondják nekünk, hogy itt vagyunk a közelében olyan zsilipnek, melyből a belső tűzkemence túlfeszített energiái előtörnek, ahonnan egyszerre csak egy neonok előtti korszak tünetei ismétlődnek, ha szűk körre szorítkozva is, a föld a­zoikus, még életnélküli kialakulásának fázisai reprodukálódnak, maguk alá temetvén az élet fakadó csiráit és az emberi kultúra műveit. Csakugyan az élet és halál találkozóhelye ez, ahol azonban szemmel láthatólag a halál nyomán új élet támad; a porladó láva dús növényzetet fakaszt s az alája temetett régi kultúra szemünk láttára feltámad halottaiból. A természet dúló ereje kioltott itt minden organikus életet, de midőn a csákány csa­pásai felszabadítják az eltemetett városokat a rajtuk századok óta nyugvó burkolattól, elevenen előttünk áll a kétezer év óta szuny­­nyadó, mód nélkül raffinált kultúrának a képe. Valóban történelmi talajon állunk itt, hol a föld őstörténelme és az ókori kultúra szel­leme egyenesen belenyúl a jelen fejlődésébe. Sokszor fölelevenül előttem most a nápolyi öböl vulkanikus, még most is remegő és nyugtalan talajon felépült partvidékének képe, mert a jelen idők nagyon is eszünkbe juttatják azt, hogy európai kultúránk és társadalmi berendezkedésünk alapját ilyen hullámzó talaj alkotja, melynek réseiből ki-kitör a szunnyadó őserő, megingatva és megrecsegtetve a viharokkal dacoló ősi intézményeket

Next