Élet és Irodalom (Az Aurora folytatása) 1. (1923)

1923 / 6. szám - Tóth Árpád: Invokáció Csokonai Vitéz Mihályhoz

Invokáció Csokonai­­Vitéz c Mihályhoz* (Debrecen, 1913. Egy verses regény előhangjául készült.) Szép este volt. Éreztem: az utolsó Ragyogó est! Egy csendes kerti lak Sötéten állt már: nagy, komor koporsó A bánatos és tiszta ég alatt. Igen, az volt, a holt Nyár koporsója, Vak, barna tömb, s a szőke hársak, oldalt, Melyek lombját az alkony meggyújtotta, Mint sárga füstü fáklyák fellobogtak. S ím, ezüst vígság csattant át a csenden: Gyerekcsapat hancúzott, körbeálltak; Néztem s lassan szívemre tódúlt minden, Minden, ami egy csüggedt órán fájhat: Óh, rendes élet! gyerek! feleség! — Szívem! mi kincsed van e dús világon? Vergődő kis szerelmek, szerteszét Gurult tervek, ot tépett ifjúságom! • * A költő talán nem fog haragudni, hogy Lomha Gályán című kötetének csodálatos szép versét idelopom. Viszont remélem, a közönségben fel fog kelni a tisztító harag, ha megtudja, hogy a fehér­ irodalom, a turáni, irredenta és fajvédő budakeszizmus idegen vigécei az ilyen költemény megalkotóját nevezik destruktívnak .

Next