Vasi Szemle 2001 (55. évfolyam, 1-6. szám)

2001 / 2. szám - A MÚLTNAK KÚTJA - Brenner Vilmos: Koronás urának hű szolgája volt csupán. Lehár Antal ezredes élete és szombathelyi működése 1918-1921 között

2001. LV. ÉVFOLYAM 2. SZÁM kelteni, hogy Szeged döntötte meg a bolsevizmus magyarországi fiókvállalatát, vagy akár a fehér csapatok űzték volna ki a románokat az országból. Egyik sem volt igaz. Az ellenforradalom katonai ereje egyik feladatra sem lett volna elegendő­. Ami pedig a ro­mán megszállókat illeti, azok a háború egyik győztes hatalmának alakulatai voltak, kik ellen a legyőzött Magyarország semmit sem tehetett vagy tehetett volna, már a balkáni francia főparancsnokságra való tekintettel sem. Ez a valóság. A nemzeti hadsereg Lehár által vezetett csapatai 1919. november 14-én vonultak be Budapestre. Két nappal később Horthy ünnepélyes keretek között belovagolt a fővá­rosba. Az akkori átmeneti, polgáriakból és szociáldemokratákból képzett kormány elis­merte Horthyt a katonai erők fővezéreként. A különböző „különítmények” erőszakosko­dásai, melyek nemigen különböztek Szamuelly és társainak terrorcsapataitól, megnehezí­tették a konszolidációt, és éket vertek a tisztességes katonák és a zavarosban halászók közé. Lehár csapataira hárult a nehéz feladat, a románok kivonulása után támadt katonai űrt betölteni. A volt feldbachi tábor időközben integrált nem egy csapattestet, és feltöltő­dött számos önkéntessel is. A Lehár-hadosztály a Tiszántúlig vonult. Ellentétben Hor­­thyék siófoki kilengéseivel, sőt garázdálkodásaival, a Lehár vezette csapatok rendet és jogbiztonságot hoztak a sokat szenvedett népnek. Az 1919-es események során Szombathely jelentős szerepet játszott. Lehár au­gusztus 5-én érkezett Sigray Antal gróf kíséretében a vasi megyeszékhelyre, követte őt feldbachi csapatteste. Harcra sehol sem került sor, csupán Kőszegen adódott egy inci­dens, amelynek során a városházán egy kommunista hátulról lelőtte Miesz Viktor főhad­nagyot. A polgári közigazgatás időközben már szerveződött, Sigray Antal gróf nem sok­kal később kormánybiztosként átvette a politikai vezetést. A Lehár-zászlóalj a Nyugat- Magyarországon állomásozó katonai erők valamint önkéntesen csatlakozó tartalékosok révén napokon belül tekintélyes létszámra duzzadt. Lehár előtt nem volt kétséges, hogy Nyugat-Magyarország békéje a vörös dikta­túra megszűnte után még egyáltalán nincsen biztosítva, minthogy Ausztria területi köve­teléseket nyújtott be a győztes hatalmaknál a többségében németlakta nyugatmagyar te­rületsáv, a későbbi Burgenland megszerzése céljából. Ennél a kérdésnél mindjárt rögzíte­nünk kell, hogy Lehár teljes egyéniségével küzdött ez ellen a tervezet ellen. Lehárnak több oka volt erre. Konzervatív felfogása küzdött a monarchia régi formáinak, így főként Magyarország és Ausztria közös határának változatlan megtartásáért. De ellenezte Lehár a burgenlandi terület osztrák birtokbavételét már azért is, mert az akkoriban uralmon levő osztrák szociáldemokrata irányzat meglehetősen baloldali, így Lehárnak kevésbé szimpatikus volt. Lehár a szíve mélyén mindig a régi császári és királyi, vagyis osztrák­magyar tiszt volt, így érthető módon szenvedett minden olyan konfliktus miatt, mely a két ország között felmerült. Mint meggyőződéses monarchista, a Szent Korona területé­nek épségét kívánta volna megtartani, és becstelenségnek tartotta, hogy éppen a magya­rokkal négy évszázadig egy uralkodó alatt élt osztrákok támasztottak területi követelést volt társuk ellen. Lehárnak ezt a magatartását valamint királypárti állásfoglalását a balol­dali bécsi körök sohasem bocsátották meg teljesen. Lehár Antal a burgenlandi probléma legjobb megoldását - az ebből a komple­xumból kivezető utat - IV. Károly király visszatérésében látta. Saját monarchista felfo­gásából kiindulva Lehár azon a valójában téves meggyőződésen volt, hogy a volt király személye és fellépése majd mindennemű vitát befejez, illetve kizár. Ha Lehár nem lett

Next