Kornis Gyula: Petőfi pesszimizmusa (Budapest, 1936)
I. Petőfi világnézetének gyökerei
I. Petőfi világnézetének gyökerei. Világnézet és költészet. — A pesszimizmus fajai : érzelmi, erkölcsi, történetfilozófiai és metafizikai pesszimizmus. — Petőfi pesszimizmusának lelki forrásai. A művészetnek, így a költészetnek is, ugyanaz a lelki forrása, mint a filozófiának és a vallásnak : az örökkévaló, az el nem múló, a végtelen után való sóvárgás. Platon ezt a sóvárgást árusnak, magára az igazra, a jóra és a szépre irányuló szerelemnek nevezi. Örök értékeket hordozunk magunkban, — ez a Symposion lényege — melyeket a filozófiai és a művészeti Erős már ezen a földön megvalósítani törekszik. A filozófia a végső igazságok rendszerét, a világ egész értelmét és célját, a művészet — akár képzőművészet, akár zene, akár költészet — a szépértékeket akarja megragadni, azt, ami a dolgokban tipikus és örök. A filozófia a különöst, az egyest az általánosnak, az ész fogalmainak hálójába akarja fogni, a művészet az általánost, a mindig egyformát az egyedinek, a különösnek alakjában ábrázolja. A művészet, így a költészet is, egyedi tárgyakat konkrét szemléletességgel ábrázol ugyan, de úgy, hogy a szemléletes egyest mégis az általános, a tipikus, a tér és idő nélkül érvényes, az örökkévaló ragyogja át. Az igazi művészetben az egyedinek mindig általános jelentősége van : az egész típus képviselőjeként áll előttünk. Bármily jelentéktelen is a tárgya : egy falevél, pásztorfiú, kocsmai jelenet, patak, havasi táj, emberek kis örömes bánata : a valódi művészet a nagyot, az egészet, az általánost a legkisebb dologban is megláttatja és megérezteti, az örökkévalóhoz s az univerzumhoz való közvetlen !*