Vasi Szemle 2009 (63. évfolyam, 1-6. szám)
2009 / 2. szám - KÖNYVSZEMLE - Fekete Mária: Régészeti nyomozások Magyarországon
2009. LXIII. ÉVFOLYAM 2. SZÁM Régészeti nyomozások Magyarországon. Szerk.: Ilon Gábor. Martin Opitz Kiadó, Budapest, 2008. 292 old. A nagyberuházások, a középítkezések, elsősorban az útépítéseket megelőző, kötelezően elvégzett feltárások alaposan kibővítették ismereteinket a magyarországi régészeti korszakokról, lelőhelyekről, leletekről, azok értelmezésének folyamatosan bővülő módszereiről, lehetőségeiről. A csak a szakmai közönséget érdeklő beszámolók - a tudományos publikációk - mellett a művelt nagyközönséget is tájékoztatni kell a legfontosabb eredményekről, annál is inkább, mert e műfajnak hazánkban nagy hagyománya van. (Hogy csak a legfontosabbakat említsem: közismert alakja Móra Ferenc. A '70-es évekből a Szombathy Viktor által szerkesztett, a Panoráma Kiadónál megjelent nagy sikerű köteteket, az utóbbi évekből Trogmayer Ottó népszerű könyveit emelem ki.) A jelen kötetet nyitó előszó (Vida Tivadar), illetve bevezető (Ilon Gábor) után 19 rövid esszé igazít el bennünket a nagyon fontos, új hazai felismerésekben, eredményekben. Lássuk sorrendben: Sümegi Pál az aranykor idejéről, a jégkor után a neolitikumot megelőző Kárpát-medencében is kellemessé váló időjárás okozta változásokról (mozaikos növénytakaró, beerdősülés) ír. Bartosiewicz László a különféle korszakokba sorolható régészeti lelőhelyekről előkerült megmunkált szarvasagancsokat elemzi. Az őskori bányalelőhelyekről és bányászati tevékenységéről olvashatunk a téma nemzetközi szakértőjétől, T. Bíró Katalintól. A barlangi lelőhelyek paleolit, vagy újabban talán már részben neolitikusnak meghatározható gyermekmaradványairól Mester Zsolt ír. Marton Erzsébet a háziiparok közül a szövés-fonás őskori emlékanyagával és technológiájával foglalkozik. Horváth Tünde szenzációs lelőhelye, az anyagmaszkot is rejtő, rézkori balatonőszödi település társadalmát kísérli meg felvázolni. Egy valószínűleg csak félig feltárt kora bronzkori, rajkai halomsírról Figler András tudósítja az érdeklődőket. A késő bronzkori kitágult világ „nemzetközi” jellegű kultúrájának elemei közül, a vallási szimbólumok sorából a Napistent és annak egyik szimbólumát, a Napbárkát elemzi Ilon Gábor. Már a XIX. század ’60-as éveitől ismert. Bölcske környéki, a Dunából ideánként, alacsony vízálláskor kilógó faragott köveket, illetve az 1973-ban, a folyóból kiemelt római oltárokat és a rekonstruált kikötőerődöt Szabó Géza ismerteti. Egy római felirattöredék alapján egy II. század végi savariai római polgármester életútjának vázlatáról írt mesteri esszét Tóth István. A szélesebb nagyközönség előtt is ismert, ún. Seuso-kinccsel kapcsolatba hozható - Polgárdiból 130 éve a Magyar Nemzeti Múzeumba került - ezüst állvány restaurálásáról T. Bruder Katalin írt. Megtudhatjuk tőle, hogy a korábban tripusnak (háromláb) tartott reprezentációs/kultikus műtárgy valójában négylábú volt, s feltehetően a jelenleg Angliában lévő, a Kádár-korszakban hazánkból kicsempészett ezüst edénykincs egyik táljának tartójaként szolgált. Miklós Zsuzsa a lelőhelyek fölé szállva, repülőgépről elemzi és fényképezi, majd meg is ássa az egykori, többnyire már lepusztult régészeti lelőhelyek maradványait. Hasonlóképpen a légifotók alapján keresi az avar kagáni székhely nyomait Szentpéteri József (Zamárdi környéke és Solt-Tételhegy jöhet számításba). A kora- és közép avar kori gyöngyöket Pásztor Adrienn vizsgálja, és megállapítja, hogy azok technológiája, kivitele is keleti eredetű, a néppel együtt érkezett a Kárpát-medencébe. Tóth Gábor és Marcsik Antónia az esztergályhorváti-alsóbárándpusztai Karoling-kori temető térképén, az ott talált üresen hagyott négy kör alakú felületben „szent helyeket" feltételez. Az egyik kör közepén deformált csontozatú női halottat temettek el. Ugyancsak Tóth Gábor egy honfoglalás kori vízfejű gyermek maradványait elemzi. Vörös István a kutya szerepét járja körül a középkori jogszokásban, interpretálja a régészeti lelőhelyeken előkerült kutyavázakat, azok tanulságaival együtt. Grynaeus András a Rudas fürdő alapozásában álló cölöpök dendrokronológiáját, azaz a faévgyűrű-számláláson alapuló időrendjét adta meg az 1571. évben; mellette néhány más lelőhely és lelet kormeghatározásával is foglalkozik. Kertész Róbert a török hódoltság kori szolnoki vár fahídjának feltárásáról ír. A további tájékozódást segítve, az érdeklődőket - minden egyes esszé után - rövid, hasznos irodalomjegyzék igazítja el a cikkben olvashatók forrásairól. A szépen illusztrált, izgalmas, új ismereteket tartalmazó, olvasmányos stílusban megírt kötet végén a szerzők rövid önéletrajza olvasható, a legfontosabbnak ítélt publikációik felsorolásával.