Toldy Ferenc: A magyar nyelv és irodalom kézikönyve a Mohácsi vésztől a legújabb időig (Pest, 1855)

Tizennyolcadik század

693 CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY. 694 Hunyadi é­s a mindegy, már a dolog, Hunniás annyit tesz mint magyar Hunyadi; igaz hi­temre mondom, még azt mind ez ideig sem tudtam, nagy dolog ez. Roz. Instálom az urat, ezt méltóztassa nézni, ez az a mely a világba nagygyá tette Voltairt. B. Ser. Voltért — Voltért? Jaj szépséges kisasszonyom, a voltért semmit sem ád a zsidó. Hoz. Voltaire írta, Péczeli és Szilágyi ma­gyarra fordították. Áldja őket a tudós haza. B. Ser. Ah ! én hallottam, hogy az a Pé-­­­czeli sokat dolgozván semmit se csinált; nem­­ is becsülte őtet a hazafiak java, holmi magok­nál is okosabbaknak láttatni kívánó urak imádták, de ő ugyan bizony az én ítéletem szerint bár inkább aludt volna addig. Szilágyi csak olyan, és ötét nem is tudom egyébért be­csülni , hanem hogy egy volt a legfajnabb trancsírozók közzül. h­oz. Oh kérem nagyságodat, ne alázza olyanokkal azt a két embert, a­kik a magyar hazának csillagi voltának, és a kiket, ha most némely bölcsebb méltóságainkat kivévén, nem tudtak is a magyar urak érdemek szerint be­csülni , magasztalni fogja még az okosabb s háladatosabb maradék. B. Ser. De mivel érdemtették volna ők ezt a tiszteletet? Hoz. Péczeli a magyar nyelv csínosodásá­­nak atyja volt, szép könyveit lehet olvasni. Hazánknak némely nagy oszlopai, a kiknek teit látott elméjek a módinál, tulajdon leveleikkel tisztelték meg ötét. Szilágyi nem csak tran­­csérozni tudott mindenek felett, hanem tüzesze lévén , mindennemű tudományokban otthon volt , melyet, az embereket egy tekintetből ítélő József meg is ismert, meg is tisztelt, s róla még idegen országokon is megemléke­zett. Ha nem terhelem nagyságodat, imhol ol­vasok az ő fordításából egy darabot. B. Ser. Kedves nagyságos kisasszonyka, kedvéért meghallgatom, ámbár a fejem — Hoz. Kérem alázatosan méltóztassa meg­hallgatni. A roppant cirkalmok, kimert közepekben it jók s messzeségek nincs nálunk rejtőkben. A nappal csillagát isten meggyújtotta, Lángozó tengelyent el is indította. A szép világosság forr ebből szüntelen. Minden test eleven, hogyha ő van jelen. B. Ser. (Előveszi a nationalspieljét, egyedül arra figyelmezvén , fel s alá gatja.) Rozália. Körülre lebegő világok rendeit kiosztja, nappalit, éjii s esztendeit. Mind­ezek megtartják a nyomási törvényt, s egymáshoz vonulván kerengik az örvényt Szép renddel, s egymásnak segéd­­­mérték lévén, Kiki kölcsön adja fényei, kölcsön révén. B. Ser. (A nationalspielje megbontakozik.) Koo tausend! (Szedegeti rendbe.) Üh­, üh, mord — • Hoz. (Magába.) Én ezt a bárót úgy gon­dolom , hogy nagyon későn érkezett szegény feje az észosztásban. Vagy ha helyes eszekre talált is az észmagazinba , azt más német méltóságoknak engedte által ex policia. (Fel­szóval): Szám s vég nélkül való világok ; ő mutat Végetlen üregbe mindezeknek utat. Fen minden egeken lakik egek ura. Érezheti csak e kevésből is nagyságod, mely ékesek és gyönyörűségesek legyenek ezek az én mulatságaim; nem csudálhatja, hogy az én szívemet a komor bánatok és unal­mak el nem lankaszthatják. B. Ser. (Összeszedi a nationalspieljét s a zsebjébe dugja). Hol kell már ezt nevetni, kedves kiasszonykám? Hoz. A vidámság, az öröm, s a vígaság nem mindég a nevetésben áll; s a magát édesdeden múlató szív nem hahotával trombitálja ki ked­ves gyönyürüségeit. H. Ser. Oh az igaz ! De odakint jár a fo­lyosón gróf Fegyverneki úr ő nagysága, alig­ha ide nem jön. Roz. Az atyám? IV. JELENÉS. Gróf Fegyverneki (derék magyaros ember) és a Voltak. G. Fegy. (Beszél az ajtón.) Hát a made­moiselle miben töri most..........(Meglátja b. Sertepertit.) Megengedjen az úr, bizony nem vettem észre. Jót kívánok életének! B. Ser. (Az előbbi complimenttel.) Ah! én a legnagyobb szerencséim közé számlálom, ha legkisebb szolgái közzül egy lehetek nagy­ságodnak , most pedig kimagyarázhatatlan ör­­vedezéssel örvendek, és csaknem megreped a szívem örömembe, hogy nagyságod m­éltósá­­gos személyének tiszteletére s udvarlására le­hetek. Nem különben — G. Fegy. (Bémegy.) Ilát mivel múlatják magukat ? Hoz. A báró úrnak igen szép verseket ol­vastam Voltaire Henriájából. G. Fegy. Oh fiam, te mindég olyan haszon­­talanságokba főzöd az eszed , olyannal töltöd az idődet, a mi mondván egy fél pénzt sem ér, az. Az a méla Tempefői egészen mélává tesz már rán­ tégedet. B. Ser. Az igaz, én magam sajnálom a kis­asszonyt, az a méla Tempefői egészen mélává teszi már, hogy úgy szóljak. Mindég ezeket a potom könyveket búvja, pedig mind öszve nem adnék értek egy habot. A társaságokban rit­kán jelenik meg, magát kevéssel tudja kedvel­­tetni, s azok is pedig mind olyanok, a­kiket a világ okosoknak tartván messze kerül, mint a minő a méla Tempefői­ Ház. Most megdicsérd a báró úr , és mint-

Next