Toldy Ferenc: A nemzeti irodalom ismeretének viszonyáról a nemzeti élethez, és buzgó esdeklés a "Nemzeti könyvtár" ügyében (Budapest, 1851)
Már régebben történtek lépések az örökösöknél Katona József Színművei kiadhatására, melyeknek kéziratai vett tudósítás szerint Károlyi István nyomtatónál maradtak el. Ha egy újabb hírben bízhatni, azok csakugyan előkerültek volna. E folyó század kitűnőbb írói közöl a Nemzeti Könyvtár alakjában megjelentek még Kisfaludy Károly és Vörösmarty Mihály; sajtó alá készülnek Czuczor Gergely Munkái. Befejeznék a Nemzeti Könyvtárt A MAGYAR TUDÓSOK LEVELEI, melyeknek gyűjteménye (a Kazinczyért ide nem tudva, mik közöl három kötetet külön már kiadtam,) megbecsülhetetlen diplomatáriumát képzi a magyar belső élet és irodalom történetének. Íme a nagyszerű vállalat terve, mely, ha akár magam , akár mások által véghez hajtatnék , az irodalom számos, sikeretlen földben elásva rejtező kincseit közvagyonát visszaszerzené, s minden, mit magyar elme a szépnek igaznak és jónak szellemi birodalmában századok alatt előállított, új életre és új hatásra feltámasztatnék. Most azok nagyobb részt keveseknek, részint csak egyes emberek kezein ritkaságok gyanánt fordulnak meg, úgy hogy az irodalomtörténetnek sem szolgálhattak elégséges alapul, melynek tiszte, nem könyvcímeket sorolni el, hanem az írók összehasonlító vizsgálatából az irodalom fejlődési menetelét kipuhatolni, s azt mint összefüggő egészet, mint egy réteges élőfát, gyökerei, törzseké, ágai, viránya és gyümölcsei szerint méltatni. Vannak ugyan kik csak máról holnapra eszmélvén, az irodalom múltját inkább curiosumnak, előadását haszon nélkülinek, legfeljebb érdekes időtöltésnek tartják. De ezek feledik, hogy a történet mindig és mindenütt magistra vitae marad, akár a polgári viszonyok, akár hadi események, akár a műveltség s annak egyik fő tényezője, az irodalom körül forog. Abból tanuljuk, mit és mint működtek előttünk, hogy ezt kövessük, amazt kerüljük; ezt a mezőt tovább míveljük, amazt újból beültessük ; semmit ne engedjünk kihalni, mi életre méltó, s hogy a régibb kultúra vállain biztosban emelkedünk, mint ha minden nyomon újra csak eböből kezdjük. Senki sem tehet mindent : az egyesek és a korok solidáris munkásság által állíthatják csak elő, mit a nemzet üdvösét, sőt nagyot, öszvesen előállítani bír. E folytonosság nélkül örökké kezdünk, újra meg újra, de tökélyre az irodalmat nem viszszük egy ágában sem. Nem igen van nemzet.