Toldy Ferenc: A magyar nyelv és irodalom kézikönyve a Mohácsi vésztől a legújabb időig (Pest, 1855)

Tizennyolcadik század

697 CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY. 698 tem, Németország pallérozójának fecsegte. Még egy Hallért is emlegetett, s azt hazudta róla, hogy a német volt, s göttingai professor. B. Ser. Én ötöt kivetettem volna mint egy gazembert, hogy mert egy gróf kisasszonyt igazság nélkül való beszédjeivel elcsábítani. Gróf Halierek mind hazánknak nagy méltóságú fiai, ő még­is németnek mondja, hogy akarta azoknak nagy érdemeit maga nemzetére ru­házni? Igaz hogy azok közzül sokan voltak a professoroknak nagy faktorai, a melyet sajná­lok is , de göttingai professor egy sem volt. Hazudott az ámító pribék. G. Fegy. Akkor haragomat türtőztettem, de végre meg nem állhattam , ki kellett fa­kadnom. A leányommal kezdett cimborázni, nyájasabban beszélgetett vele, mint a legki­­nyiltabb bécsi policia is hozta volna magával. Magyarra fordították a beszédet. Nem tudom mit mondott Rózsi, s azt feleli reá a politikus professor : sétáljon hozzá a mademoiselle va­csora után, én megmutatom szeme láttára hogy nem lesz ing. B. Ser. Tausend Slimmel ! G. Fegy. Én erre előpattantam, s harago­san azt kérdem tőle : s hát nem lesz? Amelyre azt feleli minden szemérem nélkül a német professor : épen semmi módon nem lesz, a Né­metországnak egy szép erkölcsöt tanítója. Megbosszankodom : nem lesz, nem lesz ing , hát gatya, annyival inkább nem lesz natio­­nalcharactere szerént az úrnak ? Már forrott a méreg bennem , melyet látván egy német gavallér, a­ki maga is a külső akadémiákban hat esztendeig fársángolt, így szóla ■’ csende­sedjen az úr! másképen van a dolog. A kis­asszony a professor úrral némely poétákról discurrált, s a többek között azt mondotta, hogy a­mint vélekedik, „A tavasz“ nevezetű ver­­secskét Lessing írta. Erre a professor úr azt felelte , hogy annak írója Kleist volna, egy prussz kapitány, s nem Lessing. Az úr erre azt kérdezte , hogy nem lesz, melyet ő úgy ért­vén, hogy az úr azt akarja kérdeni, nem Less-e az Írója, ama híres, erkölcsi tudományt író göttingai professor, azért felelte azt, hogy épen nem. Less Németország erkölcstanítója. Hanem, kérem alázatosan a nagyságos gróf urat, semmi rosszat ne véljen. B. Ser. Azokkal a nevekkel a nagyságod szemeit akarták bekötni. G. Fegy. Meglehet­ elég az, hogy énnékem derogált tovább civódni. Éva. Én is elvittem egyszer Rozáliát a ká­véházba. Ott voltak derék politikus német tisztek. Ott én biliárdhoz ültettem ötöt is, ját­szott is egy darabig, hanem egyszer csak az ablakhoz megy, s ott az újságok közt felvesz egyet, a­melynek ilyen francia címe volt : „Journal des Savans“, azt olvasta sokáig egy olasz poétájával a bécsi udvarnak , míg végre haza nem fordultunk. Én ötét az úton eleget nevettem, s ő engem még jobban nevetett, hogy én ötét nevettem. Minden módon eszel­tem volna, de fel sem vette beszédemet, s ma­gamat kinevetett. B. Ser. Der Teufel! nem vagyok capabel ezt a nyers dohányt meggyújtani. G. Fegy. Eredj fiam , te tudod hol vannak a hasonló dolgokra applicálandó papirosok. Adjál a báró úrnak. Éva. (Oda megy egy szugolyhoz, s egy nagy rakás könyvből egyet elővesz, oda adja Sertepertinek.) Maga gustusa szerint éljen vele nagyságod, szakaszszon magának. B. Ser. (Kiszakaszt két levelet a könyv­ből.) De előbb megnézem , mi bolondság van rajta. (Olvassa.) Megveti szállását Venus, s nem akarja lakását Páphusi vára körül : tengeri víznek örül. No e rendes : mi lehet az a Páph­us? Talán pápahús? Ezt nem tudom, hanem ezen csodál­­kozom, hogy tengeri víznek örül. Meggyvizet, rózsavizet , levendulavizet, de még tengeri vizet nem láttam. Nagy mester lehet az, a­ki a sovány kukoricából olyan vizet készíthet, a­melynek maga a délicatesse madame Venus is örülhet. (Tovább olvassa) Elveti hintáját, tengernek ereszti hajóját, Kis fia véle hajós, nem lehet, útja bajos. Szíve nem irtózik , mint tengeri dáma hajózik, Jussa van ím­ehez is, tengeri — — — — No már megint tengeri, az én gavallér! gustusomnak már fáj az ínye , s többet el nem olvashatok belőle. (A pipájára rá­teszi s meg­gyújtja róla). Éva: Igaz, kedves báróm, itt van most nagysádnál az a szép német könyv , a­melyet most bocsátott ki Betrieger úr, egy kevéssé kiinstálnám, addig is szeretném megnézegetni, míg a miénket bekötik. B. Ser: Ah ! kedves kisasszonykám, itt va­gyon. Örvendek, hogy szolgálhatok vele, mél­­tóztassa megtekinteni. Éva. Kedvesebbel nem jutalmaztathatna nagyságod. Én ebbe igen gyönyörködöm. B Ser. Nagyságos uram ! hol tudta azt a sok könyvet összeszedni? Talá­n hajdan, még régenébe gyönyörködött az ilyeténekbe? G. Fegy. Távol legyen! én ifjú koromban is elmértem az én rangomat, s jól tudtam mit hoz a magával. Nemesebbül viseltem minden­kor magamat, mintsem illetlenségekre vete­medtem volna. A távol légyen. B. Ser. Én épen azon csudálkoztam, hol ve­hette magát ez a sok pimasz portéka a nagy­ságod úri szobájába. G. Fegy. Jaj, látja a báró, én igen nagy pi­­pás voltam eleitől fogva , erre nézve megszen­vedem a hasznáért ebbe a pipáló házba. B. Ser. De csakugyan hogy kerülhettek nagyságodhoz, azt nem foghatom meg. G. Fegy- Iroványinak, a secretáriusomnak.

Next