Figyelő, 1875. január-december (5. évfolyam, 1-52. szám)

1875-09-19 / 38. szám

FIGYELŐ, A NÉPVÁNDORLÁS­. (Folytatás.) A történetíró épen e helyen, hol Európa mostani államai első alakulásáról van szó, nem sikolhat el könnyedén ezen érzelem és fogalom létrejötte felett; szükséges azt tisztázás végett mintegy vegyelemeire felbontania. A hazaszeretet első létfeltétele szerintünk az állandó lakhely s azon helyzet, melyet más 451 Elszomorító azért, mert a könyvirodalom pártolását nyomja; és azért, mert a kellőleg nem iskolázottak közt a politikai szereplés és harcok iránt vágyakat ébreszt, elvonván a rendes, szokott munkától, mely épen a kenyeret adja, s azon pénzt is, melyen könyveket szerezhetne a nép ! Vannak különösen irodalmi vállalatok, me­lyek ephemer élettel bírnak; hizelegnek a nép szo­kásai, gyengéinek, s igy előtte kedvesek, habár mindegyik betű egy-egy tőr, mely szivének van szegezve. Nincs bennök maradandó eszme, tanul­mány, ízlés, melyek hatnának az erkölcsökre, s mint az ázalékok, pillanatnyi élettel bírnak ; ra­gyognak, csillognak, mig a ponyván vannak ; le­kerülvén innét, lesznek sár és piszok, melyek be­szennyezik azokat, kik hazájok nyúlnak! — Ez az az utonállás, melyre még nincs pandúr, mert nincsenek törvények, s az alkotmányos élet szabad levegője alatt szelíden és vadon egyformán buján tényésznek, mert a vásár szabad és jó ! . . A hírlapok, s fájdalom, a ponyvairodalom pártolása tehát elég nagymérvű — s épen az van elhanyagolva, mely maradandó becscsel bir, melyből tanulhatnánk, s melyért a kiadott pénz bőven meghozná gyümölcsét — a könyvirodalom. Egy egy vármegye közönsége a mennyi könyvet — különösen a komolyabb olvasmányok­ból — megvesz egy éven át, bizony könnyen ki lehet az árát fizetni. Nevesebb íróinktól vannak tekintélyektől ajánlt, elismert munkák, melyekből egy év lefo­lyása alatt nem kel el 40 db, tehát egy-egy vár­megyére egy példány sem jut. Magasabb körökben még mindig nagy elő­szeretettel vannak külföldi remekek bevásárlása iránt; egész ferslagokkal jönnek francia, német, olasz irodalmi termékek, míg Ráth Mór a ma­gyar irodalomnak hozott áldozatai mellett is ha­nyagolva van. Vannak természetesen e légkörben is méltó kivételek, tisztelet nevüknek, de a nagy rész tetemes mennyiséget áldoz, saját terméke­inkre nem is gondolván. A napi­lapok olykor­olykor meghúzzák a vészharangot,de kongása alig hallik tovább a fővárosnál, legalább észlelhető eredményét nem tapasztaljuk. Honi productionkat lelkek melegéből pártoló mágnásainkat könnyen meg lehet számlálni, legyen nevüknek tisztelet. A közép­birtokos osztály nagy számát te­kintve, s azon nevelést, melyben részesül — min­denesetre többet áldozhatna a magyar könyvpi­acra, anyagi kedvezőtlen állása mellett is! Az a kis lelkes csoport egyes vidékeken még nem tehet eleget Magyarország nagy értelmiségéért, ha tele­halmozza is könyvtárát új könyvekkel. Egyes emberek soha sem tehetnek csudákat százezrek ellenében! Ezen osztály különösen bele van von­va a politikába, a megyei restaurániok szövevé­nyes szálait kezében tartja; ma ügyvéd, vagy szolgabíró, holnap képviselő, aztán szántóvető egy szemétben, s mindenek felett speciális magyar politikus, ki és hal valamely napilap egy-egy számáért, a szerént a melyik párthoz tartozik! Ha pedig már egyszer belemélyedt a politikába, az országgyűlési diktiók, a távsürgönyökbe, hiá­­ban kínálod meg Kautz, Paulen, Kelety, Toldy, Horváth M. Greguss stb. műveivel. Egy-kettő ott van, a­hol a „soknak“ kellene lenni, a „sok“ pedig máshol van, mint a­hol lennie kellene. Bámulnunk kell a sok jó akarat, a nagy szellemi tőke, hazafias áldozatkészség mellett, melyekben ez osztály mindig kitűnt, hogy aránylag oly ke­vés könyvet vesz, mert hogy a hírlapokhoz mér­ve keveset vesz, az bizonyos! Hány családot ismerünk mi, melyek éven át 100—160 frtot adnak hírlapra; mennyi köny­vet lehetne csak felén is venni, hogy az is len­ne, meg hírlap is ? ! Innét van, hogy könyvvásárunk alig érdemes az említésre, hogy nevesebb íróink nagy része a hirlapiráshoz fog, hol ha nem szerez is, legalább napi élelme meg van, mig a komolyabb irány mel­lett éhen kellene halnia,­ vagy —az élet delén— más­­­ályát választani. Nem tartjuk ezt az egészség jelének s a reactionak előbb-utóbb be kell következni. Hogy a magyar ember egészen visszavonja ma­gát a politikától, isten mentsen ; keleti vére ezt meg sem engedné ; de be kell látnia, hogy a lel­ki mivelődés, a haladásra egyik főbb tápanyag a komolyabb irányú, a tudományos, a munkasza­kokba vágó művek olvasása, melyek nélkül a fe­lületesség ugyan hódít­ásokat tehet, de az európai műveltség létfelté­telei a küszöbön kívül marad­nak, mitől pedig az isten mentsen meg bennünket. A magyar embernek kevesebbet kell poli­tizálni, és többet gondolkodni , számítani , és nem a légben járni, azután megfogni a luxus­cikkekből bizonyos összeget, hogy azon könyve­reket vegyünk.

Next