Bölcseleti Közlemények 5. (1939)

Schütz Antal: A szenttamási istenbizonyítás gnózeologiájához

2 SCHUTZ ANTAL a hagyomány fölöslegesekké teszi?»­ Ez más szóval azt mondja : Az újskolasztikai területen kívül ugyan ki mer előállni ezekkel az érvekkel, vagy ki tulajdonít nekik bizonyító erőt!? A szenttamási istenbizonyításnak ez a burkolt vagy nyílt elutasí­tása egyáltalán nem jelent istentagadást, sőt még bölcseleti közömbössé­get, agnoszticizmust sem. Rendkívül jellemző, hogy az 1937 nyarán Párizsban rendezett bölcselő világkongresszusnak egyik főtémája volt az Isten létének kérdése, és a hozzászólók túlnyomó része mint bölcselő is vallotta Isten létét.­ Bíztató jelenség ez az orosz bolsevista istentagadó mozgalom színe előtt ! Hisz a gondolatjárásnak az utóbbi századokban szinte hiánytalanul bevált «törvénye», hogy a tömeg világnézete mindig követi a szellemi elitét, ha mindjárt egy történeti félfázis késéssel is. Tagadhatatlan azonban, hogy éppen ezek az istenvalló kongresszusi bölcselők is csaknem egyértelműleg elutasítják vagy legalább elhárítják a Szent Tamás szellemében való istenbizonyítást. Ezzel a tényállással szemben jó mindenekelőtt megállapítanunk, hogy egyáltalán nem juttatja kifejezésre a bölcselők közmeggyőződését. Ha az utolsó két évezred nyugati bölcselő tevékenységét történelmi egységnek tekintjük (éppen a történelem színe előtt bajos volna nem annak tekinteni), kitűnik, hogy a 18. század végéig a «consensus philosophorum» Szent Tamás mellett foglalt állást. Hogy ez a világ okozat, és hogy elégséges oka legalább a szó tágabb értelmében vett világfölötti (transzcendens), teljes tartalmú (abszolút) Valóság (ez t. i. a szenttamási istenbizonyítás veleje), Sokrates óta általános meg­győződés a görög, majd a latin gondolkodók közt ; tőlük átvették és a kinyilatkoztatás Istenének hirdetésében fölhasználták az atyák és a középkori nagyok. Nem tagadta Szent Anzelm sem, sőt keresett még csattanóbb, matematikai élességű bizonyítást, és megfogalmazta a Proslogion híres érvét, melyet Kant tévesen ontológiai istenbizonyíték­nak nevezett el.1 2 3 Szent Tamás tehát már nagy tudományos múltra támasz­kodhatott. Tanult ő Aristotelestől és Szent Ágostontól, sőt még a zsidó Maimonidestől (f 1204) is. És amit lángelméje kohójában nemes acéllá formált, jó fegyver volt a következő századok számára, leszámítva Ockhamot és szűkebb körét. Megbecsülték és szívesen szövögették a reneszánsz­ bölcselők után Descartes, Leibniz, sőt Locke. A fölvilágoso­­dás korának úgyszólván ez lett a krédója. Akkor jelent meg Kant, és a Kritik der reinen Vernunft harmadik részében, a Transcendental Dialektik-ben kápráztató ügyeskedéssel azt bizonygatta, hogy ezek az érvek csak látszólagos bizonyítások (dialektischer Schein), és hogy ezeken az utakon Isten ismeretére eljutni ! Így M. Scheler, Das Ewige im Menschen 1921. p. 579. 2 Lásd L. Veuthey, La pensée contcmporaine 1938. p. 205. 3 Lásd Schütz, Őrség 1936. p. 123 k.

Next