Élet és Irodalom (Az Aurora folytatása) 1. (1923)
1923 / 2. szám - Féja Géza: Csokonai Vitéz Mihály
munka szükségéből is, mert a kifejező ösztön új utakat vágott és sokat tévedett. Mohón kereste a megtermékenyülés minden útját, fordításai is sokszor a kifáradó művész stílalkotásának az ihletői, vagy pedig tudatos stílusmunkák. Azután nevelése, az iskola, olvasmányai valóságos kényszerképzeteket zúdítottak rá. S az ő modernebb, egyéni mondanivalója sokszor vergődött a beidegzett klasszikus képek között. Műveinek egy része ennek a forrongásnak, küzdelemnek a kifejezője. Tőle kezdve a magyar irodalmi kibontakozás, egyéni küzdelem nagy meghasonlottság is s a megsebzett faji léleknek is a küzdelme. Ez a küzdelem, ez a vergődés egyrészt művészi. Csokonaiban a hagyomány, a faji szellem minden alkotása iránti vonzalom, érdeklődés sokkal szélesebb körű, tisztább kritikai erejű, mint Kazinczyban. Nem egyetlen művészi irány utánaremegése mint Kazinczy, hagyományos konvenciók éppen úgy nem kötik, mint modern konvenciók. Másrészt pedig Kazinczyval szemben sokkal szélesebb a szociális perspektívája. S ez azonos Vörösmarty nemzeti munkájával s Ady mindent vállalásával. Csokonaiban a nemzeti koncepció sokban még pusztán hagyományos történeti szemlélet, külső egység, elgondolás, akarati jelenség, s így száraz, terméketlen szándék. Érezte a szélesmedrű, a kifejezetten az egész faji életet felölelő, beágazó munka szükségét, a beteljesedés, a véghezvitel útjait kutatta, ez a küzdelem fűtötte Berzsenyit is, de mindkettőjükben csonka maradt. Ők már a modern magyar költő sajátos pszichéjét jelzik s meghasonlásukat nem lehet pusztán egyéni okokból származtatni, mert a magyarság fejlődésével függ ez össze, gyökere a magyar szellemi forradalomnak s követeli azt. * Csokonai temperamentumában kevés volt az igazi, lüktető mérésből, inkább valami folytonosan tisztuló, szelíd testvériség ragyogott benne, mindig megosztani s elegyíteni. Szinte minden jelenségnél leste, várta azt a szép pillanatot: midőn a lelkisége, tehát a tiszta tartalma teljesen kinyílik, felvirágzik, így, hol egy egész vers, hol egy kép, hol néhány sor, elszórt gyöngyök mutatják az ő felvillanó legbensőbb, igazi világát s a saját nyelvét. Bár elszórtan, de igen érett romantikus vonások vannak benne, így a fiatal romantika spirituális színei, vágyai, a lassú haldoklás átszellemültsége. Folyton az árny, a fény, a színek felhőztek benne, mint a világ lelkei s a dolog, a jelenségek igazi élete. E szempontból rokon Hölderlinnel, a sorsukban is sok a rokon vonás, s ezt csak ezért említem, mert minden tökéletlen