A Földgömb, 2005 (23. évfolyam, 1-8. szám)
2005-07-01 / 5. szám
mozgások (pl. csuszamlások) szakították meg a vulkáni forma folytonosságát. Ennek következtében a tűzhányóműködés befejeződésekor már kialakult az észak felé nyitott félköríves kalderaperem, melytől északra egy alacsonyabb hullámos térszín húzódhatott, s ennek hátterében a Szt. Mihály-hegy a központtól kissé elszakadt tömbje magasodott. A következő néhány millió év során a tűzhányók magasabb régiói pusztulásnak indultak. Az alacsonyabb területek időről időre sekélytengeri borítás alá kerülhettek. Ekkor üledékek rakódtak le a hegységek peremein és a belső medencékben, így a Dunakanyar térségében is. A Dunakanyar kialakulásának ezt követően bekövetkezett, talán legfontosabb mérföldköve a Duna megjelenése, aminek időpontja még mindig kissé bizonytalan (az eddigi vizsgálatok körülbelül a negyedidőszak kezdetére teszik). Ennek során a folyó mélyebbre vágódásával elszakította egymástól a vulkánosság szempontjából egységes Visegrádi-hegységet és a Szent Mihályhegy tömbjét. (Részben ez az oka, hogy Magyarország tájegységeinek besorolásakor újabban a Visegrádi-hegységet is az Északi-középhegység részének tekintik.) A völgyet mélyítő Dunát követték mellékfolyói is, így alakult ki a Visegrádihegység mélyen felszabdalt, keskeny gerincekkel és árnyas szurdokvölgyekkel tagolt tája, melyek közül talán a legismertebb a vadregényes Rámszakadék. Miért pont itt tör át és miért éppen ilyen alakú? A Duna kanyarulatának futását számos tényező befolyásolhatta. A Visegrádi-hegység kalderája észak felé nyitott. E kaldera és a Szent Mihályhegy közötti lapos, dimbes-dombos térszínen útját kereső folyó minden bizonnyal már a kezdetektől fogva igazodni kényszerült a meglévő felszínformákhoz. A domborzatot azonban szerkezeti mozgások is átalakították. Egyes kőzetblokkok törésvonalak - vagy más néven vetődések - mentén kiemelkedtek, mások besüllyedtek. A legjobb példa a területen a Szobi-medence háromszög alakú mélyedése a Déli-Börzsöny és a Visegrádi-hegység magaslatai között. Az Ős-Duna mindig a legkényelmesebb átvezető út után kutatva kikerülni igyekezett az ellenállóbb és ráadásul emelkedésben levő hegycsoportokat, mint amilyen pl. a Szent Mihály-hegy tömbje lehetett. A domborzati, kőzettani adottságokhoz illeszkedő és a szerkezeti vonalak által megvezetett folyó visszafordíthatatlan fejlődési állapotba került, völgyét oly mértékben kimélyítette, hogy többé már nem képes azt elhagyni egy esetlegesen könynyebb útirány kedvéért. Azaz, ha fenn szeretné tartani a két alföld közötti vízi útját, kénytelen a hegység kiemelkedésével lépést tartva egyre mélyebb völgyet várni. 48