Toldy Ferenc: A magyar költészet kézikönyve a mohácsi vésztől a jelenkorig, vagyis Az utóbbi negyedfél század kitünőbb költői életrajzokban és jellemző mutatványokban. 2. kötet (Budapest, 1876)
Tizennyolcadik század 1772 óta
LOG TIZENNYOLCADIK SZÁZAD. De jöszte be, Músám, a városba velem, Téged nem rettenthet itt semmi félelem. Mennyi kincs, oh Músám ! mely sok gyöngy spatyol Mennyi nép, melyet visz csak egy parancsolat ! A tágas utcákon sok veres selyembe öltözött törökök találkoznak szembe, Kevélyen ugratják az arabs paripát, Szíván ázsiai dohánynyal tölt pipát. Csillámló kardjuknak gazdag brilliantja Az olcsó aranyat megvetéssel szántja. Itt néz ki egy dáma, de irigy fátyola Minden szépségeket tőlünk beburkola. Jer, Músám, láthatsz még sok száz szebbet szembe, Hogyha bémégy ama firhangos hárembe. Ez olyan magazin, vagy inkább kalitka, Amelyben csiriapol a császárnak titka. Oly templomsegrestye, melyben a zultánnak Erőt, egészséget sok hívek kívánnak, És ha érkezése hallatik Szélimnek, Sok száz előkontya turbékol egy hímnek. De kisiess, Músám, mert majd — — A szemfül heréitek utánad zúdúlnak. Jer más oldalára a fénylő Stambulnak. A roppant templomok nézd miként kérkednek Nevével a bennek lakó Mahomednek ! Amelyekbe sok szent bőgéseket halla Az ezekben igen gyönyörködő Allah, Ki örül hogy nevét a felhőkre hányja Zöld selyem turbánban fénylő muzulmánja, S könyörülvén hozzá esdeklő táborán, Szentebb lesz az ilyet ígérő alkorán. Ti is itt állatok, kőszálnyi mecsetek, Melyek a fellegek közé rejteztetek ! Hegyes tetőtöknek aranyozott holdja Fényével az égi holdak számát toldja. Oh, e népre, oh mely sűrü felhőt vona A szentség színével bémázolt babona ! Denevér babona ! bagoly vakbuzgóság ! Meddig lesz körmöd közt a mindenhatóság ! Míg ülsz a királyok koronáján, kincsén ? A vitézek kardján, s a népek bilincsén ? Míg az emberi nem hajdan a természet Együgyü keblében nyugva heverészett.